Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-11-11 / 45. szám

42. oldal. BELMISSZIÓ.» 1923. lyik lélek egyszer meglátja, hogy beteg, felismeri, hogy élettelen, az vágyik a megelevenítő Lélek után. Min­denek felett pedig imádkozzunk, hogy Istennek Szent­lelke zúgjon végig e megcserepesedett földön és alázza meg a kemény sziveket, hogy azok legyenek ismét nevelhető, növekvő gyermeki szivek, az Isten anya­­szentegyházának az anyai nevelés után sóvárgó alá­zatos gyermekei. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzanak, hogy azon növekedjenek s mint élő kövek épüljenek fel élő házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozattal áldozzanak, ame­lyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. (1 Pét. 2:2—5.) A bibliatanulmányozó körok története. A bibliaköröket ma általában a pietizmus, illetve Spener alapításának tartják. Az eddigiekben eléggé láttuk, hogy a bibliakörök gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. De a pietizmus se Spennerrel kezdő­dött. Hasonló jellemvonásokat találhatunk az angol puritánoknál, akik szintén erősen propagálták a biblia­köröket Lasky gyülekezetének a mintájára. Azután jóval Spener előtt határozottan pietisztikus mozgal­makkal találkozhatunk Hollandiában. Itt a dortrechti zsinat után az a mély vallásos érdeklődés, amely addig uralkodott a nép lelkén, háttérbe szorult. Ez a körülmény a határozott kálvinistáknál ellenáramlatot váltott ki. Reformpárt alakult a célból, hogy az egész életet Isten akarata szerint formálják át. Ennek a moz­galomnak vezére Teellinck middelburgi lelkész volt, aki bibliaköröket is vezetett (1612—29.), aminek he­lyeslését a leydeni zsinat (1629-ben) ki is mondotta. Nagy irodalmi működése is mély hatású volt. Hasonló munkát végeztek a franekei egyetem professzorai s a Teelinck hatása alatt álló Voetius Utrechtben, aki az ifjúság között vezetett bibliaköröket. Hatásuk nagy körre terjedt ki. Kétségtelen, hogy ezek az emberek az angol puritánizmus hatása alatt állottak. Sokan ta­nultak Angliában és a puritánus irodalom kiválóbb termékeit lefordították holland nyelvre. Mégis más volt ez a mozgalom, mint az angol puritanizmus. Nekik nem kellett reformeszméket hirdetni s így a puritániz­musnak csupán csak pietisztikus oldalával állottak rokonságban. A személyes hitéletet akarták elmélyí­teni. Ennek munkálására pedig kiváló eszköznek ismer­ték fel a régebbi zsinati határozatokon alapuló nyil­vános, vagy magán építő összejöveteleket. Ez az irány a 16. századbeli reformáció folytatójának tekintette magát és a változott viszonyoknak megfelelően arra törekedett, hogy ,a helyes kálvinizmushoz odakap­csolja az újonnan fellépett szubjektivizmus követel­ményeit, egészen vallásos irányú jellemeket teremtsen és a régi kálvinista gyülekezeti ideált újra érvényre juttassa“. Nincs ezzel a mozgalommal organikus kap­csolatban Labadie esete. Labadie, aki még mint róm. kath. lelkész vezetett bibliaköröket, Kálvin Institutió­jának hatása alatt református lett s mint lelkész, később Genfben is, különösen az ifjúsággal és gyüle­kezeti munkatársaival sokat foglalkozott bibliakörök­ben. 1666-ban meghívták Middelburgba, az ottani francia gyülekezet lelkészéül. Itt azonban elvesztette lába alól az egyház talaját, a hitvallás iránt közönyös lett, a tradicionális formákat nem becsülte, minden tevékenységét a bibliakörökre koncentrálta és nyíltan vallotta azt a meggyőződését, hogy az egyház is csak missziói terület, mint a hitetlen világ. Ennek meg­felelően nála egészen mások lettek a bibliakörök, mint eddig voltak, vagy mint a holland pietistáknál. Nem az egyházi élet egyik jelenség formája, hanem attól független, önálló jellegűek. Azt hirdette, hogy bennük van a tulajdonképeni vallásos élet, itt gyűl­nek össze az újjászületettek, akik az egyházon belül össze vannak keveredve a hitetlenekkel. Végül is ki­zárva az egyházból, szeparált gyülekezetei alapított, mely hasonlított a cseh-morva testvérek gyülekezetei­hez. Hívei labadisták elnevezés alatt egész 1732-ig megtartották különállásukat. Ez ellen a Labadie ellen a legélesebben éppen Voetius harcolt. Ez is mutatja, hogy Labadie mennyire különálló egyéniség. Mint az első eset, amelyik a bibliakörök történetében szaka­dásra vezetett, érdemes a közelebbi megfigyelésre. Megláthatjuk rajta, hogy hogyan válhatik egyházbom­lasztó tényezővé az, ami eredetileg egyházi intézmény volt. A 16. századbeli egyházi élethez viszonyítva ekkor már nagy szárazság uralkodott a ref. gyüleke­zetekben is. Ezzel szemben a menekültek már üldözőtt­­ségüknél fogva is sokkal mélyebb vallásosságot hor­doztak szivükben. Nemzetileg is szeparálva nem igen érezték a történeti egyházhoz tartozás áldásait. Labadie múltja se volt alkalmas ennek ápolására. Tehát: a közvélemény ellenséges magatartása, ami mindig fana­tizál, a hívek felcsigázott és külső kapcsolatok nélküli tétlen hitélete és mindenek felett a vezető gyenge alapokon nyugvó egyházi érzülete azok az okok, amelyek ezt a veszedelmet előidézik. Hogy mégis min­den a vezetőktől függ, mutatja az, hogy ugyanekkor a holland pietizmus mély egyházias érzésről tesz bizonyosságot és nem azonosítja magát Labadie-val. A holland pietistákhoz hasonló törekvés jelent­kezett a Rajna vidéki német reformátusoknál is. Itt se volt ritka, hogy a lelkész az Írást tárgyaló, vagy azzal kapcsolatban levő megbeszélésre gyűjtötte össze híveit. Undereyk Tivadar a Ruhr melletti Mülheimben 1665-től kezdve magánházakban és iskolákban tartott összejöveteleket, amelyekhez hasonlókat azóta ugyan­azon név alatt (Übungen über ein Stück aus der heiligen Schrift) egész a mai napig tartanak ezen a vidéken. Ruhr, Düisburg, Wesel, Mörs stb. a legállan­dóbb hazái lettek a bibliaköröknek. Ezután jött Spener. Amit tehát ő csinált, az nem volt más, mint a református szellemnek lutheri terü­letre való átplántálása. Spener Labadie genfi környezetéből való, ahol

Next

/
Thumbnails
Contents