Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1924-06-08 / 22-23. szám

70. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1924. Nem fejezhetjük be ezt az ismertetést annak a megemlítése nélkül, hogy külföldi, elsősorban angol és amerikai keresztyén testvéreink már évek óta nagy buzgalommal dolgoznak abban az irányban, hogy a gazdasági életet is meghódítsák Isten országa szá­mára. Vájjon a magyar protestántizmus mikor ébred annak a tudatára, hogy az ő hivatása nem merülhet ki a forradalmi mozgalmak meddő kárhoztatásában, hanem ha hü akar maradni múltjához, bátran és in­gadozás nélkül síkra kell szállnia azért, hogy a gaz­dasági életben is minden Isten, nem pedig a Mammon dicsőségére történjék? Sz. B. I VEGYESEK 1 Olvasóinknak és munkatársainknak áldott pünkösdi ünnepeket kívánunk! — Kant-ünnepély. A Magyar Protestáns Iro­dalmi Társaság áldozócsütörtökön, d. u. 5 órakor a budapesti Ref. Theologia dísztermében tartotta meg Kant-ünnepélyét, amely alkalommal, a nagy forróság ellenére, nagyszámú közönség jött össze, hogy meg­hallgassa az illusztris szereplőket. Dr. Ravasz László elnöki megnyitójában arról szólt, hogy „mit beszélnek egymással a hegycsúcsok“, gyönyörűen jellemezte elő­ször Aquinói Tamást, majd Kantot. Szerinte „Tamás filozófiát ad a hivő ember számára, Kant a minden­kori ember, az ember számára“. Kant jelentőségét abban találta, hogy nem filozófiai rendszert adott, hanem álláspontot és módszert. Dr. Bartók György szegedi egyetemi tanár Kant és a Protestantismus c. értekezését dr. Zsinka Ferenc főtitkár olvasta fel. Fog­lalkozott azzal, 1. miként hatott a Protestantismus Kant szellemének fejlődésére, 2. miként nyilatkozik meg a Protestantismus életelve Kant műveiben és 3. miféle hatást gyakorolhat Kant a protestantismusra ? — Kitüntetés. A Zelandi Tudományos Társa­ság, amelynek kebelében dr. Antal Géza 1923 novem­ber 28-ikán „A művész inspiratioja“-róI tartott nagy érdeklődéssel fogadott előadást, áprilisi közgyűlésén azzal tisztelte meg dr. Antal Gézát, hogy tagjai so­rába választotta. Ez az első alkalom, hogy a nevezett társaság magyar embert választott tagjai közé. — Adomány a főiskolai könyvtárnak. A ma élő magyar könyvgyüjtők legkiválóbb tagja és nesz­tora, gróf Apponyi Sándor v. b. t. t. nemrégiben ér­tékes ajándékot küldött főiskolánk könyvtárának. A nemes gróf kiadta kincsekben páratlanul gazdag könyv­tárának a katalógusát két kötetben, amely könyvárusi forgalomba nem is került és amely szinte nélkülöz­hetetlen segédeszköze minden tudományos közkönyv­tárnak. Főiskolánk könyvtára a gróf úrnál érdeklődött, miként lehetne az értékes művet megszerezni, mire feleletképen nemsokára csomag érkezett, melyben a két szép kötet volt, majd jött a gróf úr sajátkezű levele, melyben örömét fejezi ki, hogy a katalógus egy példányát „a pápai ev. református főiskola könyvtá­rának felajánlhatja“. Azzal végzi igen érdekes remi­­niscentiát tartalmazó, meleghangú sorait, „sajnálom, hogy a pápai könyvtárt nem ösmerem“. A katalógus­ban a magyar gályarabokról is 12 mű van felsorolva, Pápa városára 2 ritka mű vonatkozik. A főiskola e helyen is hálás köszönetét fejezi ki a nemesszivü adakozónak és kérjük a Mindenhatót, hogy adjon a Gróf urnák erőt, egészséget, hogy még számos éven át dolgozhasson a magyar művelődés érdekében! — Dr. Gray skót lelkész és Bidgrain k. a. titkárnő, a Keresztyén Diákok Világszövetsége képvise­letében m. hó 21-én látogatták meg Pápát. 12 órakor Bidgrain k. a. a Nőnevelő-intézet növendékeinek be­szélt dr. Kőrös Endre igazgató tolmácsolása mellett, d. u. 3 órakor a női bibliakörök tagjai előtt ismer­tette a keresztyén diákmozgalom munkáját, itt dr. Vass Vince főiskolai igazgató végezte a tolmács szerepét. Dr. Gray délben a theologusok, a felsőbb osztályú gimnázisták és az állami tanítóképző-intézet III—IV. éves növendékei előtt beszélt „A férfi, a nő és az Isten“ címen, Pongrácz József theol. tanár tolmácsolá­sában. Az előadás előtt dr. Vass Vince főisk. igazgató mutatta be dr. Grayt, az előadás után pedig lie. Rácz Kálmán mondott buzgó imádságot. Délután a főiskolai könyvtárt tekintették meg a vendégek. Este 6 órakor a Ref. Nőegyiet vallásos estélyén beszélt dr. Gray, előadásának tárgya volt „Hogyan teremthet a diákság új világot ?“ Itt dr. Szabadi Béla főgimn. tanár tol­mácsolt. Az előadások közé eső időben alkalom nyilt arra, hogy magánbeszélgetésekben felvilágosíthattuk külföldi vendégeinket Magyarország súlyos nehézsé­geiről. Pápáról Sopronba utaztak dr. Szabadi Béla kíséretében, aki Sopronban a tolmácsolást végezte. — Megbízatás. A Holland-Magyar Társaság elhatározta egy kisebb terjedelmű Petőfi-kötet kiada­tását, mely tartalmazni fogja dr. Antal Gézdné, a hol­landusok világhírű írónője Wallis Adél Petőfi-fordítá­sait és dr. Antal Géza ama tanúlmányát Petőfiről, melyet a Petőfi-centennárium alkalmából Hollandiában olvasott fel és amelyet ez alkalomból átdolgozott. — Diákgyülések Tahiban. A Magyar Ev. Kér. Diákszövetség szokott nyári gyűléseit az idén is Tahi­ban tartja meg. Julius 2—9-ike lesz a főiskolások gyűlése, melyen azonban végzett diákokat is szívesen látnak. Jelentkezni lehet a Diákszövetség irodájában, Budapest, VII., Hársfa-utca 59/B. A jelentkezési díj 10.000 K. — A veszprémi ref. egyházmegyebeli tanító­­egyesület folyó évi julius hó 15-én d. e. 9 órakor a veszprémi ref. egyház tanácstermében ta rtja évi nagy­gyűlését, melyre ezúttal a nt. lelkész és tek. tanító urakat tisztelettel meghívja Balassa Kálmán tanító­egyesületi elnök. Kérem a nt. lelkész urakat, ezen meghívást a tanító urakkal közölni szíveskedjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents