Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-02 / 48. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 48. szám Pápa, 1923 december 2. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ...........................................- FŐSZERKESZTŐ : NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. .............................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: FONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Ä FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS TKEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. c3 TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐ*. □ Kit várunk? Vannak az emberiség életében olyan korok, amelyeket méltán lehetne az önelégültség idejének nevezni, mert semminek a hiányát nem érzik, így minden erejüket a jelen állapot fenntartásában akarják gyümölcsöztem!; de viszont vannak korok, amelyeket a reménység éltet, amelyekben csak a jövendő látomásai tudnak néminemű vigasztalást nyújtani a csüggedő szívnek. Bizonyos, hogy a mai emberiség ezt az utóbbi kort éli, mert leszámítva a gazdasági és erkölcsi nyomor élősdi hiénáit, vajmi csekély számmal vannak azok, akik fenn akarnák tartani a mai állapotokat. Ma az egész világ Äelyzet megváltoztatásán dolgozik, a reménységből él, adventi hangúlaíban van, csupán abban térünk el egymástól, hogy mitől reméljük a javulást. A lélek a maga képét vetíti ki a saját reménykedésében. Mondd meg a reményeidet s én megmondom: ki vagy. A bennünk élő vágyak, egyéni meggyőződések sugallják a közéletet érdeklő terveinket is. Abból, hogy állami és társadalmi, sőt még egyházi életünket is a gazdasági helyzettel hozzák a legszorosabb kapcsolatba s a valutajavuíástói remélik az általános fellendülést, ebben a ridegen materiális gondolkozásban mi csak egy hű fotográfiáját látjuk a tömeg mai lelkűidének és eggyel több okunk van arra, hogy küzdjünk a szellemi értékek diadaláért. A szellem és anyag örök harcában ma ugyan még elenyészően csekély sereg küzd állhatatos kitartással a szellem lobogója alatt, de vannak már örvendetes jelek seregünk szaporodásáról, elégségesek arra, hogy merjünk adventi reménykedést kezdeni. Kezd megérlelődni immár szélesebb körökben is az a nézet, hogy a pénz kérdése jogosulatlanul uralja a közgondolkozást, mert legyen bár aranyparitáson a magyar valuta, a szivieienség akkor is tömegnyomort fog termelni, míg a pénz fölött uralomra jutott s azt eszköz gyanánt kezelni tudó lélek a romlott valuta mellett is tud áldást árasztani maga körül. Bizonysága ennek a tétéinek az a jelenség, hogy alig múlik el vasárnap, amely gyülekezeteink számára külön ünnepnapot ne jelentene egy-egy harangszenteléssel kapcsolatban, s bár tudjuk, hogy a hiúság is nagy szerepet játszik az ilyen alkalmak előidézésében, de mégis az áldozatkészség megnyilatkozásai, tehát a szellemiség i hódításai is ezek. Még jogosultabbá teszik egy vallásos ébredés felől melengetett édes reménykedésünket azok a jelenségek, amelyek belmissziói munkák név alatt foglalhatók össze. Az is örömmel tölt el, hogy túinan, a mi nagy veíélytársunknál is új élet pezsdül meg, mert — bár a nemrég lezajlott országos nagygyűlésen elhangzott beszédek zavarják azt a reménységünket, hogy ott politikától mentes, Krisztus szellemében történő ébredést várjunk —, mégis reánk visszahatásában mindenesetre jótékony az a megmozdúlás is. Felébreszt kötelességeink teljesítésére. Még olyanok is munkába állanak, akiket csak a vészharang konduláson tud kiszólítani a védő töltésekre. Jön az árvíz! Fel a munkára! A munkára! Emeljétek fel szemeiteket és nézzetek szét a mezőn: a vetések megértek az aratásra. Vessétek rá a sarlót. Oly kevés még az arató, oly kevesen értik még a pásztorok közül is a saját nyájuk éhségét és szomjúságát. Pedig ott dolgozik már Istennek szüntelenül munkás lelke a hivők lelkében. Gyúlnak ki az őrtüzek a hegyeken, sőt völgyekben is, városi és falusi gyülekezeteink ébredeznek, mozgolódnak, hiszen szereztünk már annyi keserves tapasztalatot a mammonimádás csalfaságáról, hogy teljes fényében tündökölhet előttünk az egyedül megbízható evangéliomi világosság. Ah! boldog ébredezés, mily nagyszerű jövő hajnaihasadása vagy te! Ah! milyen dicső lesz a teljesség, amikor minden lélek Isten országának megvalósításán fog dolgozni, amikor Isten angyala lesz az ember az ő társához, amikor nem lesz vigasztalatlan bánat, gyógyúiatlan seb, elhagyatott Özvegy és árva, felkarolatlan szeretetintézmény, amikor szemlesütve vonul el a nyilvánosság piacáról mindenfajta gyűlölet s átveszi a szivek irányítását a szeretet. Kitói várjuk ezt az új világot? Attól, akinek lélekformáló hatalmáról a bizonyságoknak egész fellege beszél, a mi Jézusunktól. Ezekben az ébredési jelekben Ö közeledik hozzánk, tartja a maga örök Adventjét. Jaj nekünk, ha mint eddig oly sokszor tettük már, most is elzárjuk előtte kapuinkat! De boldog, aki mind a két szárnyát kitárja az ajtónak. Mert a mi Urunk királyi igényekkel lép fel.
