Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-18 / 3. szám
10. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. :£25 mert a régi énekes legszebb, legköltőibb, legszárnyalóbb dicséreteit átvette. Őseink szive tovább is ott dobog templomainkban, zsolozsmáinkban, a fenséges, hatalmas akkordokban, az őspatináju és zamatu himnuszokban. Őseink vére tovább is lüktet ereinkben, mikor Istenre bízzuk magunkat s dicsérjük hálaadással az egy Fővalóságot; mikor nekünk is Isten kezét mutatja az égnek boltozatja; s mikor a buzgóság szárnyain hozzá emelkedünk s érezzük, hogy az örök élet már e földön a miénk lett. Van a régi énekeskönyv 164 dallamával szemben az új énekesben 97 zsolt., 26 régi és 22 új dicséret-dallam; összesen 145 dallam. A 150 zsoltárral együtt van 431 ének. Ezeken kívül van 14 darab „Hozsánna“-ének és 45 temetési ének. Az új énekek közt találunk igazán költői ihlettel megirt, magasan szárnyaló poémákat, mik a szivetelmét elragadják. Csak a 22., 57., 98., 100., 101., 200. és 202. dicséretet említem meg. Mutatja a mi régi 19. dicséretünk biblikus erejét az, hogy kiváló költőnk: Pósa Lajos sem tudva igézete alól szabadulni, annak ihletése alatt és ritmusa szerint irta meg gyönyörű húsvéti énekét. Ez bizonyosan átmegy népünk vérébe. Van az új énekek közt néhány gyönge alkotás is; de ezek mellett annál jobban ragyognak az értékesek. A temetési énekek felvételét hibáztatom, mert nálunk kevés helyen van már szokásban a templomi gyászistentisztelet ; a vaskos énekeskönyv házhoz és temetőbe hurcolása pedig nem praktikus. Azt is hibának tartom, hogy néhány megszokott szép halotti énekünk az új énekesből kimaradt. Pl. „Zokog a keserves szüle“, „Uram egyszer majd feltámadnak“, „A sir már megkészíttetett“ kezdetű népszerű ének. A sírnál mondandó új énekek pedig úgy szöveg, mint dallam tekintetében silányak. Nem pótolják a régieket. Kimaradt az „ Elmégy, elmégy Jézus szolgája“ kezdetű ének; ennek pedig nem szabad hiányozni. A temetési énekeskönyv így meg nem állhat. Hibának tartom azt is, hogy a dicséretek apró számjegyekkel vannak számozva. Az öregek azokat nem látják. Ez az új énekes megkedveltetése szempontjából nem is olyan jelentéktelen. Elhibázottnak tartom az új énekes silány, szégyenletes külső kiállítását. Gyermekeink kezében félév alatt szétdől. Ami az új énekesnek a gyülekezetbe való bevezetését illeti, három módot ajánlok: 1. a gyermekek, 2. az ifjúság és 3. a vallásos estélyek útján. 1 .A gyermekek útján. A most következő tanév elején be kell szereztetni a II. osztálytól felfelé minden iskolás gyermekkel az új énekeskönyvet. És tanítani kell. A 145 ének-dallamot 3—4 évre felosztva játszva meg lehet tanítani, hiszen kevesebb a dallam, mint a régiben. És, ha gyermekeink megtanulták az új énekeket, azok útján majd megkedvelik a szülők és nagyszülők is. Én tudom, hogy a gyermekekkel és így közvetve a hívekkel is meg lehet kedveltetni a szépen kiválasztott új énekeket. Egyszer konfirmándus növendékeimnek elénekeltem az 57* sz. húsvéti éneket: „Vessük le már a gyászruhát, Imádjuk az élet Urát!“ Valamennyinek felcsillogott a szeme és valamennyi megrendelte az új énekeskönyvet. 2. A ifjúság útján. Akár van ifjúsági egyesület, akár nincs, össze lehet és kell gyűjteni az ifjúságot hetenként egy este az iskolában s a lelkész és tanító tanítsák az új énekeket. Gyönyörűség lesz az. Az ismétlő-iskolások úgy is kezünkben vannak, a nagyobbak is szívesen eljönnek. Ahol tanítónő is van, gyűjtse össze az a lányokat és tanítsa őket. Azok lelkesedve jönnek. A jeligénk ez legyen : „Jól énekeljetek nagy örömmel“. Énekeljetek néki vígan gyönyörű szép új éneket! 