Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-27 / 52. szám
1925. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 163. oldal. akkor gondolhatunk egyesületek szervezésére. Ha áz így gondozott, nevelt gyermekekből lesznek presbiterek, akik a presbiteri tisztségnek nemcsak méltóságát, de elkötelező voltát is érzik, ha ezekből a gyermekekből lesznek apák és anyák, ha nem lesz is mindegyikből a belmisszió hőse, de lesznek, akik megértik és támogatják a lelkipásztor belmissziói munkáját. Minden kétséget kizárólag lélektani szükségszerűségnek tartom így oly gyülekezet kialakulását, amelyik nem fog megbotránkozni azon, hogy egyik-másik cégéres bűnöst eltilt a presbitérium az úrasztalától, sőt követelni fogja az egyházfegyelem szigorú gyakorlását, mert ez a típusu gyülekezet megérti, hogy nem a számbeli sokaság adja meg létjogusultságát, hanem az alkotó tagok lelki kvalitása. Akkor majd nem az lesz a gyülekezet, amelyik sok lelket számlál, hanem amelyikben a legtöbbre mondja azt Jézus: „ilyeneké a mennyek országa.“ Nem ábránd, sem nem új theoria, amiket itt mondottam, hanem egyéni tapasztalat és történeti tény. Ha valaki elfogadja és elhiszi ezeket, az bizonyára túl van a kezdet kezdetén, aki pedig nem hiszi el, az tartsa kötelességének mindkettőnkkel szemben alkalmazni Pál apostol receptjét és a két legismertebb lélektani módszert: a kísérletet és a megfigyelést. Győry E. I <1 TÁRCA Predestináció. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy Ö legyen elsősziilött sok atyafi között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk ? Róm. 8:29—31. A vadember, ha fétise nem teljesíti, amit kér tőle, megfenyegeti vagy éppen meg is fenyíti azt. Szegény, balga ember azt hiszi, hogy Istentől üdvét kikényszerítheti. De lehet-e kényszeríteni Istent, aki egyetlen szavávai világokat teremt? Voltak és vannak vallások, amelyeknek hívői azt hitték, hogy istentől üdvösségüket megvásárolhatják; hekatombák vére csörgött, molochjaik emberek százait emésztették föl, ajándékaik elborították az oltárt. De meg lehet-e vásárolni valamit Attól, akinek föld és ég örök tulajdona? A keresztyénségnek egyik óriási ága vallja azt, hogy az üdvösségét kiérdemelheti ; szertartásokat vagy jó cselekedeteket hajt végre, imákat morzsol le, javallott és kipróbált módszereket követ s ha mindez nem elég, ugyanez áron szerez érdemet azoktól, akiknek feleslegük van. Balgatag ember, melyik gyümölcsfa nemesítheti meg magát önnön termésével s nemessé válík-e a vad fa, ha idegen fának gyümölcsét akasztják reá? Almafa lesz-e a fenyőfa, ha karácsonykor aranyalmákkal tele rakják is? A református vallás alaptétele: Isten fölségéből következik, hogy az üdvösséget sem kikényszeríteni, sem megvásárolni, sem kiérdemelni nem lehet, azt ingyen adja az Isten, örök kegyelméből, királyi jókedvéből s azt hitünkkel alázatosan elfogadjuk. Sőt maga a hit is Isten ajándéka; nem az én akaratomnak, erőfeszítésemnek, öntudatomnak, szorgalmamnak az erenménye, hanem Isten kivételes és drága ajándéka. Református vallásunk még vakmerőbben s egyben alázatosan tovább megy az Isten törvényének felismerésében. Azt mondja: a hit Istennek nem véletlen ajándéka, amit Ő szétszór a világba és belőle egy parányi az én szivembe hull. Nem