Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-25 / 12. szám
1923. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 47. oldal. Petőfit. Mert mint kis diák én is itt kaptam meg első benyomásként az ő óriási költő-egyéniségének azt a képét, mely azóta nőtt bennem és velem; elevenebb lett új színekkel, teljesebb új vonásokkal, de alapstruktúrájában mégis a hü pápai kép maradt. Azt hoztam vissza. Vagyis: hazahoztam. Hálás vagyok érte a főiskola nagytiszteletű tanári karának, hogy ide hivott engem elmondani a mai pápai diáknemzedék előtt, amit én, a régi pápai diák, Petőfiről tudok, érzek és gondolok. Tudom róla azt, ami köztudomású. Hozzá érzem és gondolom azonban ehhez még azt is, amire Petőfinek pápai helyi hagyományoktól nem melegített általános méltatói nem gondolnak, mikor a pápai adatokat csak, mint érdekes életrajzi mozzanatokat, objektive kapcsolják a többihez. Nekünk, pápai diákoknak azonban okunk és jogunk van Petőfiről, a pápai diákról szubjektive is beszélni. Aminthogy joga van a családtagnak, atyafinak, vagy jó barátnak a közélet bármely nagy emberéről a szubjektív szeretet hangján elmondani mindazt, amit ő a nagyember fejlődésére nézve a maga bizalmasabb megfigyelései alapján, a maga érzése szerint fontosnak vagy legalább is érdekesnek gondol. Én Petőfi pápai diákoskodását nemcsak érdekesnek, hanem egész költői pályájára nézve döntő fontosságúnak is tartom. Mert ő Pápát nem bolyongó Ösztönének késztetésére kereste fel. Nem szeszélyből, nem találomra, nem azért jött ide, hogy innen hamarosan megint tovább álljon. Ő tudta atyafiától, Orlaí- Petricstől, hogy itt komoly múzsatemplom várja a tudásraszomjas ifjú lelkeket. Szerencsétlen katonai próbálkozásától megviselten, az a nemesebb öntudatra ébredése hozta őt ide, hogy ő csak tanult emberként találhatja meg méltó helyét, magasabbrendű hivatását e világban. E tudatosság alatt egyelőre csak homályos sejtelmül ott lappanghatott már a költői becsvágy is. Mert ő természeténél fogva nemcsak vándormadár volt, hanem dalosmadár is — és Pápát sejthette annak az ágnak, melyen végre megpihenhet, hogy majdan kedvére meg is szólalhasson. De mégha ez a rejtett lelki processzus, melyet nagyon valószínűnek tartok, csak az én utólagos visszakövetkeztető képzelésem volna, a valóság mégis az, hogy Petőfi csakugyan Pápán szólalt meg először, mint igazi költő. Mint olyan még kezdő, de már igazi költő, akiből a nagy költő lesz. (Folyt, köv.) Á pápai ref. egyházmegye lelkészértekezlete. — 1923 március 8. — , Az értekezlet tulajdonképeni célja volt meghallgatni Sartorius Ernőt, a Kér. Ifjúsági Egyesületek világszövetségének titkárát, ki Megyercsy Béla magyar titkár kíséretében jött el közénk. Az értekezleten megjelent az egyházmegyének számos lelkésze, tanítója s néhány presbitere! Miért nem mindnyájan? — Áhítatot tartott Tóth Sándor lelkész, ki Neh. 2: 17 alapján beszélt: „jertek építsük meg Jeruzsálem kőfalát“. Beszédének magva az volt, hogy a református lelkésznek ma építenie kell gyülekezetét, ezzel a ref. Siont. Tüzeket kell gyújtania híveinek és a ref. családok szivében: a hit szent tüzét és így építenie hazáját. Kis József esperes üdvözölvén Sartorius urat, Sartorius úr tartotta meg előadását, ismertetve az ifjúsági egyesületek munkáját. Legelőször elismerését fejezi ki a magyar ifjúság értelmes és minden jóra alkalmas volta felett. De megállapítja, hogy ez az ifjúság el van hanyagolva, okát Ibsennel abban találja, hogy iskoláink a tudásra és nem a jellemképzésre törekednek. E hiányt pótolják az ifjúsági egyesületek. Ezek a jellemet ápolják a keresztyén ethika alapján. Ezt a célt szolgálja nagyszerű szervezete, mely minden nép és minden foglalkozás közt bevált. A munka alapja a Jézus Krisztus evangéliuma. Ebből áradnak ki az erők és ez szabja meg a munka irányát. A jellemképzés két főpillére : az önfegyelmezés és a felebaráti szeretet. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületben mindkét dolog gyakorlásának tág tere van. E munka főjellemvonása az önkéntesség. Minden tag hajlamai és vágyai, a neki adott talentomok mértéke szerint vesz részt a munkában, (nincs kényszer!) s így alkalma van talentomainak kifejlesztésére (pl. a társadalmi szolgálat terén): ezt pedig cselekszi azután önmagának megfegyelmezésével. Ebből az önkéntességből és a Jézus Krisztussal való benső közösségből alakul ki azután a tag benső élete s így fejlődik jelleme. A munka kiterjed a test, szellem, lélek egész területére. Ez nem vonzerő akar lenni, sem engedmény vagy megalkuvás, hanem ezek mind megannyi munkamezők, munkaágak, amelyekben a jellem fejük sub specie aeternitatis (Pál ap. szavai szerint: „Minden a tiétek, ti pedig a Krisztuséi“). Azonban a jellemnevelés csak fél dolog lenne a felebaráti szeretet gyakorlása nélkül s ezt a célt szolgálja az Ifj. Egyesületek másik jellemvonása: minden önkéntes tag egyúttal munkás tag. A Kér. Ifjúsági Egyesületek gyakorlati munkát végeznek: társadalmit, egyházit etc. Ez teszi őket aztán képessé arra, hogy megálljának a mindennapi élet sodrában is. Ifjúsági egyesületi tagok közül százan és százan lettek már városi és külmissziónáriusokká, sokan vezetnek vasárnapi iskolákat és tanítanak benne, sokan presbiterek, sokan lettek árvaházak vezetőivé, sokan vezetnek bibliaköröket, énekkarokat — az egyházzal kapcsolatban (Németország). Sőt példákat hoz fel Svájcból is, az ő hazájából. Ott a gyülekezetekben csaknem minden presbiter volt és jelenleg is ifjúsági egyesületi tag, sőt Svájcban a volt ifjúsági egyesületi tagok a községi és megyei életben is tevékeny részt vesznek. E munka az ifjúságból indul ki az egyházért. A legegészségesebb az, amikor a vezetés a laikusok kezében van, sőt amikor maguk az ifjak képesek vezetésre és nem a lelkész. Laikus nyelvét könnyebben megérti a laikus és ők sok oly szükségletet felfedeznek egymás közt,
