Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-11-08 / 44-45. szám
132. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1925. bíróság rendszerét. Beszéltünk nemzetközi jogszolgáltatási rendről és annak olyan intézményéről, amely a háború alkalmait békés módon kiküszöbölné. Megannyi kérdés, mely a jelen tragikus viszonyai között a szív és a lelkiismeret elevenjébe vág. Végül az egyházak kötelességéül ismertük fel, hogy velünk együtt fejezzék ki a háborútól való iszonyodásukat. Hirdessék, hogy a háború teljesen képtelen a- nemzetközi viszályok kiegyenlítésére és a vitás kérdések megoldására. Hívunk minden egyházat, könyörögjünk együtt a bibliai ígéret teljesüléséért: hogy a békesség Fejedelmének királyi pálcája alatt az irgalmasság és a hűség összetalálkozzanak, az igazság és békesség csókolgassák egymást. 9. Eleve letettünk arról, hogy merev megoldásokat fogalmazzunk s testvéries megbeszéléseinknek szavazással szerezzünk kényszerű és kényszerítő érvényt. Ezt javallottá nemcsak a résztvevő egyéniségek és csoportok meggyőződése iránt táplált mély tiszteletünk, hanem az meggyőződésünk is, hogy az egyház hivatása az eszmék megmutatása; azontúl az egyesek és közösségek lelkiismeretére kell bízni, hogy az ideát miként valósítják szeretettel, bölcsességgel és — bátorsággal. III. 10. Minden nagy célok elérésére a nevelés vezet. Hirdetjük tehát a nevelésnek mindenekfelett való fontosságát. Nevelje az egyént az egyház, hogy az képes legyen a keresztyén szempont szerint Ítélni és cselekedni az élet minden viszonylatában. Neveljék magukat az egyházak tanulmány, eszmecsere és imádság által, avégből, hogy az igazság Leikével igazságra vezéreltetvén, mindjobban megértsék a „Krisztus gondolatait“. A rossz gyökere az ember szivében rejlik. Ezt a szivet kell Isten szent akaratának alávetnünk; ez a szolgálat a tökéletes szabadság. De tudnunk kell, hogy a legtisztább keresztyén igazságok és ideálok sem képesek megmenteni a világot, ha nem válnak testté a mi személyes életünkben, vagy ha azokat elszakítjuk annak az Atyának személyes hatásaitól, „akitől száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék“. 11. Felhívásunkat elsősorban a keresztyénekhez intézzük. Vajha minden keresztyén, lelkiismerete szavára hallgatva, meggyőződését a gyakorlati élet próbakövére vetve, személyes felelősséget venne magára azért, hogy általa is legyen meg a mi mennyei Atyánk akarata, miként a mennyben, úgy itt a földön is. Minden keresztyén, holtig hűséges maradván saját egyházához, egyúttal fonódjék bele az összes keresztyén egyházak roppant közösségébe és vegye ki részét abból a világot átfogó együttmunkálkodásból, amelynek e mi nagygyűlésünk ígérete is, záloga is egyaránt. Mélységes rokonszenvvel gondolunk azokra, akik keresztyén hivatásuknak engedelmeskedve, kénytelenek megpróbáltatásokat és üldöztetéseket szenvedni. Üzenjük nekik, kik ezáltal a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedéseinek részesei lettek: boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért. 12. Jóllehet felhívásunk elsősorban az egyházaknak szól, hálával ismerjük meg, hogy sok olyan szövetségesünk van, akire szent ügyünk bizton számíthat. Számítunk minden országok idealistáira: az ifjúságra. Tudjuk, mennyire lángol a jelenlegi társadalmi rend szükséges átalakításáért. Az egyház önkénteseket toboroz és várja őket, hogy hadkiegészítésének keretei között a mi Megváltó Urunk zászlója körül minél többen összeseregeljenek. Nem felejtkezhetünk meg a kereső