lehet az, hogy hitem véletlenül gyúljon fel és véletlenül kialudjék; nem lehet az, hogy idői találkozásom legyen Istennel: elhaladjunk egymás mellett, én kigyúljak s aztán a láng ellobogjon. Hanem Isten időtlen idő előtt kiválasztott némelyeket arra, hogy a hit bennök lángot vessen, másokat, hogy hit nélkül éljék le életüket. Ezt az Ő eleve-elrendelését beleépítette a világba, annak látható és láthatatlan tartományaiba. Még világ sem volt és Isten eldöntötte, kik lesznek az övéi, kik fogják látni az Ő irgalmát, kik fognak hinni Benne, és kiket fog megáldani. Ezeknek kegyelmét, bocsánatát és örök szerelmét mutatja meg. Dekrétomát lezárta és megkezdődött a világteremtés. Épp oly lehetetlen, hogy a kiválasztott ne üdvözöljön, mint az, hogy Isten elejtse a teremtésben és a kormányzásban követett örök tervét és épp oly lehetetlen, hogy az elvesztett üdvözöljön valami kivétellel, érdemmel, kényszerrel, üzlettel, mint az, hogy Isten visszacsinálja, amit eddig alkotott. Tehát a hívő üdvössége bizonyosabb és szilárdabb, mint a csillagok járása, a kárhozat olyan bizonyos és megmásíthatatlan, mint maga a lét. A dekrétom felbontatik akkor, mikor a hívő Jézus Krisztusban megismeri az ő Atyját. Megérkeznek és kitündökölnek az Isten gondolatai, végére megy az eleveelrendelés: akiket eleve ismert, eleve el is rendelte; akiket eleve elrendelt, azokat el is hívta; akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette. Lehetetlen, hogy Pál ne érjen Damaskusba, lehetetlen, hogy foglya ne legyen Krisztusnak, lehetetlen, hogy újjá ne szülessék és lehetetlen, hogy a dicsőségbe meg ne érkezzék. El sem lehet képzelni, hogy Szent Ágoston megmaradjon pogány ügyvédnek, Assziszi Ferenc világfinak, Luther barátnak és Kálvin jószágigazgatónak. Ki az, aki egy rózsalevéllel vagy egy tőrrel megakaszthatja arDuna folyását, aki egy söprűvel kisöpörheti a Csendes Óceán vizét? A dekrétom a mi életünkben bontatik fel; azért alázatosan várjunk és figyelmezzünk. Ha látunk hitetlen embert, ne vessük meg; Pál üldözte a keresztyéneket és nemsokára a legnagyobb apostol lön; vájjon ez a hitetlen nem közeledik-e Damaskus-felé ? Ha látunk külsőleg Krisztushoz közelálló embereket, ne gondoljuk, hogy üdvösségük örökre bizonyos: Judás közelebb állt Jézushoz, mint a pogány százados, ki a keresztrefeszítésnél asszisztált; és ime Judás eltűnik a kárhozat tornácaiban, a pogány százados pedig fölzokog: Bizony, Isten fia ez az ember! Judás nem volt a Fiú öröksége, de a centurió az volt. Azért, ha hitében elbizakodott embert látunk: várjunk és remegjünk; élete gyümölcsei még beszélhetnek arról, hogy a kegyelemből kiesett. A hit nem egyéb, mint felismerése annak, hogy mi a Krisztusé vagyunk. Bizalom és bizonyság arról, hogy Isten minket az Ő örök szövetségében a Fiúnak ajándékozott. Az eleveelrendelés bizonyság arról, hogy Isten mellettünk van, tudata annak a szövetségnek, amit kötött velünk és bizonyság afelől, hogy Ő ezt nem ronthatja meg. Knox azt mondotta: Én egyedül is Istennel mindig többségben vagyok; Bethlen Gábor jelmondata ez volt: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Rm. 8:31.) A hívő ember predestináltsága boldog tudatában végzi, ami rábízatott és neveti az ördögöt és a halált. Dr. Ravasz László.
