Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1924-03-16 / 11. szám

Melléklet a Dunántúli Protestáns Lap 1924. évi 11. számához. (II. évf., 11. sz.)

BELMIS8ZIÓ

Rovatvezető: Dr. Vass Vince, akihez e rovatot érdeklő minden közlemény küldendő.

Női feladatok.

A „Közművelődés“ című folyóiratban Imre Sándor „Társadalom és Szabadoktatás“ cim alatt felszínre hozza azokat a súlyos lelkibajokat, melyekben jelen nemzedékünk sínylődik. Azt fejtegeti, hogy milyen nagy jelentősége van a nemzet életében a szabadoktatásnak, ha az jó vezetők kezébe van letéve, de egyúttal arra is rámutat, hogy a falusi népben noha meg van a művelődési vágy, igen nehezen mozdul meg ezen a téren, s hogy a vidéki intelligencia ugyanilyen közömbösséget, érzéketlenséget mutat a közművelődés iránt, sokszor egyenesen az utóbbiak ellenállásán törik meg a jószándékú embereknek minden javító, fejlesztő, népművelő szándéka. — Noha nem ismeretlen előttem a vidéknek a komoly ismeretek iránt tanúsított közönye, sokszor ellenszenve, mégis mélyen a lelkembe vágott ez az igazság. Hogyan lehessen egy nemzetnek erkölcsileg, szellemileg magasabb élet után törekednie, ha épen a társadalomnak az a rétege nem érzi és nem érti meg hivatását, amelytől joggal elvárhatnánk, hogy vezető szerepet vigyen ebben a munkában. — Sok nagy bajunk és nemzeti szerencsétlenségünk eredete úgyis nagy részben oda vezethető vissza, hogy intelligens középosztályunk a szellemiségtől s a szellemi értékeléstől hamis útakra tévedt. Amilyen mértékben feláldozta szellemi értékelő képességét az anyagiak javára, olyan mértékben veszítette el fogékonyságát elsősorban a vallás, azután a haza s végül a tiszta erkölcs eszménye iránt. Nem csoda, ha ilyen előzmények után itt állunk ma egy külsőségeiben még a régi, de belső értékében teljesen elveszített középosztálylyal, mely se vallás, se művelődés terén nem képes sorsdöntő napjainkban alkotó munkát végezni s nem képes szellemi fölényével a demagógiából kiábrándult tömegek helyes irányú vezetésére.

Imre Sándor azt az örvendetes jelenséget is felemlíti, hogy a középosztály nőiben újabban élénken mutatkozik a művelődési vágy s azt reméli, hogy a nők útján a művelődés vágya megélénkül az egész középosztályban.

Sajátságos a női lélek. Nem tud sokáig eszmények nélkül élni. A férfit elragadhatja a pártszellem, egyoldalúvá teheti a törekvéseit. Megölheti ambícióját a közöny, megfojthatja idealizmusát a kenyérharc, de a nő elsírja bánatát, letörli könnyeit s új eszményt keres a csalódás után, hogy legyen ismét miért felbuzdulnia, lelkesednie, legyen miért új harcot harcolnia.

A női léleknek ez a sajátságos értéke az, amire Isten után alapítjuk az eljövendő nagy Magyarországba vetett reményünket és hitünket. Mert ha elragadta is nőinket a korszellem s legnagyobb része úszik az árral, minden jel arra vall, hogy előbb megtalálja a kivezető helyes útat a jobb jövő felé, mint a férfi. Erre az útra vezeti ösztöne, lelkében lappangó idealizmusa s már szükterénél fogva az áldozatos életre való teremtettsége, mely a szolgálatnak leikével tölti be lényét. Ahhoz, hogy az emberiség eljuthasson a krisztusi eszményi társadalom megvalósításához, épen ezekre a lelki értékekre van szüksége a világnak.

Korunk hajótöröttsége eléggé bebizonyította,

hogy az értelem, az ismeretek halmaza, sőt a legmagasabb fokú kultúra se oldozza fel az emberiséget a í bűn uralma alól. Egyedül a szivnemesség, a leiki fi- 1 nomság és szeretet az, mely alapját képezheti elkop- i tatott jeligévé vált humanisztikus törekvéseinknek.

Ahol igazi humanizmus van, ott Jézus Krisztus van; s ahol egy emberbaráti intézmény létre jön, nő áll először a bölcsője mellett. A női szív az, amely minden szenvedésre rezonál, mely a világból a legtöbb szenvedést veszi fel magába, mert az ő egész élete is a mások életéért való szenvedés, remegés és küzdelem még akkor is, ha szeret, mert a szeretet is j a maga mélységében szenvedés.

Avagy nem szenvedés-e az anyai szeretet? Az élet eléggé bizonyítja, hogy a jó anyák sokkal hamarább tönkre mennek fizikailag, mint a könnyelmű, felületes nők, akik rnég anyai hivatásukat se töltik be azzal a lelkiismeretességgel, melyre a természet már az állatvilágban is oly gyönyörű példákat mutat.

Könnyű tehát megértenünk, hogy a közművelő; dés terén is a vágyakozás és törekvés új útakra vezeti ; a nőket s hogy a középosztály müveit nőinek a meg: mozdulása egy szebb kornak a hajnalát jelenti számukra. Aki az utóbbi 20 év történetét nyitott szemmel élte át, fájdalmasan állapíthatja meg, hogy a keresztyén magyar nők, a régi magyar nagyasszonyok tipusa mennyire kihalt közülünk. Ezekkel a letűnt tisztes matrónákkal sírba tettük vallásos életünket, eltemettük nemzeti múltúnkat s most úgy állunk Isten trónja előtt a nemzetek sorában, mint a tékozló fiú, akinek a világ feneketlen mélysége elnyelte minden testi, lelki kincsét s lerongyolódva, éhesen hentereg a disznók i mellett. Föllendült leánynevelésünk valahogy kilendült | a maga természetes medréből. Új szellem, a szabad! ság féktelen élvezete, belső tartalom nélküli külsőség ejtette rabul a nőket. A modernség keserű átka megfosztotta a családot az otthontól. Egymás mellett s nem egymásért élő emberek kerültek egy fedél alá. A szülők és gyermekek kölcsönös tiszteletlensége megérlelte azt a gyümölcsöt, melyet a forradalmak s I az utána következő évek kiontottak a közélet terére ! leplezetlenül ide a szemünk elé úgy, amint van a i maga rothadt valóságában.

Hol kezdjük a munkát? — kérdik sokan.

A nőknél, felelem én. Nem áltatom magamat I azzal, hogy azt a sok ezer nőt, aki ma a tévelygés útján jár, vissza lehet rántani mély szakadékok között vezető útjáról. Azt sem hiszem, hogy azt az úri aszszonyt, aki minden hónapban pár milliót költ el Budapesten szórakozásra s itthon, mert elvész a mosásban két zsebkendő, elveszi a cselédje egész öltözetét s úgy kergeti el a háztól, aztán eladja a házalónak a ruhát, hogy behozza némileg a budapesti szórakozást, nem hiszem mondom, hogy jobb belátásra bírhatnám, mert a szive régen meghalt, de azt hiszem, hogy van sok-sok derék, komoly nő és anya, aki valahogy másnak szeretné látni férjét, fiát, leányát, mint a mai modernek s én azt hiszem, hogyha ez a sok komoly, kedves lelkű nő egyszer összefog s lélekben egy nagy, elszakíthatatlan gyűrűt alkot azok körül, akiket szeret s akikért a jövőt várja, akkor lehetetlen, hogy ne jöjjön egy jobb, szebb világ, hogy ne szülessék újra