Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-23 / 51-52. szám
202. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1923. A kicsi tábor a karácsonyt megszenteli, de ezen a napon a nagyobbik tábor is ünnepei Nini, csillag töri át a vastag, fekete felhőt. . . virrad . . . hajnalodik . . . „Dicsőség magasságban Istennek, békesség a földön és az emberekhez jó akarat.“ gye-Pascal. „Egy ember, aki tizenkét éves korában vonásokkal és karikákkal megteremtette a geometriát; aki tizenhat éves korában megírta értekezését a kúpszeletekről, a legtudósabbat az ókor óta; aki tizenkilenc éves korában gépszeriivé tett egy tudományt, amely különben tisztára értelmi, elvont jellegű; aki huszonhárom éves korában kimutatta a levegő súlyával összefüggésben levő tüneményeket s a régi fizika egyik nagy tévedését eloszlatta; aki abban a korban, amikor más emberek alig hogy megszülettek, átfutván az emberi tudományok körén, észrevette ezek semmiségét s gondolataival a vallás felé fordult; aki ettől a perctől kezdve egész haláláig, harminckilenc éves koráig, folyton gyengélkedve és szenvedve, megteremtette azt a nyelvet, amelyen Bossuet és Racine beszélnek, mintáját adva a legtökéletesebb élcelődésnek épúgy, mint a legmélyebb elmélkedésnek; aki végre, bajainak rövid fdőközeiben elvonás utján megoldotta a geometria egyik legnehezebb problémáját s papírra vetette gondolatait, amelyek ugyanannyit mondanak Istenről, mint az emberről: ez a szédületes lángelme Pascal volt“ mondja Chateaubriand: A keresztyénség géniusza c. munkájában. Ez az ember ezelőtt háromszáz esztendővel született. Francia lapok, folyóiratok ez éven tele voltak Pascal cikkekkel. Jelszóvá lett: pascalisons! azaz foglalkozzunk Pascallal, tanuljunk tőle. És nekünk érdemes foglalkoznunk Pascallal, mond ő ma valamit nekünk is ? Igen. Egyike ő azoknak a nagyoknak, akik az emberiség válságos napjaiban gondviselésszerüen jelennek meg százados és többszázados szellemükkel, hogy a mai zűrzavaros viszonyok közt az irány tvesztett, tévelygő és mégis kereső és reménylő emberek előtt fáklyát gyújtsanak, irányt mutassanak és szóljanak: én is küzdöttem, én is kerestem az Igazságot, a Békét és megtaláltam. Ha utánam jöttök, ti is megfogjátok találni. Nekünk nem szükséges azon vitatkozni a franciák módjára, hogy Pascalban benne van az, amit Kant hozott (ha nem is minden), vagy hogy Pascal szelleme katoiikus-e vagy protestáns. Bizonyos Kantféle tételek, ha keressük, bennvannak már Platonban is, nemcsak Pascalban. Az összekötő kapocs különben is megvan Pascal és Piaion közt. Szent Ágoston, a keresztyén platonikus, akit a janzenisták közvetítenek Pascallal. A másik pont sem nagyon vitás: Pascal katolikus volt, hithü katolikus és a reformációt forradalomnak sőt lázadásnak tartotta az egyház ellen. A forradalmaknak pedig nem volt barátja, mert azt tartotta ; a békesség a legfőbb jó. Szellemének katolikus vagy protestáns jellegét is könnyű eldönteni, ha olvassuk az írásait. Keresztyén volt. Megértő, békés, emberszerető. A túlzásnak nem volt barátja, ezért irt leveleket a jezsuiták ellen. Ez a munka félbemaradt. Főmunkája a „Gondolatok“ pedig mozaik kövecske szerű darabokban maradt reánk. Színes, fényes darabok, darabkák és az egész műnek főgondolata: megvédelmezni a keresztyén hitet, kimutatván azt, hogy milyen nyomorult az ember Isten nélkül és milyen boldog Istennel. Munkájában a maga sorsát írja elsősorban. Faust módjára foglalkozott a tudományokkal, természetíudományokkal, bölcselettel. Amazokban elsőrendű mester, ebben érdeklődő, aki jól ismeri kora nagy gondolkozóit, Descartes-ot, Montaigne-t s műveikben kielégülést nem talál. Sőt inkább itt látja be azt, hogy az ész nem képes a lét legégetőbb kérdéseit eldönteni, Descartes neki üres és meddő, Montaigne léha és szószátyár, s a tudós Pascal megtagadja az észt és rábízza magát az érzelemre. így lesz teológussá. És itt már nem Faust többé, nem pusztán értelmével akarja megérteni az életet és a világot, hanem szivével. Mig értelme előtt érthetetlen volt, hogy van isten, és érthetetlen az is, hogy nincs, szive vágyódásában nincs bizonytalanság vagy kétely. Eddigi élete keresés volt, eredmény nélkül. Szilárd pontot a tudományban nem talált. Az emberi gyarlóságok ismerete pedig lehangolta. „Ha minden ember tudná, mit mond egyik a másikról, nem volna négy jó barát a világon“. „A képzelet emberei jobban megvannak elégedve önmagukkal, mint az okos emberek okos módon lehetnek. A többi emberekre bizonyos felsőbbséggel tekintenek : merészen, önhitten vitatkoznak, míg az okos emberek félénkek és önmagukban bizalmatlanok“. „Nem elégszünk meg azzal az élettel, amely bennünk, saját lényünkben folyik: embertársaink gondolatában képzeli életet igyekszünk élni és ennek az érdekében látszani akarunk valaminek. Szünet nélkül azon munkálkodunk, hogy képzeleti lényünket szépítsük és megtartsuk s közben elhanyagoljuk az igazit“. „Létünk oly szerencsétlen, hogy semmi sem tud érte megvigasztalni bennünket, ha komolyan gondolkozunk rajta.“ „Az embereket titkos ösztönük hajtja a szórakozás és a külső elfoglaltság keresésére. Örökös nyomorúságuk megérzéséből származik ez. De van egy másik titkos ösztönünk is, ősi természetünk nagyságának maradéka, amelyik megismerteti velünk, hogy a valódi boldogság a nyugalomban és nem a zajos életben rejlik“. A boldogság, nyugalom, béke a hitben rejlik. WA hit áiíai megismerjük Isten léteiét; a kinyilatkoztatás által meg fogjuk érteni természetéi.“ „Hitünket az érzésre kell alapítani, mert különben minden ingadozik.“ „Legfőbb bajotok a gőg, mely eltérít Istentől, s a gonosz vágy, mely a földhöz köt benneteket.“ „Igaz, hogy fájdalmas a kegyes életet elkezdeni, de ez a fájdalom nem az istenességből származik, amely
