Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-04-13 / 14-15. szám
1924. , BELMISSZIÓ. 51. oldal. pénztárra és annak kezelésére. 14. §. A misszionárius teendője. A misszionárius feladata az egylet különböző munkaágaiban az erkölcsi és hitélet gondozása és fejlesztése. 15. §. Az ügyész teendője. Az ügyész feladata az egyesületet érdeklő minden peres és peren kívüli bírói és közigazgatási ügyben eljárni; a peres ügyekben az elnök, vagy helyettese megbízása alapján az egyesületei képviselni; felkérésre jogi véleményt adni. 16. §. A választmányról. A választmány áll a tisztikarból és a közgyűlés által szintén három évre választott legalább húsz tagból. A választmány a) irányítja és ellenőrzi a tisztikar munkáját; b) intézi az egylet életében felmerülő fontosabb ügyeket; c) az egyes munkaágak vezetésére, illetőleg az azokban felállított intézmények igazgatására bizottságokat küld ki és azok működését ellenőrzi; d) felveszi, vagy alapos ok esetén elutasítja a jelentkező tagokat, illetőleg kizárja azokat, kik az alapszabályokat meg nem tartják, sőt az egyesület jó hírnevét veszélyeztetik. Amennyiben a választmány elutasító, vagy kizáró határozatot hoz, az esetleg befizetett egy évi tagsági díj az illető tagnak visszaadandó. A választmány az elutasításra, vagy kizárásra vonatkozó határozatait indokolni nem tartozik, de azok a közgyűléshez fellebbezhetők. A választmány jegyzőkönyveit az elnök és az általa felkért két választmányi tag hitelesíti. 17. §. A bizottságokról. Az egyleti munkásság egyes ágait, illetőleg az ezekben felállított intézményeket bizottságok vezetik, iiletve igazgatják, melyek a választmánynak a maga kebeléből a szükségszerinti számban erre kiküldött tagjaiból, továbbá az illető bizottság állal a maga kiegészítésére választott egyesületi tagokból állanak. A bizottság elnökét a választmány rendeli ki, egyébként minden bizottság a maga kebelében alakul meg. Végleges megalakulás előtt minden bizottság köteles szabályzatát, melyben az is megállapítandó, hogy a kiegészítés végett választott tagok milyen számban választhatók, helybenhagyás végett a választmány, vagy ha a választmány úgy kívánja, a közgyűlés elé terjeszteni. Vezérfonal néhány zsoltár bibliaköri tan ul mány ozásához. LXJI. zsoltár. Béke, csend, nyugalom. Ez hiányzik a mi életünkből. Óh, hol találjuk meg ezt? Hallgassuk meg a zsoltárirót, aki ellenség, bűn és halál rettentései között felfedezte azt a kikötői, ahova nem hat el hullámzúgás és szélsüvöltés. Bizonyára mélységes tapasztalatok alapján kiáltott fel így: „Csak Istenben nyugoszik meg lelkem.“ Hallgassuk meg a zsoltáriró bizonyságtételét. Istenben megnyugszik lelke az ellenség támadásai között (2—5). Úgy érezte, hogy a kívülről és belülről jövő sok támadás, nagy számú ellenség között ő olyan, mint a „meghanyatlott fal és dűlő kerítés“. Egy szélroham, egy lökés és vége. Körülveszi az összeesküvés, az ellenfelek alattomos tanácskozása, áskálódnak ellene, ássák a düledező fal alapjait, megrágalmazzák, hazugsággal szövik körül, képmutató módon szemben jóbarátok, hát mögött átkozódók. Óh, hogyne esne kétségbe! De nem. Úgy érzi, hogy kősziklán áll, amely rendíthetetlen. Az Istenre