Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-12-02 / 48. szám

Harmincnegyedik évfolyam. 48. szám Pápa, 1923 december 2. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ...........................................- FŐSZERKESZTŐ : NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. .............................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: FONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Ä FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS TKEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. c3 TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐ*. □ Kit várunk? Vannak az emberiség életében olyan korok, ame­lyeket méltán lehetne az önelégültség idejének nevezni, mert semminek a hiányát nem érzik, így minden ere­jüket a jelen állapot fenntartásában akarják gyümöl­csöztem!; de viszont vannak korok, amelyeket a re­ménység éltet, amelyekben csak a jövendő látomásai tudnak néminemű vigasztalást nyújtani a csüggedő szívnek. Bizonyos, hogy a mai emberiség ezt az utóbbi kort éli, mert leszámítva a gazdasági és erkölcsi nyo­mor élősdi hiénáit, vajmi csekély számmal vannak azok, akik fenn akarnák tartani a mai állapotokat. Ma az egész világ Äelyzet megváltoztatásán dolgozik, a reménységből él, adventi hangúlaíban van, csupán abban térünk el egymástól, hogy mitől reméljük a javulást. A lélek a maga képét vetíti ki a saját remény­kedésében. Mondd meg a reményeidet s én meg­mondom: ki vagy. A bennünk élő vágyak, egyéni meggyőződések sugallják a közéletet érdeklő tervein­ket is. Abból, hogy állami és társadalmi, sőt még egyházi életünket is a gazdasági helyzettel hozzák a legszorosabb kapcsolatba s a valutajavuíástói remélik az általános fellendülést, ebben a ridegen materiális gondolkozásban mi csak egy hű fotográfiáját látjuk a tömeg mai lelkűidének és eggyel több okunk van arra, hogy küzdjünk a szellemi értékek diadaláért. A szellem és anyag örök harcában ma ugyan még el­enyészően csekély sereg küzd állhatatos kitartással a szellem lobogója alatt, de vannak már örvendetes je­lek seregünk szaporodásáról, elégségesek arra, hogy merjünk adventi reménykedést kezdeni. Kezd meg­érlelődni immár szélesebb körökben is az a nézet, hogy a pénz kérdése jogosulatlanul uralja a köz­­gondolkozást, mert legyen bár aranyparitáson a ma­gyar valuta, a szivieienség akkor is tömegnyomort fog termelni, míg a pénz fölött uralomra jutott s azt eszköz gyanánt kezelni tudó lélek a romlott valuta mellett is tud áldást árasztani maga körül. Bizonysága ennek a tétéinek az a jelenség, hogy alig múlik el vasárnap, amely gyülekezeteink számára külön ünnep­napot ne jelentene egy-egy harangszenteléssel kapcso­latban, s bár tudjuk, hogy a hiúság is nagy szerepet játszik az ilyen alkalmak előidézésében, de mégis az áldozatkészség megnyilatkozásai, tehát a szellemiség i hódításai is ezek. Még jogosultabbá teszik egy vallásos ébredés felől melengetett édes reménykedésünket azok a jelen­ségek, amelyek belmissziói munkák név alatt foglal­hatók össze. Az is örömmel tölt el, hogy túinan, a mi nagy veíélytársunknál is új élet pezsdül meg, mert — bár a nemrég lezajlott országos nagygyűlésen el­hangzott beszédek zavarják azt a reménységünket, hogy ott politikától mentes, Krisztus szellemében tör­ténő ébredést várjunk —, mégis reánk visszahatásá­ban mindenesetre jótékony az a megmozdúlás is. Fel­ébreszt kötelességeink teljesítésére. Még olyanok is munkába állanak, akiket csak a vészharang kondulá­­son tud kiszólítani a védő töltésekre. Jön az árvíz! Fel a munkára! A munkára! Emeljétek fel szemeiteket és nézze­tek szét a mezőn: a vetések megértek az aratásra. Vessétek rá a sarlót. Oly kevés még az arató, oly kevesen értik még a pásztorok közül is a saját nyá­juk éhségét és szomjúságát. Pedig ott dolgozik már Istennek szüntelenül munkás lelke a hivők lelkében. Gyúlnak ki az őrtüzek a hegyeken, sőt völgyekben is, városi és falusi gyülekezeteink ébredeznek, mozgolód­nak, hiszen szereztünk már annyi keserves tapaszta­latot a mammonimádás csalfaságáról, hogy teljes fé­nyében tündökölhet előttünk az egyedül megbízható evangéliomi világosság. Ah! boldog ébredezés, mily nagyszerű jövő hajnaihasadása vagy te! Ah! milyen dicső lesz a tel­jesség, amikor minden lélek Isten országának meg­valósításán fog dolgozni, amikor Isten angyala lesz az ember az ő társához, amikor nem lesz vigaszta­­latlan bánat, gyógyúiatlan seb, elhagyatott Özvegy és árva, felkarolatlan szeretetintézmény, amikor szem­lesütve vonul el a nyilvánosság piacáról mindenfajta gyűlölet s átveszi a szivek irányítását a szeretet. Kitói várjuk ezt az új világot? Attól, akinek lélekformáló hatalmáról a bizonyságoknak egész fel­lege beszél, a mi Jézusunktól. Ezekben az ébredési jelekben Ö közeledik hozzánk, tartja a maga örök Adventjét. Jaj nekünk, ha mint eddig oly sokszor tet­tük már, most is elzárjuk előtte kapuinkat! De bol­dog, aki mind a két szárnyát kitárja az ajtónak. Mert a mi Urunk királyi igényekkel lép fel.

Next

/
Thumbnails
Contents