elmékről, kik a szellemi élet nagy birodalmában az igazság teljesebb ismeretére szomjuhoznak. Társaságuk nélkülözhetetlen reánk nézve. Üzenjük nekik: a keresztyén egyház azt vallja Urának, aki így szólt: én vagyok az igazság. Üdvözli tehát az értelemnek öregbedését és az ismeret haladását s nem egy területen számítunk a tudomány mestereinek segítségére és a szakemberek tudására, mert e nélkül nem tudnók nehéz feladatainkat megoldani. Az Ember Fiának, a názáreti ácsmesternek nevében forró üzenetet küldünk az egész világ munkásaihoz. Tisztelettel köszöntjük köztük azokat, akik széllel és hullámmal dacolva, híven megmaradtak a Jézus Krisztus szövetségében. Ismerjük azokat a félreértéseket, amelyek annyi embert elidegenítettek az egyháztól, fájlaljuk és igyekszünk megszüntetni azokat. Vajha jönne el már az az idő, amelyben minden tanítványra áll a Mesterről tett bizonyság: „szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot“. (Zsid. 1., 9.) Magunkévá teszszük a munkásságnak törekvését egy jobb, igazibb és testvériesebb társadalmi rend után, mert ez a megváltás isteni célja is: Megváltani minden embert és megváltani az egész embert. 13. Nem válhatunk el egymástól anélkül, hogy ez idvességes kezdet tovább folytatására a szükséges intézkedéseket meg ne tegyük. Egy „állandó bizottságot“ alakítottunk tehát azzal, hogy az tovább rajzolja a megkezdett vonalakat, a javaslatokat a gyakorlatban kipróbálja, megszabja közös gondolataink szótári jelentését s esetleg előkészítsen egy másik egyetemes konferenciát. Hosszú lélekzetü nevelői munka ez, de a Lélek ihleti az egyházat, s mi hisszük, hogy az Ő vezetése alatt a földkerekség keresztyén népei egy eljövendő világkrízis esetén képesek lesznek Jézus Krisztussal való tökéletes közösségükről bizonyságot tenni, úgy az Élet, mint a Munka terén. 14. Sohasem felejtjük el, hogy a külső egység mindig a belső egységtől függ. Minél inkább közeledünk a mi Megváltó Urunkhoz, annál közelebb érünk egymáshoz, A jó Pásztornak életét kellett adnia, hogy Isten elszélledt gyermekeit egybegyűjtse s azóta a megdicsőült élete táplálja a világ reménységét. „Annak pedig, aki véghetetlen bölcsességgel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, mint mi kérjük, vagy elgondoljuk, ami bennünk munkálkodó erő szerint, annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban, nemzetségről nemzetségre! (Ef. 3., 20—21.) Nyilt kérdés a Dunántúli Protestáns Lap fejlesztése ügyében. A „Kaposvár-vidéki Lelkészkor“ október 27-én Kapósmérőben tartott értekezletének a hatása alatt vagyok, amikor a fenti tárgyról szükségét érzem annak, hogy valamit a toliam hegyére vegyek. Úgy tartom, hogy mulasztás volna hallgatni róla, bár jobban szeretném, ha illetékesebb személy emelte volna fel nagyobb tekintélysúlyával szavát. Mivel ezt eddig hiába vártam, aggódó szeretettel, alázatosan, de hivatásomat ismerő tudatossággal is dugtam a tojást köri életünk erősödő szárnyai alá s miután e szárnyak engedelmesen elfogadták, viszem most az egyházkerület elé. Csak röviden szólhatok; de felesleges is a sok szó vesztegetése. A nyilt kérdést ‘tömören, egyszerűen, világosan, ekként tehetjük fel: Miért nem jelenhetik meg egyházkerületünk hivatalos közlönye, a Dunántúli Protestáns Lap, hetenként és megfelelő terjedelemben, hogy a normális szellemi szükségletet kielégítően fedezhesse ? Ha anyagi oka volna, hogyan viselhetjük ennek nehézségével szemben az igaztalan tehetetlenség vádját? S hogyan tudjuk kockára tenni szellemi javainkat ?
