Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-02-24 / 8. szám
30 oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1924. változtatná meg a mi életünket, akkor csak azt mondhatjuk, hogy a hit. Ha egy sárga folyam, a világ minden aranya hozzánk özönlenék, boldogabbak lennénk-e? Hiszen éppen ezekben az időkben mennyi bűnt szül az a pénz, ami nincs, de mennyivel többet az a pénz, amelyik van. Ha valami fel fegyverzett angyali légió rajvonalba állna s visszafoglalná az elvett országrészeket, mit csinálnánk, mikor ezt a kicsit, ezt a nyomorultat sem tudjuk megtartani s lábraállítani. Mit csinálnánk ott; egy irtózatos bosszúátlást, vagy boldog kegyelmezést? Ha megtudnánk tartani egy visszaszerzett hazát, akkor el se veszítettük volna; hiszen azért veszett el, mert nem tudtuk megtartani! Most megtudnánk tartani! ? Hát különbek vagyunk most, mint 3—4 esztendővel ezelőtt! ? \ Irtózatos detonáció után egy összeomlott dóm előtt állunk, amelyet fel kellene építenünk. Mindenki megragad egy téglát és követeli a másiktól, hogy az övéhez tegye a maga tégláját és úgy építsen mindenki, ahogy ő akarja. Az ilyen építkezésnél pedig az szokott töuénni, hogy az emberek a téglával egymást verik agyon és ebből templom, ház sohasem lesz . . . Nem arra van-e tehát szükségünk, hogy ez a magyar nemzet egy nagy hitben forrjon össze, megérezze jövendő küldetését, méltóságát, kiválasztottságát; hogy ez a nép bűnbánatot tartson s megfürödjék íöredelmének könnyeiben; hogy szőrcsuhát öltsön, hamut hintsen a fejére és bevallja magának a bűneit, hogy ne a más bűneivel takargassa a maga hibáit. Ez a nemzet sohasem kapja vissza azt, ami az övé volt, ha csak mássá nem lesz. Nem lesztek többé a régi magyarok, csak, ha mássá tudtok lenni. Ha egyenként igazak, mélyek nern lesztek, addig minden szégyenteljesen marad. Külpolitikai csodák történhetnek, de egy nemzetet külpolitikai csodákkal lábra nem lehet állítani. Hogy lehet ezt a nemzeti újjászületést megcsinálni l ? Úgy nem, hogy én ajánlom ezt a hölgyeknek és az uraknak! Ennek csak egyetlenegy módja van, hogy én megkezdem maga on és a másik folytatja magán* Ez csak az egyéni átnemesedés folytán lehetséges. Hogy hivő vagyok-e, vagy nem, az nem az én személyes problémám, de a nemzeté. Akik a lelkeket istentől elvonják, azok a nemzetnek ártói; megakadályozzák, hogy egy összetört nemzet azzá legyen, ami talán sohasem voit, de aminek lennie kellett volna. Vájjon látok-e én a hitnek a szemével? Megvan-e az a szemem, amely mutat nékem csodás dolgokat s azt a csodálatos felfedezést teszi, hogy ebben a világban egy jóságos atyai gondviselés van. Nagyon vakmerő és kockázatos állítás ez. Budapest nyomortanyáin hány ember hal meg éhesen, rongyosan. Ezzel szemben állítani vakmerőség: Ti itthon vagytok az atyai hajlékban, Ő viseli gondotokat, aki a mezők liliomát ruházza s gondja van az égi madarakra. Kockázatos állítás, de egy bizonyos, hogy aki beiefogózott ebbe a hitbe, az nem csalódott még sohasem. Láttam koldusokat éhezni, akik hívők voltak és ők mondották nékem könnyes szemmel, hogy nagyon sokszor voltak nagy próbára téve, de még nem csalódtak. Jött valami csodás módon egy darab kenyér, egy darab ruha, valami segítség. Ilyen naponkénti csodákra vagyunk mi is utalva. Mindenki Isten kezéből él, a tízezer holdasok is, csak az a kérdés, meglátják-e. Akinek hite van, nem fog ugyan másként teremni a gabonája, nem Jesz fehérebb a kenyere, nem lesz nagyobb a fizetési fokozata, de meglátja, hogy ő Isten kezéből veszi mindazt, amiről más azt hiszi, hogy az élettől csikarta ki. Nem a kenyér, de a szived lesz más! Az ilyen embernek nincsenek szívfájdalmai, csendesek az álmai, a homlokán tiszta, égi fény ragyog. Mennyi gondot, lázadást okoz az embereknek, hogy nem nyílt ki a hitük szeme. Sokan kérdezik, miért megy a gonoszoknak és hitetleneknek oly jól a dolguk? Miért éppen az én gyermekem halt meg? Miért éppen nekem fáj a szivem ? Háziasszonyok panaszkodnak: Megőrülnek a gondok, időelőtt koravén leszek s látok könnyelmű, léha gonosz asszonyokat, akiket mindenki csodái s ünnepei. Törekvő emberek panaszkodnak: Pályámon híven dolgoztam, mindig igazat mondottam, nem tudok hízelegni s nem tudok egy lépést st m előrehaladni, a protekciókeresők pedig nagyszerűen mennek előre. Hol van itt az igazság ! ? Ki kell nyilania a hit szemének és akkor az az asszony meglát egy felülről ránéző, jóságos arcot, a Krisztus arcát: Ismerlek, láttalak, szerettelek; így vagy igazán az enyém, igy készülsz igazán hozzám. A te áldozatod a legdrágább tömjén. Szenvedő királynő vagy s megpróbáltatásod előkészület hozzám. Sirasd meg azt a iéháí, azt a szerencsetlent, aki majd egyszer zokogva veszi észre, hogy köddé, átokká lesz. Ha kinyílt a hit szeme, a gyermeket vesztett apa, anya meglát egy más világot, tündöklő isteni arcot, aki gyötrelmek között neveli gyermekét és a söréiről vezeti az O szivéhez. A hit szeme meglátja az igazságot és még mennyi mindent. Önön orcánkat, ahogy Isten szeretné látni. Szeretné valaki így látni az orcáját ? Ha most megmutatnék valakinek az arcát, amilyen a koporsóban lesz, mint dermedne meg, mint fagyna csonttá. És nem volna biztatás úgy látni arcunkat, ahogy Isten latja! ? Amikor bejöttem ebbe a templomba s szétnéztem, egy igen kedves jélenet ragadta meg a figyelmemet. Ott az egyik ablakon kívül madárfészek van. Verebecskék vannak ott. Beiefogóznak az ablak finom rácsába, a fészekbe és íürödnek a napsugárban. Tetszik ez nékik. Nem is sejtik, hogy az ablaküvegen innen, itt bent egy csodás világ van, imádkozó leikékből ősi zsoltárok indulnak meg; hogy itt kigyúl az ige fénye s felragyog a földnek a legnagyobb csodája, legédesebb emléke: maga a Krisztus. A szivek, melyek fájtak, meggyógyultak, amelyek hidegek voltak, lángragyúitak, amelyek kevélyek voltak, megalázkodtak. Mi is az életnek ilyen fazó verebecskéi vagyunk. Nincs tudomásunk róla, hogy felettünk egy
