Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-11 / 45. szám
42. oldal. BELMISSZIÓ.» 1923. lyik lélek egyszer meglátja, hogy beteg, felismeri, hogy élettelen, az vágyik a megelevenítő Lélek után. Mindenek felett pedig imádkozzunk, hogy Istennek Szentlelke zúgjon végig e megcserepesedett földön és alázza meg a kemény sziveket, hogy azok legyenek ismét nevelhető, növekvő gyermeki szivek, az Isten anyaszentegyházának az anyai nevelés után sóvárgó alázatos gyermekei. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzanak, hogy azon növekedjenek s mint élő kövek épüljenek fel élő házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozattal áldozzanak, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. (1 Pét. 2:2—5.) A bibliatanulmányozó körok története. A bibliaköröket ma általában a pietizmus, illetve Spener alapításának tartják. Az eddigiekben eléggé láttuk, hogy a bibliakörök gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. De a pietizmus se Spennerrel kezdődött. Hasonló jellemvonásokat találhatunk az angol puritánoknál, akik szintén erősen propagálták a bibliaköröket Lasky gyülekezetének a mintájára. Azután jóval Spener előtt határozottan pietisztikus mozgalmakkal találkozhatunk Hollandiában. Itt a dortrechti zsinat után az a mély vallásos érdeklődés, amely addig uralkodott a nép lelkén, háttérbe szorult. Ez a körülmény a határozott kálvinistáknál ellenáramlatot váltott ki. Reformpárt alakult a célból, hogy az egész életet Isten akarata szerint formálják át. Ennek a mozgalomnak vezére Teellinck middelburgi lelkész volt, aki bibliaköröket is vezetett (1612—29.), aminek helyeslését a leydeni zsinat (1629-ben) ki is mondotta. Nagy irodalmi működése is mély hatású volt. Hasonló munkát végeztek a franekei egyetem professzorai s a Teelinck hatása alatt álló Voetius Utrechtben, aki az ifjúság között vezetett bibliaköröket. Hatásuk nagy körre terjedt ki. Kétségtelen, hogy ezek az emberek az angol puritánizmus hatása alatt állottak. Sokan tanultak Angliában és a puritánus irodalom kiválóbb termékeit lefordították holland nyelvre. Mégis más volt ez a mozgalom, mint az angol puritanizmus. Nekik nem kellett reformeszméket hirdetni s így a puritánizmusnak csupán csak pietisztikus oldalával állottak rokonságban. A személyes hitéletet akarták elmélyíteni. Ennek munkálására pedig kiváló eszköznek ismerték fel a régebbi zsinati határozatokon alapuló nyilvános, vagy magán építő összejöveteleket. Ez az irány a 16. századbeli reformáció folytatójának tekintette magát és a változott viszonyoknak megfelelően arra törekedett, hogy ,a helyes kálvinizmushoz odakapcsolja az újonnan fellépett szubjektivizmus követelményeit, egészen vallásos irányú jellemeket teremtsen és a régi kálvinista gyülekezeti ideált újra érvényre juttassa“. Nincs ezzel a mozgalommal organikus kapcsolatban Labadie esete. Labadie, aki még mint róm. kath. lelkész vezetett bibliaköröket, Kálvin Institutiójának hatása alatt református lett s mint lelkész, később Genfben is, különösen az ifjúsággal és gyülekezeti munkatársaival sokat foglalkozott bibliakörökben. 1666-ban meghívták Middelburgba, az ottani francia gyülekezet lelkészéül. Itt azonban elvesztette lába alól az egyház talaját, a hitvallás iránt közönyös lett, a tradicionális formákat nem becsülte, minden tevékenységét a bibliakörökre koncentrálta és nyíltan vallotta azt a meggyőződését, hogy az egyház is csak missziói terület, mint a hitetlen világ. Ennek megfelelően nála egészen mások lettek a bibliakörök, mint eddig voltak, vagy mint a holland pietistáknál. Nem az egyházi élet egyik jelenség formája, hanem attól független, önálló jellegűek. Azt hirdette, hogy bennük van a tulajdonképeni vallásos élet, itt gyűlnek össze az újjászületettek, akik az egyházon belül össze vannak keveredve a hitetlenekkel. Végül is kizárva az egyházból, szeparált gyülekezetei alapított, mely hasonlított a cseh-morva testvérek gyülekezeteihez. Hívei labadisták elnevezés alatt egész 1732-ig megtartották különállásukat. Ez ellen a Labadie ellen a legélesebben éppen Voetius harcolt. Ez is mutatja, hogy Labadie mennyire különálló egyéniség. Mint az első eset, amelyik a bibliakörök történetében szakadásra vezetett, érdemes a közelebbi megfigyelésre. Megláthatjuk rajta, hogy hogyan válhatik egyházbomlasztó tényezővé az, ami eredetileg egyházi intézmény volt. A 16. századbeli egyházi élethez viszonyítva ekkor már nagy szárazság uralkodott a ref. gyülekezetekben is. Ezzel szemben a menekültek már üldözőttségüknél fogva is sokkal mélyebb vallásosságot hordoztak szivükben. Nemzetileg is szeparálva nem igen érezték a történeti egyházhoz tartozás áldásait. Labadie múltja se volt alkalmas ennek ápolására. Tehát: a közvélemény ellenséges magatartása, ami mindig fanatizál, a hívek felcsigázott és külső kapcsolatok nélküli tétlen hitélete és mindenek felett a vezető gyenge alapokon nyugvó egyházi érzülete azok az okok, amelyek ezt a veszedelmet előidézik. Hogy mégis minden a vezetőktől függ, mutatja az, hogy ugyanekkor a holland pietizmus mély egyházias érzésről tesz bizonyosságot és nem azonosítja magát Labadie-val. A holland pietistákhoz hasonló törekvés jelentkezett a Rajna vidéki német reformátusoknál is. Itt se volt ritka, hogy a lelkész az Írást tárgyaló, vagy azzal kapcsolatban levő megbeszélésre gyűjtötte össze híveit. Undereyk Tivadar a Ruhr melletti Mülheimben 1665-től kezdve magánházakban és iskolákban tartott összejöveteleket, amelyekhez hasonlókat azóta ugyanazon név alatt (Übungen über ein Stück aus der heiligen Schrift) egész a mai napig tartanak ezen a vidéken. Ruhr, Düisburg, Wesel, Mörs stb. a legállandóbb hazái lettek a bibliaköröknek. Ezután jött Spener. Amit tehát ő csinált, az nem volt más, mint a református szellemnek lutheri területre való átplántálása. Spener Labadie genfi környezetéből való, ahol
