Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-11 / 2. szám
1Ö2& 7. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. r , — A Bethlen-könyvkereskedés megnyitása. A napókban testet Ölt a magyar kálvinisták több évtizedes vágya: megnyílik Budapesten, a Kálvin-téri templom tövében az első református könyvkereskedés. A karácsonyi ünnepek előtt a budapesti ref. egyház vezetősége, amely kezdettől fogva igen nagy jóindulattal karolta föl az eszmét, beható előzetes tanácskozások után teljes megállapodásra jutott a Bethlen-nyomda vezetőségével a régi lelkészt szobáknak a Bethlen-könyvkereskedés céljaira való átengedése tárgyában. A helyiségek karba helyezési és berendezési munkálatai azóta serényen folynak. A könyvkereskedéssel kapcsolatban papirkereskedés,sőt nem sokára könyvkötészet is lesz. A könyv- és papiFkéreskedés vezetésére egy kiváló református szakembert sikerült megnyerni. A Bethlennyomda igazgatósága legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a 200.000 koronás részvények jegyzésének határidejét március hó végéig meghosszabbítja. A Kálvin-téri nagyszerű fekvésű helyiségek megnyerése mind erkölcsileg, mind anyagilag nagy lendületet ad az egész vállalkozásnak. A részvény-jegyzések a teljes összeggel együtt a Bethlennyomdába (VIII., Nap-utca 13.) küldendők. — Bornemissza Péter „Ördögi kisértetek“ című müvét, melynek egyetlen jelenleg ismert példánya főiskolai könyvtárunk tulajdona, a kutatók élénken tanulmányozzák. 1920-ban Biró Imre, a magyaróvári kegyestanítórendi főgimnázium igazgatójánál volt a mű betű-hű másolata, ő megállapította, hogy az Ördögi kisértetek remete példái 80-on felül, mint forrásra a következő műre vezethetők vissza: Vitae Patrum, in usum ministrorum verbi, quoad eius*fieri potuit repurgatae, per Georgium Maiorem, cum praefatione D. Doctoris Mart. Luth. Witebergae, 1560. Most pedig dr. Gragger Róbert egyetemi tanár, a berlini egyetemen levő Magyar Tudományos Intézet igazgatója kérte el a könyv másolatát, melyből a magyar vonatkozású történetkéket németre akarja lefordítani. — A reformáció ez évben új alakban, nagyobb terjedelemben, bővebb tartalommal jelenik meg. Szerkesztőségében is változás áll be. Főszerkesztője: Forgács Gyula marad, felelős szerkesztője: dr, Victor Jáuos lesz. Előfizetési ára egy évre 80.000 K. Megrendelhető a Reformáció kiadóhivatalánál: Tahitótfalu, Pest megye. — A Protestáns Szemle januári száma a következő érdekes tartalommal jelent meg: Alföldy András: Egy pannóniai ókeresztyén hitvita. Révész Imre: A magyar protestántizmus kis tükre. Boda József: Mese. — Évfordulón. (Versek.) Bethlen Margit grófnő: Mesék. Külföldi szemle: Az erdélyi reformátusok és a román állam. Transylvánus Bujdosó. Az örök földesúr. (Szilassy Aladár emlékének.) A kritikai szemle nagyon gazdag. — A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság tagsági díja 1925-re 10 aranykorona. Egyházi és világi tisztviselők indokolt esetben évi 5 aranykoronáért kaphatják a Protestáns Szemlét. — A kecskeméti Egyetemes (Orsz.) Református Jogakadémián az 1924—1925. tanév második fele 1925. január 7-én kezdődik. A beiratások január 7—22-ig eszközöltetnek. Ezentúl a joghallgatók fölvétele a megállapított létszám keretén belül csak a késedelem komoly okának kellő indokolása alapján