alapítja életét, ő rá bízza magát, ő az oltalma s nem rendül meg. Csak egy ellenállhatatlan hatalom, egy mindenható erő van ebben a világban. Aki reá bízza magát, annak nincs oka félelemre. Óh, milyen könnyű annak az élete, aki odaborulhat ennek a mindenható Urnák, mint édes atyának a kebelére. Üvölthet az ellenség: oda nem hallik el szava; szórhatja nyilait: oda nem ér fel; zúghat a vihar: ott csend és béke van. És a csendben eró. Az Atya szivéből, ha ráborulunk, erők áradnak át tagjainkba. A „dűlő kerítés* szilárdan áll. Mindent nyerünk, mindent el tudunk tűrni, mindenen diadalmaskodunk. Gondoljunk csak arra, hogy Jézus hányszor vonult el a magányba, hogy odaboruljon az Atya kebelére. Ezért volt erős, ezért tudta legyőzni a legnagyobb ellenséget: a Sátánt. Istenben nyugoszik meg a hivő lélek a jövendő aggodalmaival szemben is (6—9). Nekünk nincsenek aggodalmaink? Általában a jövő, a magunk, családunk, hazánk, egyházunk jövője. Mi lesz holnap? Egy esztendő múlva? Aki teljesen átadja magát Istennek, aki mint a gyermek az anyja ölébe, úgy tud odaborulni az Ő kezére, az tudja, hogy „akik az Istent szeretik, azoknak mindenek egyformán javukra vannak“. Hiszen az Ő kezében van a jövő. Akarata nélkül semmi se történik. Tőle van reménységünk. Szerencsétlenségtől félünk? Az Isten meg tudja változtatni a dolgok folyását. Zaklatott, nyughatatlan a szivetek? Netn tudjátok miért? A bűn miatt? „Öntsétek ki előtte sziveteket.“ Ő meg tudja azt is változtatni, nyugalmat, örömöt önt abba. Mindent tárjunk eléje. Éljünk az ő szemei alatt. Jer. sir. 2: 19. 3:25. 26. 31. 32. 33. 40. 41. 57. „Bízzatok ő benne mindenkor, ti népek* Nemzetünkön is csak ő segíthet. Emlékezzünk ÍV. Bélára, a nagy hívőre, Mohácsra, a sok-sok elnyomatásra, s mindenkor az Úr szabadítására. Ő a mi oltalmunk ma is. Egy nagy nemzeti felébredés, egy nagy Isten felé fordulás, bünbánat, megtérés: erre alkalom a mai idő. Ha Istenben nyugszik meg szivünk, akkor nyert ügyünk van. Győztek hitünk hősei, kik Istenben nyugodtak meg a gályákon is. A hivő Istenben nyugszik meg a saját erőinek gyöngeségei között is. (10—13.) Mink van nekünk? Külső javaink? Testi erőink? Mindez múlandó. Ki visz magával a másvilágra csak egy aranyat is? Ki biztosíthatja a vagyonnal életét, boldogságát? Egy gyenge szél elsodorhatja mind. A hatalom az Istené. Ö megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint — jói jegyezzük meg: nem a vagyona, vagy földi méltósága szerint. De övé a kegyelem is. Oda borulhat szivére mindenki, hogy elvehesse kegyelmének áldásait. Honnan tudja ezt a zsoltáriró. Mikor oda borult az Isten szivére, hallotta szavát s visszhangot vert az szivében. Feltárta előtte az Isten az ő kegyelmének csodadolgait. íme a hivő élet áldása. Az Isten a mi oltalmunk, az Isten a mi üdvösségünk, az Isten a mi életünk. Nyugalmat akarsz? Keresd az Istennel való csendes együttlétet. A csendes óra áldása. Mi a csendes óra? Kiválasztása a nap egy órájának, este, reggel vagy délben, szobában, vagy szabad ég alatt, amikor az élő vizek forrása, az ige mellett, s az imádság csendet biztosító légkörében átadjuk magunkat Istennek, meg- 1 békéit szívvel ráborulunk az ő atyai szivére. Béke Is-