Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-23 / 51-52. szám
1923. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 205. oldal. jutott soha eszükbe, hogy hitetlen és erkölcstelen, névleges katholikusoknak akár régibb, akár legújabb haza és nemzetellenes cselekedeteiből vonjanak következtetést a katholicizmusnak, mint ilyennek, haza- és nemzetellenes voltára. Ennek a szomorú sophistikának a fegyverét mi nyugodt lelkiismerettel ^átengedjük a katholicizmus túltengőén öntudatos harcosainak, abban a bizonyosságban, hogy az igazságot és a szeretetet egyképen megcsufoló erőszakos okoskodásaikkal egyének és tömegek gyönge lelkét a mai kritikus időkben pillanatokra ugyan megtéveszthetik, de maradandó sikert el nem érhetnek, mert amint minden idők egyik legnagyobb és legnemesebb katholikus géniusza, Pascal mondotta a jezsuitákkal vívott világhírű toliharcában, a katholicizmus jobb lelkét védelmezve annak hatalmi démona ellen: „az erőszaknak Isten rendeléséből megszabott és korlátolt határai vannak s pályája végül is az általa megtámadott igazság dicsőségét gyarapítja, mig az igazság örökké megmarad és végül is diadalmaskodik ellenségei fölött, mivel ő örökkévaló és hatalmas, mint maga az Isten“. (XII. Lettr. prov. végén) Hogyha a magyar protestantizmust valaha — mitől óvjon a szentek Ura, az egyének és népek kegyelmes Gondviselése! — elhagyná éltető lelke: a Krisztusnak szabaddá tévő és szeretetben megdicsőülő igazsága és élete, akkor, de csakis akkor valóban nemzetrontóvá lenne, mint ahogy az a test, amelyből az élet kiszállott, megrontja környezetének élete- és légkörét rothadásának gyilkoló miazmáival. Mindaddig azonban, amig a Krisztus lelke élteti a magyar protestantizmust, az igazság és a szabadság egymást csókoló békességével, a világosság szeretetével és a szeretet világosságával ő maga is éltetni fogja a magyar nemzetet. Mert a nemzetet, az írás szava szerint (Példabeszédek könyve: 14:34) az igazság magasztalja föl és a népeknek a bűn szolgál gyalázatukra. Végzés: A presbitérium megdöbbenéssel értesül azokról a bántó kijelentésekről és alaptalan vádakról, amelyekkel a magyarországi római katholikus egyház egyes papi és világi szószólói a Budapesten legutóbb tartott országos katholikus nagygyűlés alkalmával a magyar protestantizmust az ország szine előtt illették. Szomorú jelét látja a kijelentésekben és vádakban annak, hogy a római katholikus magyarság egyes irányadó tényezői a maguk egyházának különleges érdekeit és törekvéseit fölébe helyezik a keresztyéni szeretet és a felekezeti béke egyetemes nemzetépítő szempontjainak. Viszont rendíthetetlen meggyőződéssel hiszi és vallja, hogy a magyar protestantizmus létele és fönnmaradása, miként a múltban, úgy a jelenben is, Istennek akarata és ügye, aki a reformáció által adta vissza az emberiségnek a Krisztus tiszta evangéliumát, alapozta meg nemzetünk igazi egységét. Ebben a szíklaszilárd bizonyosságban tiszta lelkiismerettel és teljes eréllyel visszautasítja a szóbanforgó nyilatkozatokat, kijelentvén, hogy a magyar protestantizmust és közelebbről szeretett református egyházunkat, amig az önlelkéhez, evangéliumi és nemzeti eszményeihez hű marad, semmiféle külső támadástól nem félti, sőt minden ilyet — Róm. 8:28 szerint — végeredményében javára válónak tekint. Reméli egyszersmind, hogy római katholikus magyar testvéreink zömének hazafisága ezekkel a nyilatkozatokkal nem fog egyetérteni. Ebben a hitben és reményben a presbitérium, Isten Országáért s benne egyházának javáért és nemzetünk lelki és erkölcsi megépüléséért buzgón imádkozva és dolgozva, nyugodtan néz a jövő elé. Azonban őrállói kötelességéhez híven ezt a határozati javaslatot egyházi lapjaink utján közli az ország összes református presbitériumaival, felkérvén őket, valamint felsőbb és legfelsőbb egyházi hatóságainkat, hasonló természetű ünnepélyes nyilatkozatok tételére. Kelt a debreczeni református egyház presbitériumának 1923 december 1-én tartott gyűléséből. Nagy József s. k. D. Baltazár Dezső s. k. főgondnok. püspök, lelkészelnök. Dr. Juhász Nagy Sándor s. k. főjegyző. Bethel. (Folytatás és vége.) Vasárnap a betegek is mennek templomba; dacára annak, hogy csak az egészségesebbek, mégis igen sokszor előfordult, hogy az istenitisztelet alatt rájött valamelyikre a roham s ilyenkor a templom előcsarnokában elhelyezett ágyacskára vitték ki hirtelen, hogy az istenitiszteletet bent ne zavarja; ha magához tért, visszajött. (Ez a templomi kép igen hasonlít a Bethesda tava melletti képre, — ahol hasonló betegek is várták a viz mozdulását.) Bethelben, illetve „Nasaret“-ben mintegy 400 diakónus (Bruder) és 1600 diakonissza dolgozik. Sarepta, ahová az 1600 diakonissza tartozik, össze van kötve egy „gyermek-otthonnal“, ahol 13—17 éves ifjú leányok praktikus kiképzésben részesülnek. Sareptához tartozik „Gilead“ is, a legremekebb felszerelésű modern, tükörfényes kórház, ahol a nem epileptikusok, az egyéb külső vagy belső testi betegségben szenvedők nyernek ápolást; Sareptához tartozik még az u. n. „Nép főiskola“ is, ahol ifjú lányok a háztartás művészetét tanulják meg. Igen érdekes kép „Tabea“, ahol 1600 diakonissza részére készül az egyenruha. Kedves otthon „Salem“, idős diakonisszák nyernek itt pihenést az élet alkonyán. Gyönyörű kép: egy ünnepélyen láttam a diakonissza anyaházban mintegy 1200 diakonisszát felsorakozni. Megemlítem még „Moát“, itt gyártják a tőzeget, amely őrölve a súlyos betegek ágyában a madracot helyettesíti és ezenkivü! fűtésre használják. „Ophir“ Bethel piaca, üzlete. Van Bethelben u. n. kápláni konviktus is, ahol Bethelt megismerni akaró ifjú segédlelkészek nyernek délutánonként előadást és a délelőtt praktikus munkával telik el. Van ezenkívül theológus iskola is, amelyik körülbelül megfelel a theologiai fakultásnak. Ma egész Bethelt az alapító, Bodelschwingh fia, Gusztáv von Bodelschwingh lelkész vezeti. Az intézet két kormányzóságra oszlik: Názárethre és Sareptára.