történhetik és pedig febr. 18-ig. Az akadémiai előadások február 2-án kezdődnek. A tandíj az összes mellékdíjakkal együtt 760.000 K, vagyontalan köztisztviselők gyermekei összesen 300.000 K tan-és mellékdíjat fizetnek. Tandíjkedvezményért való folyamodványokat, valamint a tápintézeti ösztöndíj iránti kérvényeket, a beiratási idő alatt az igazgatónál kell benyújtani. Az ifjúsági segélyegylet számos joghallgatót részesít könyvsegélyben. Mindennemű megkeresésre az igazgatóság ad fölvilágosítást. — Felvidéki hir. A cseh és tót földön teljes erővel kultúrharc indult meg. A kormány vallásellenes politikája volt ennek a megindítója. A cseh és felvidéki rómi kath. püspökök nemrégiben pásztorlevelet adtak ki, melyben a kommunistáknak, szocialistáknak és szabadkőmiveseknek a szentségek kiszolgáltatását megtagadják. Ezt betetőzte Massaryk elnöknek a hivatalos új-évi üdvözletekre adott válasza, melyben bejelentette az egyház és állam elválasztását. Az iskolák államosításának kérdése már amúgy is régen szőnyegen van. Ezzel két céljuk van; egyrészt ezí a csehesítést szolgálná, másrészt az egyház ellen intéz-? nek támadást. — A pápai ref. leányegyíet folyó hó 17-én, szombaton este 6 órakor tartja sorozatos ÍI-ik Összejőve-^ leiét, érdekes és változatos műsorral. 1=1 HIVATALOS RÉSZ'pl A dunántúli református püspöktől. 3318/1924 szám. Felhívások. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter 140.000/ IV. 1924. számú rendeletében értesít, hogy az állami gyermekmenhelyben elhelyezett gyermekeket első sorban saját szülőiknél, vérszerinti hozzátartozóiknál, másodsorban intézetekben, harmadsorban pedig olyan megbízható nevelőszülőknél kívánja a jövőben elhelyeztetni, akiknél a gyermek anyagi és valláserkölcsös nevelése biztosítva van. A nem intézetben gondozott menhelyi gyermekek után ez idő szerint megállapított tartásdíj a természetben adott teljes ruházaton, könyveken és orvosi kezelésen kívül a következő: két éven aluli gyermekeknél havi 2 (kettő) aranykorona és napi 1 liter tejnek, havi 1 kg. cukornak, fél kg. szappannak, fél 1. petróleumnak hozzávetőleges ára. 2—7 éves korig havi 4 (négy) aranykorona. 7—12 „ „3 (három) 12-15 „ „ „ 2 (kettő) Felhívom a nt. lelkész urakat, hogy a cél érdekében úgy társadalmi, mint hivatali működési" körükben, esetleg a szószékről ezen országos és vallásos érdekű feladatra a hívek figyelmét hívják fel s a nevelő-szülők kijelölésében a közigazgatási hatóságokat támogassák. A kihelyezett menhelyi gyermekek sorsát kisérjék figyelemmel s ha meg nem felelő elhelyezésről nyernek tudomást, azt nálam jelentsék. Komárom, 1925. évi január hó 6-án. 3/1925. szám. Egyházkerületünk lelkészi karának a kerületi határozat értelmében figyelmébe ajánlom, hogy a még hátralevő téli hónapokban vallásos délutánokat, illetve estélyeket rendezzen. Egyben a Kálvineum igazgató-tanácsának elnöksége felkérésére felhívom a nagytiszteíetü lelkész urakat, hogy a január, vagy február hó folyamán rendezendő egy ilyen vallásos délutánnak, vagy estének befolyó jövedelmét a Kálvineum felsegélésére fordítsák s a Kálvineum által kitűzött célra, mely a lelkészcsaládokat oly közelről érdekli, a jelzett vallásos délután, vagy estén a gyülekezet figyelmét külön is hivják fel. Komárom, 1925 évi január hó 3-án. v V Dr. Antal Géza püspök.