Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-11-02 / 45-46. szám
134, oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1924. csoljon. Ezeknek a visszaélés lehetőségéből eredő bajoknak forrását, a lelkészválasztási törvényt, kell megfelelő módosítással a gyülekezet és lelkésze közötti jó viszony megteremtése céljából elsősorban munkába venni, hogy a szabadsággal való visszaélés a lehető legkisebb mértékre szoríttassék s a szabadság nevelő hatása a gyülekezeti választásban is minél jobban érvényesülhessen. Éppen ezért e törvénynek egyházunk törvényhozása, a zsinat útján leendő megváltoztatására törekedni fogok. A lelkészek anyagi helyzetének feljavítása s a lelkészi állás megfelelő javadalmazásának, biztos alapokra fektetése egyik elsőrangú kötelességem leend. Aki az oltár körül forgolódik, az az oltárról él, mondja az apostol s a munkás, a legfőbb erkölcsi javak munkása, méltó a maga bérére. Az 1848: XX. t-c. rendelkezései, melyek részben megvalósítását néhány évtizeddel ezelőtt az állam megkezdette, pénzünk értékének leromlása folytán majdnem teljesen illuzóriusokká váltak. Nem menthetem a kormányzást az aló! a jogos vád alól, hogy engedte az 1848: XX. t.-c. értelmében nyújtott s szentesített törvények által megállapított segélyek értékét teljesen devalválódni s nem gondoskodott idejében arról, hogy e segélyek, ha nem is eredeti teljes egészükben, de az államkormányzat egyéb ágaiban fedezetre váró szükségletekhez arányosítva folyósittassanak továbbra is. Ezen elhibázott eljárásnak eredménye az a nem tagadható elkeseredés és ingerültség, mely az egyház szükségleteinek s a lelkészi állásnak kisebbítését látja abban, ha a háború előtt különböző címeken folyósított összegek ma is, mikor pénzünk értéke alig számba jöhető töredékére sülyedr, a régi számbeli összegben folyósíttatnak. Igyekezni fogok egyetemes konvexünkkel s a testvér ág. hitv. ev. egyház vezetőségével egyetértve, teljes erővel odahatni, hogy ez az államélet szempontjából is veszedelmes, mert az egyházak között kölcsönös féltékenykedést, esetleg torzsalkodást előidéző elbánás a prot. egyházakkal szemben megváltoztassák. Ezzel is óhajtom szolgálni a vallásfelekezetek közötti jó viszony ápolását. Végzetes szerencsétlenség volna hazánkra, ha a társadalmi osztályok között mutatkozó sajnálatos egyenetlenkedés az emberszeretet ápolására hivatott egyházak között is megfészkelné magát s éket verne azok közé, kik, ha különböző szertartások mellett is, a Krisztus evangétiomának, a szeretet evangéliomának állanak szolgálatában. A virágos rét végtelenül változatos virágpompája nem volna-e kedves Isten előtt csak azért, mert a virágok nem mind egyformák? Az emberi szív és lélek legszebb virága: a vallásos buzgóság, nem volna-e kedves az Úr előtt csak azért, mert különböző tőből fakad s ezer változatban tárja ki szirmait? Saját hitéhez s egyháza hitelveihez való ragaszkodása mellett nem kell-e ennek meggondolásával megértő szeretettel nézni kinek-kinek azt, ha emberbarátjánál a buzgóság más alakban nyilvánul meg, mint amilyenben az Ö lelke emelkedik fel Urához Istenéhez. Nem tanítottak-e meg az utolsó évek keserű tapasztalatai, hogy a hivők ne egymásban, hanem a hitetlenségben keressék és lássák ellenségüket? Különböző hitelvü meggyőződés mellett nem keü-e egy magasabb eszményben, a Megváltó evangéliomának mindent átható erejében egyesülniük ? Reményiem, hogy a testvéri szeretetnek ez az őszinte felajánlása a többi egyházak részéről is megfelelő viszonzásra lel s különösen, hogy az egyházak vezetésére hivatottak a maguk hatáskörében elkövetnek mindent, hogy a felekezeti gyűlölet szószólói izoláltan maradjanak s ne bonthassák meg azt a jó viszonyt, melyre nemcsak az egyházak építő munkája, de a haza egész egyeteme érdekében ma nagyobb szükség van, mint valaha. így nyer az állam által a felekezetek közt kimondott teljes jogegyenlőség, melynek alapján állok a felekezetközi hivatalos érintkezésekben, magasabb erkölcsi megerősítést, mely nélkül a jogi alap ellen lépten-nyornon megújulhatnak a támadások. A Krisztus evangéliomának hirdetését elsősorban a gyülekezel lelkésze van hivatva végezni, kinek ez nemcsak magasztos kötelessége, de boldogító joga is. Ám az Isten igéjének az emberek lelki világába átültetését nem óhajtanám csak az egyház hivatalos szolgáira, a lelkészekre korlátozni. Ti mindnyájan szent nép, kiráiyi papság vagytok — mondja az apostol — se mondásával kötelességévé teszi az egyház minden egyes tagjának, hogy a maga családi és társadalmi körében legyen ennek az igének meggyőződéses hirdetője. Az evangélizáció mindnyájunknak az egyetemes papság elvéből folyó feladatunk s igyekeznünk kell ennek segélyével megnyerni az evangéiiomnak azokat is, akik az egyházi igehirdetés számára hozzáférheíetieneknek mutatkoznak.-Az evangélizációval kapcsolatos a belmissiói munkásság is. Az ügyefegyottak s szenvedők gondozása mindig az egyház szeretet munkájának feladatát képezte. Minél differenciálódottabb lesz az emberi társadalom, annál több oldalról mutatkozik szüksége annak, hogy az egyház a szereíeímunka gyakorlását teljes intenzitással karolja fel. E munkában is nemcsak a törvény, de az állás természetéből kiföiyóiag is a lelkésznek kell előljárnia, ki kisebb gyülekezetekben a gyülekezet presbitériumával egyetértve a munka elvégzésére képes és elegendő is. Nagyobb, főkép városi gyülekezetekben az egyházias jellegű egyesületek odaadó támogatása is igénybe veendő s e célból ily egyesületek alakítása, a lelkész kezdeményezésére, vagy az ő tudtával és bevonásával fölöttébb kívánatos. A vallásos buzgóság legszebb megnyilatkozása a charitativ téren gyakorlott munka s boldognak fogom magamat érezni, ha az egyházunk tagjaiban ez irányban eddig is meglevő készséget különböző emberbaráti intézmények megvalósítására vezethetem. Különösen szükségesnek látom az iskolai nővén-
