Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-25 / 47. szám
1923. BELMISSZIÓ. 51. oldal. séges szervei, mint olyan alkalmas eszközök, amelyek nevelik a gyülekezet tagjait a személyes bibliaolvasásra, a gyülekezeti munkára és az öntudatos hitéletre. Mint ahogy Németországban eljött az idő arra, hogy 1872-ben a „Deutsche ev. Kirchenkonferenz“ „a lehető legszélesebb körben felette kívánatosnak“ mondotta ki a gyülekezeti bibliakörök bevezetését, hasonlóképpen egész természetesnek tartják a svájci, a francia, a holland, a skót, az angol és amerikai ref. lelkészek is, hogy gyülekezeteikben akár a gyülekezeti munkások, akár melegebb körre vágyakozók, akár az egyháztól elhidegültek számára bibliaköröket tartsanak. Az ifjúság valiásös nevelése meg sok helyen majdnem kizárólagosan a bibliakörök által történik. Würtembergben pl., ahol a gyülekezeti bibliakörök a legrégibb idő óta szokásbar vannak, 1907-ben már a gyülekezetek 90%-ában voltak bibliakörök s azóta ritka kivétel számba megy az a gyülekezet, amelyben nincsenek. A zürichi kantonban ugyanekkor 160 gyülekezet közül 60 gyülekezet hívei látogattak bibliaórákat, mig néhány évtized óta a schaffhauseni kanton minden gyülekezetében vannak a téli időszakban bibliakörök. A skót egyesült szabad egyház 1545 gyülekezetében 1911-ben 2036 bibliakör működött, ezeken kívül volt körülbelül ugyanannyi ifjúsági szervezet is. A holland ref. egyházakban, amelyekben a belmissziói munka nagyon nehezen, sőt egyes alakulatoknál még ma se tudott belelépni a gyülekezeti és egyházi élet organizmusába, a bibliaköri munka nagy virágzásban van, sőt a konfesszionális harcok idején Kuyper vezetése alatt a túltengő liberalizmus miatt a népegyházból kilépettekből alakult független, úgynevezett szigorú ref. egyházban a személyes bibliaolvasást és a házi istenitiszteletet épp oly rendszeresen gyakorolják a hivek, mint testük táplálását. A római egyház is felismerte már a Szentirás gyakorlati jelentőségét s bár világnézetével ellenkezik, igyekszik azt valahogy a maga céljaira felhasználni. Ennek illusztrálásáfa hadd citáljam egy francia apátnak, Garnier-nek szavait, amelyeket „Az evangéliumok harmóniája“ c. müve előszavában ir: „Minden gyülekezetben szeretnénk látni olyan férfiakat és fiatal embereket, akik hetenként összejönnének a célból, hogy együtt tanulmányozzák az evangélium néhány lapját. A jelenlevők egyike megmagyarázza az előre kijelölt részt, a többiek pedig kérdéseket tesznek fel, hogy pontosabb megvilágítást nyerjenek azok a helyek, amelyeket nem eléggé értettek meg. Azután együtt megvizsgálják, hogy a felvett rész milyen: 1. dogmatikai, 2. morális, 3. szociális, 4. nemzeti igazságokat tartalmaz. Egy lelkésznek mindig jelen kell lenni ezeken az összejöveteleken, hogy megakadályozza, vagy kijavítsa a magyarázat tévedéseit“. Nálunk a 19. század elején más problémák kötötték le a figyelmet s így ekkor mélyebb szántású ébredésre, amilyenek egyéb protestáns egyházakban történtek s ennek következtében a szentirás erőinek igénybevételére, illetve ez igénybevétel állandósulásának biztosítására nem jutott idő. De ha más formában is, mint egyebütt, nálunk is mutatkoztak az Isten lelke működésének hatásai. Sajnos, minden kísérletet és tervezgetést romba döntött a szabadságharc vihara, majd az elnyomatás. Érdekes lesz feljegyezni, hogy a skót misszionáriusok 1844-ben a budapesti lelkészekkel felváltva, az egyes lelkészek lakásán, heti összejöveteleket tartottak és az egyházi és vallásos helyzetet beszélték meg imádságos hangulatban. Egy ilyen összejövetelen kimondták a vasárnapi iskolai munka megindítását is. Az elnyomatás idejét a jogokért való küzdelem és a hazaszeret tüzének ápolása foglalta le. A béke helyreálltával a külső szervezet kérdéseire terelődött a figyelem s közben belopózott az egyházba a racionalizmus sziveket kihütő szele. A pünkösdi szél tüze, melynek mintha lángjait láttuk volna a negyvenes években, most mintha elaludt volna. A missziói lélek után való vágy előtört néha a lelkekből, de nem tudták, hogy hol van annak a forrása. Minden lelkesedés beleszorult az egyletekbe. Eljött azonban az idő, amikor a megújulás forrását is mindig többen kezdték megtalálni. A magyar belmisszió története van hivatva feltárni azt a kohót, amelyben a szentirás jogaiért folytatott küzdelem első kitörései lejátszódtak. A bibliaköri munkát egyelőre az egyesületek karolták fel, amelyeknek valóságos melegágyai és éltetői lettek ezek. Itt nevelődtek a munkások az egyesületi élet számára. A gyülekezeti bibliakörök története ott kezdődik, ahol az egyesületi vezetőkből gyülekezeti vezetők lettek. Ma már, különösen Dunántúl és Dunamelléken számos gyülekezetünk van, amelyekben rendszeresen folyik a bibliaköri munka. Vissza a forráshoz! Ez a megújulás útja. A jövendő a jelen bibliaköreiből nő ki. Akkora a ref. egyház ereje, amennyi bibliaolvasó tagja van. Aki növeli ezeknek számát, az növeli az egyház erejét. Múltúnkból. Á lelkipásztorok és egyházi szolgák életéről. A Krisztus egyházának szolgái, ha e nevökben gyönyörködnek, meglássák, hogy e nemes és szent nevet szelídséggel, türelemmel, gonddal, szorgalommal, lelki nyugalommal, kitartással, józansággal, vendégszeretettel és minden jelesebb erények összeségével feldíszíteni igyekezzenek és hogy minden emberekkel, amennyire lehet, békében éljenek s magokat ne vegyítsék, vagy ne merítsék a világ gondjaiba, sem pedig üzérkedések, avagy más nemtelen nyerészkedésekbe. Mert a kegyesség magában nagy nyereség, ha valaki a középszerű dolgokkal megelégszik; mert semmit sem hoztunk e világra és semmit sem vihetük innét el, de ha eledelünk van és ruházatunk, azokkal megelégedjünk. Tartsák azért magukat az egyházak lelkipásztorai szolgatársaikkal együtt törvényes hivatásuknak határai közt, hogy keressék inkább azt,
