Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-06-08 / 22-23. szám
Harmincötödik évfolyam. 22—23* szám* Pápa, 1924 junius 8. DDNÍNTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................... ■........................—-.......-.......- FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ..........—...........................—.... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Jk FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. o TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Pünkösdkor. A Szent Lélek kitöltésének csodás ünnepén felújul előttünk e nap minden titokzatos emléke. Előttünk vannak a bezárt ajtók mögött imádkozó tanítványok, akik sejtelmes lélekkel eltelve várják a kapott ígéret teljesedését. Halljuk a sebesen zúgó szélnek zendülését, látjuk a fejek felett megjelenő kettős tüzes nyelvek ragyogását s észrevesszük a tanítványok lelkében nyomában a csodás változást... Hányszor és hányszor tárult fel e titokzatos napnak sejtelmes múltja eddig is előttünk!... Elmerengtünk rajta. Valami csodálkozó áhitat mindig megragadta lelkünk. De mint a legutóbbi évtizedek tanúsága mutatja, mintha nem éreztük volna meg e napnak csodálatos tartalmát, titkos jelentését ... A megpróbáltatások nehéz kálváriáján kellett keresztül mennünk, reá kellett löketnünk a megaláztatások keserves országútjára, hogy világosság gyuladjon az anyagiakba merült világ leikébe e nap mystikus jelentése felől . .. Már kezdjük * érteni, hogy mit jelent e nap . . . Kezdjük megérezni, hogy több vagyunk az anyagnál, hogy származásunk helye, rendeltetésünk célja nem itt a földön van. Ez a nap lelkiségünk nagy és szent napja. Amióta bekövetkezett korunkban ez az óriási összeomlás, amely csaknem teljesen elborított és megsemmisített bennünket, magyarokat, egyre jobban kezdik belátni nemcsak nálunk, hanem e világon mindenütt a vezetők, hogy az utóbbi idők túlhajtott anyagiasságnak csődje után egyedül a lelki erők menthetnek meg minket s épen azért ezeknek az erősítésére és fejlesztésére kell fordítani erőnk javarészét. A mai nap minden embert sarkaljon, ki a jövendő és emberiség sorsát szivén viseli, hogy ennek a léleknek erősödését, fejlődését, diadalra jutását munkálja és első sorban magánál imádságos lélekkel kérje és várja . . . Legyen szivünk mélyéből fakadó imánk: Jövel Szent Lélek Ur Isten, Töltsd be sziveinket épen .. . Ámen. NAGY LAJOS. 1856—J924. Virágbontó, rügyfakasztó május első napjaiban és heteiben, amikor a megújult természet ölén mindenütt a feltámadás, a diadalmas élet fenséges himnusza zendüit s „fák, füvek, virágok újultak örömben* . . .: az egyik somogyi paróchia felé, ott a vadvirágos, kéknefelejtses Rinya partján lassú, de biztos léptekkel elindult az enyészet, az elmúlás hírnöke, a halál angyala . . . hogy a csöndes megelégedés, a szelíd öröm s boldogság otthonát a szomorúság hajlékává, siralmas házzá változtassa . . . A lábodi lelkészlak egyik elsötétített szobájában ott vivődik az emésztő, gyilkos kórral egy nagy beteg, egy fájdalmas szenvedő, immár hetek óta. Panasz, zúgolódás azért nem kél ajakén, legfeljebb ez a golgothai sóhaj lebben el onnét: „Én Istenem, én erős Istenem ! miért hagyál el engemet ? . . .* Ez a nagy szenvedő: Nagy Lajos lábodi esperes-lelkész. Szerető környezete aggódva, visszafojtott lélekzettel figyeli a borzalmas tusát, melyet az erős férfiú, az elpusztíthatatlannak vélt szervezet vív a gyötrő betegséggel. Ott áll ágya mellett a megmenteni kész emberi tudomány, az orvosi segítség minden eszközeivel, hátha sikerül lefegyverezni ama félelmes ellenséget s visszaállítani a nagy beteg erejét, egészségét, szeretteinek, gyülekezetének s a gondviselésére bízott népes nagy egyházmegyének s az egész magyar ref. egyháznak örömére, boldogságára . . . Fájdalom, a szerető szivek minden ápolása, az orvosi tudomány minden igyekezete hiábavalónak bizonyult az öldöklő kórral szemben: a küzdelemben ama félelmek királya, a halál lett a győztes. Május 15-én délután fél 2 órakor már gyászlobogó lengett a lábodi szép, sudártornyú templom ablakában, melynek külső-belső szépsége s ékessége is mind az ő buzgóságát hirdeti. S ahogy a fekete zászló lengését meglátta a szorgos munkában serénykedő, megkésett vetését elvégezni siető, de munkája közben is szeretett lelkipásztorára aggódó szeretettel, kínzó balsejtelmek közt gondoló nép ott künn a mezőkön : seregestől tódult haza s hulló könnyek között egymásnak adta át a szeretett nyáj kicsinyje-nagyja a kilincset, hogy megláthassa nagy halottját. S ugyan-
