Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1925-05-10 / 18-19. szám

60. oldal. DUNÁNTÚLI* PROTESTÁNS LAP. 1925. * ajándéknak zsoltárok, imakönyvek. Olcsó füzetek, bibliai fali mondatok, apró emlékképek és bibliai tárgyú szép képes lapok KIS TIVADARNÁL Pápa, Főutca 21. szám. — A magyarországi ev. lelkészek április 28—29-én Budapesten tartott konferenciáján megjelent és felszólalt Püspök úr is, aki beszédében a reformátusok és evangé­likusok testvéri együttműködésének szükségességét hang­súlyozta. Az ORLE részéről Csikesz Sándor egyet, tanár tolmácsolta a ref. lelkészek üdvözletét, — Theológusaink Sopronban. A Luther-Társaság téli közgyűlésére Pápára jött a soproni ev. theol. fakultás több hallgatója, kik akkor theol. akadémiánkat megláto­gatták s theológusainkkal barátságot kötöttek. A fakultás meghívása folytán folyó hó 3-án Tóth Endre h. theol. tanár vezetésével 16 theológus rándult át akadémiánkról Sopronba, hogy visszaadja a látogatást s a barátságot erősítse. A soproniak professzoraik vezetésével gondos­kodtak róla, hogy theológusaink jól érezzék magukat. Délután szakszerű vezetéssel ismertették meg Sopron ne­vezetesebb látnivalóit, Payr Sándor professzor úr élvezetes előadásokban mutatta be a műemlékeket. Este az összes professzorok és családtagjaik a tápintézetben vacsorát adtak a két theológia ifjúságának. Itt olvasták fel Kapi Béla ev. püspök ez alkalomra irt meleghangú levelét. Több felköszöntő közül különösen jól esett hallanunk Stráner Vilmos kari dékán lendületes szavait, melyben a barátság megerősítésére hivta fel az ifjúságot. Rend­kívül érdekes volt Payr Sándor professzor Pápáról való emlékezése is. 4-én délben utaztak vissza ifjaink, szivükbe zárva azt a meleg szeretetet, melyet a soproni professzo­rok és theológusaik részéről oly nagyszerűen megtapasz­taltak. Hisszük, hogy protestáns egyházainknak üdvét segíti elő e meleg barátkozás, melynek fenntartása és bensőbbé tétele mindkét theológiának legfőbb vágya. — A fogadtatásért fogadják a soproniak szerető szivünk háláját! — A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság 1925 május 10-én (vasárnap) Pápán, a református temp­lomban tartja vándorgyűlését. Kezdete délután 6 órakor. A délelőtti istentiszteletet Csűrös István fővárosi vallás­tanár végzi. A befolyó perselypénzt a MPIT javára fordítják. — A kerületi intéző-bizottság felkéri az egyete­mes konventet, hogy a segédlelkészek fizetéskiegészítését a törvény rendelkezéseinek megfelelően havonként s előre utalja ki. — Nyárádon az egyházmegyei látogatással kap­csolatban „Gályarabok“- és „Jókai“-ünnepélyt tartottak. A templomot zsúfolásig megtöltő hallgatóság mély figye­lemmel és buzgósággal hallgatta végig az estély minden egyes számát. Az ünnepség sorrendje a következő volt: Kiss Zoltán helybeli lelkész alkalmi imát mondott. Páhány János dákai tanító „Magyar zsoltár“ c. éneket énekelte. Végh János adorjánházai lelkész Jókai Mórról tartott ün­nepi beszédet. Kovács Miklós helybeli tanító az iskolás gyermekekkel kétszólamu éneket énekeltetett. Kovács Lenke „Gályarab“ c. verset szavalta. Páhány János dákai tanító „Örökkévalóság“ c. éneket énekelte szólóban. Bállá Dezső kupi lelkész a gályarabokról tartott ünnepi beszédet. Mórocz N. „A gályarabok“ c. verset szavalta. Kis József esperes záróbeszéde után az egyházközség férfiénekkara a Himnuszt énekelte. — Új könyv. „Az Úri ima“, hollandból fordította Tóth Endre pápai theol. akad. h. tanár. Elmélkedések az Úri ima felett. Népszerű modorban megirt könyv, mely 5 iv terjedelemben május utolsó hetében jelenik meg. Alkalmas lelkészeknek, igehirdetőknek, bibliaköri vezetőknek, bel­­missziói munkásoknak, valamint a gyülekezeti tagoknak. Előfizetési ára 14.000 K. Minden tiz példány után egy ingyenpéldány. Előfizetni lehet május 25-ig a pápai ref. theológus iratterjesztésnél (Pápa, Főiskola). A könyv bolti ára jóval magasabb lesz. A Soli Deo Gloria ref. diákszövetség részéről Töltéssy Zoltán főtitkár látogatta meg a pápai theológiát és tartott előadást az ifjúságnak. — A tatai ref. egyházmegyei tanítótestület folyó hó 27-én d. e. 10 órakor Tatán, a ref. elemi iskolában tartja évi rendes közgyűlését, melyre az egyházmegye összes lelkész urait és tanítótársaimat szeretettel meghívom és szives megjelenésüket kérem. Császár, 1925 május 7. Mészáros Miklós testületi elnök. I=| HIVATALOS RÉSZ j=f A dunántúli református püspöki hivataltól. 1015/1925. sz. Felhívás. • Felhívom egyházkerületünk gyülekezeteit, hogy pün­kösd másodnapján a délelőtti istenitisztelet alkalmával eszközlendő perselypénz-gyüjtést felerészben a pápai theol. akadémiát végző lelkészjelöltek palást-alapjára, másik felerészben a Budapesten évek hosszú sora óta áldásosán működő Bethesda-kórház céljaira fordítsák s áldozatkész­ségüket a két célra minél nagyobb adományok nyújtásá­val mutassák meg. A perselypénz fele „palástsegély“ címen nagytiszt dr. Vass Vince theol. igazgató úr címére Pápára, másik fele „adomány a Bethesda-kórház számára“ cimen nevezett kórház igazgatóságához (Budapest, Herrn ina-út 39.) küldendő. Komárom, 1925. évi május hó 2-án. Dr. Antal Géza püspök. Pályázat. A pápai református főgimnáziumnál az 1925/26. tanévre betöltendő lesz egy rendes tanári állás matematika­fizika szakcsoporttal. A fizetés teljesen egyenlő az állami tanárok fizetésével. A dunántúli református egyházkerületi közgyűléshez címzett folyamodásokat 1925 június 15-ig kell beküldeni az. intézet igazgatóságához. Pápa, 1925 május 5. Dr. Antal Géza Dr. Balogh Jenő püspök egyházker. fögondnok. Pápa, 1925. Főiskolai könyvnyomda. M Önkéntes magánárverés. Pápán, a Deák Ferenc utca 2. sz, alatt fekvő ház dr. Adorján Gyula pápai ügyvéd irodá­jában (Deák Ferenc utca 4.) 1925 május 18-án délelőtt 9 órakor megtartandó önkéntes magánárverésen el fog adatni. Az árverési feltételek nevezett ügyvéd irodájában a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthetők. Konfirmációi EMLÉKLAP »«'

Next

/
Thumbnails
Contents