Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-05-10 / 18-19. szám
Harminchatodik évfolyam. 18—19. szám. Pápa, 1925 május 10. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ......——.................-.................. —-..................:.......................-.............. FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. —-............—......................—................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL- TANÁR PÁPA, FŐ- FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a A szektákról.* A védekezésnél első teendőnk elfogadni, amire a szekták hivatkoznak: vissza az őskeresztyénséghez. S valósítsuk meg az őskeresztyénségből azt, ami örökérvényű, evangéliomszerű s ami az eszményi kálvinizmusnak eddig is alkatrésze volt. Ha a kálvinizmus erőteljes alapgondolatait, melyek nálunk, a magyar kálvinizmusnál, elcsenevészedtek, újra életbe léptetjük, hatóerővé változtatjuk, akkor a szekták leghatalmasabb fegyvereit törtük össze. A megtérés és újjászületés kritériumait életelvül elfogadó lelkipásztori és presbyteri testület, az egyházfegyelmet és testvéri szeretetet mélységes komolysággal megvalósító egyházi berendezkedés a legtöbb helyütt már jó előre lehetetlenné tenne minden szektárius szervezkedést. Egyéni tapasztalatom szerint a legtöbb helyen a sivár és még az átlagnál is mélyebbre sűlyedt színvonalú gyülekezeti életből intenzív vallási légkörbe vágytak egyesek s ezért az új életért elfogadták a sokszor visszatetsző tant is. Ezt sohasem tették volna a legtöbben, ha a megtérés, újjászületés, egyházfegyelem, testvéri szeretet ősi evangéliumi gondolatait, melyek a kálvinizmusnak integráns részét alkotják, újra átvittük volna 'a tényleges egyházi életbe. Csakhogy ennek az átvitelnek, életbeléptetésnek egyetemlegesen s nem sporadikusan kell történnie! De a legfőbb oka egyházi életünk, elvértelenedésének s így a szekták terjeszkedésének: igehirdetésünk egyoldalú merevsége. Jézus igehirdetése pásztori tevékenység; az öntudatos személyiségnek gyengéd testvéri, megható szeretettel teljes, legegyszerűbb formában megnyilvánuló és mégis a legmagasabb értelmet is megkapó beszélgetése telve a személyiség életlendületével és halálig kész önfeláldozó hevével. Az apostolok igehirdetése hasonló s megbővül Jézusról, mint Megváltóról való élő bizonyságtétellel, az Ő igéi életteljes magyarázatával és alkalmazásával. A mise-kultusz központi jelentőségre emelkedése elnyomta ezt a fenséges kezdetet s a reformáció munkásai közül épen Kálvin volt az, ki a legerőteljesebben * Részlet a Theologiai Szemle most szétküldött 1. számában megjelent tanulmányból. ! hangoztatta a bizonyságtevő igemagyarázás szükségességét. Prédikációi kevés kivétellel mind ilyenek. A későbbi protestantizmusban a humanizmus és renaissance hatása alatt egyre jobban elhatalmasodott az igehirdetésen a rhetorika formalizmusa, mely a művészire törekvés lázában megfeledkezett a jézusi igehirdetés módjáról. A theológia berkeit felverik a zajos disputák: moralizáló legyen-e a prédikáció, vagy dogmatizáló? Analitikus-e, vagy szinthetikus ?! Homilia-e, vagy thematikus beszéd ? ! Végtelen műgond izzadtság-cseppjei harmatozzák be a textus, a propositio, a dispositio, az explicatio, az illustratio és demonstratio kérdéseit! Az antik mythologiától a csillagászaton, histórián át, egész a tegnapi mondvacsinált missziói történetig, a mai újságcikkig, a holnapi okkultizmusig minden, de minden bevonul az igehirdetésbe, először, mint illusztráló anyag, később, mint igehirdetési impulzus, midőn a modern rhetor a kitűnő illusztrációkhoz keres magának . . . textust ... és közönséget. Hol van ez az apostolok egyszerű, bizonyságtevő pásztori igehirdetésétől? A szekta ezt akarja nyújtani. A szekta visszatérést hirdet az őskeresztyénség igehirdetéséhez. Szaggatott, sokszor száraz, monoton, fojtott igehirdetés a szekta prédikációja, de van benne vallásttévő, mártirságra kész, bizonyságtevő erő. A valláslélektan tanúsága szerint nem az előterjesztés formai szépsége, mint inkább egyszerűsége, nem a tartalom mélysége, mint inkább világossága a fontos. De még fontosabb ezeknél két körülmény! Először: amit mondunk, az necsak az érték erejével ösztönözzön, de az érvény erejével ragadjon is magával s ez pedig csak akkor lesz így, ha a „Szentséges“-t, a legfőbb vallásos értéket és érvényt tudja igehirdetésünk közel hozni. Ez pedig nem lehetséges másként s ez a második követelmény, mint: a beszédünkön elömlő, szóval meg nem rögzíthető „ineffabile quid“, vagy Otto szerint „Numinosum“, átragad a hallgatókra s így azt az intuitiv bizonyosságot nyerik, hogy a „Szentséges“ a mi életünkbe is belépett s mi feltétlenül átadtuk magunkat neki. Az őskeresztyénség nyelvén ez előbbi a prófétikus KrjQvpa, az utóbbi paqcvqia. A souverain égi király akaratát hirdetni s róla egész valónkkal bizonyságot tenni: ez a keresztyén igehirdetés lényege. Csikesz Sándor.