3. Vallásos estélyeken és egyházi ünnepeken. Nem elég gyermekeinknek tudniok az énekeket, hanem be is kell mutatniok azokat a vallásos estélyeken és nagyobb ünnepeken a templomban is. A gyermekek lelkesültsége átragad a felnőttekre is. Én a gyermekek útján már két új éneket elsajátíttattam a gyülekezettel. Voltak a nénik közt, kiknek szeme ragyogott az örömtől. Egyszer elénekeltük a „Lelkem nézz a Golgotára“ kezdetű nagypénteki éneket. Sokan nem tudtak ülve maradni; felálltak és.úgy lestek el minden szót, lelkűk valósággal megfürdött az ének szépségeiben. Az öregeknek, akik amiatt aggodalmaskodtak, hogy miként tanulják meg ők a sok új éneket, azt mondtam, hogy kevés az új dallamu ének s ezt a keveset könnyen megtanulják a gyermekektől otthon, meg itt a vallásos estélyeken, no meg a templomban. Mert én az ősztől fogva közvasárnapon is elénekeltetek a gyermekekkel egy-egy új éneket. Mindig a legszebbeket, hogy minél jobban megbarátkozzanak velük. Ahol dalárdák, énekkarok vannak, ott még könnyebben megy a dolog. Én azt hiszem, hogy ilyen módon 3—4 év múlva minden gyülekezetben bevezethetjük az új énekeskönyvet minden zökkenő nélkül. Isten adjon erre nékünk erőt és kegyelmet. ólé Sándor. (r* -................ ........ J KÖNYVISMERTETÉS 4 ........— .............................—.......... Jókai Mór élete és művei. Irta: Zsigmond Ferenc. Bethlen-könyvtár 8. szám. Bethlen Gábor irodalmi és nyomdai rt. kiadása, 1924. Zsigmond Ferenc, a debreceni ref. kollégium tanára e művében nehéz feladatra vállalkozott: összefoglalni 78 lapon mindazt, amit Jókainak életére és műveire vonatkozólag legfontosabbnak tart. Nem volna olyan nehéz ez a feladat, ha Jókai költő lett volna: ebben az esetben ugyanis néhány sornyi idézet világot vethetne egész költői működésére. Minthogy azonban a szerző nem költőt, hanem regényírót akar ilyen szűkre szabott téren ismertetni, kénytelen volt az idézetről, erről a nagyszerű szemléltető eszközről lemondani és magát tisztán tartalmi kivonatokra korlátozni. Ez az eljárás könnyen fárasztóvá és unalmassá válhatnék, ha Jókai művei nem volnának olyan ismertek a nagy közönség körében; így azonban joggal elvárhatja a szerző, hogy a tartalmi kivonatok csontvázát az olvasók a maguk emlékeiből merítve töltsék ki hússal és vérrel. Természetesen, az idézeteket ezzel az eljárással sem lehet teljesen pótolni. A mű a bevezetésen kivűl négy fejezetre oszlik: I. Gyermek- és ifjúkor. II. A politikai elnyomatás kora. III. A kiegyezéstől a Jókai-jubileumig. IV. A pálya vége. Áttekintés. A szerzőnek, mint a bevezetésből is kitűnik, főcélja nemcsak a tartalom — hanem a stílusbeli tárgyilagosság is. Talán ennek tulajdonítható, hogy különösen a mű elején hangját kissé hidegnek érezzük hősével szemben. Minél inkább haladunk azonban a mű vége felé, annál jobban kiérezzük a sorok közül, hogy Zsigmond Jókait nemcsak ismeri, hanem szereti is. Legjobban pedig akkor melegedik át stílusa, amikor Jókai öreg korának keserű csalódásairól szól. Egy tekintetben azonban sehogysem váltja be várakozásainkat a szerző: nem ad kielégítő képet Jókai kálvinizmusáról, pedig ezt annál inkább elvárhatnék tőle, mert a mű a Bethlen-könyvtárban jelent meg, annak a társu
