Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-10-21 / 42. szám

Melléklet a Dunántúli Protestáns Lap 1923. évi 42. számához. (I. évű., 8. sz.)

BELMISSZIÓ

Rovatvezető: Dr. Vass Vince, akihez e rovatot érdeklő minden közlemény küldendő.

Szükséges, hogy a prédikációt a tanulmányozás munkája előzze meg, a lelkesedés és szeretet munkája kisérje, a szenvedés munkája kövesse és végül az imádság munkája, amely egyedül koronázhat sikerrel ennyi munkát, foglaljon helyet előtte, közben és utána is. Gurnal.

Á bibliatanulmányozó körök története.

Nálunk a 16. század folyamán a hétköznapi bibliamagyarázatok ismeretesek voltak. A csepregi cikkekben pl. (1587.) azt olvassuk, hogy a népesebb gyülekezetekben legalább hetenkint kétszer beszédet kell tartani és a kátét tanítani (XVI. cikk). A Tarcal- Tordai hitvallás (1562—3.) pedig tud arról is, hogy „a régi Ecclésiákban az szent írást a népnek eggyügyüvén való olvasásnak tiszti is nagy becsületben volt“. „E penig a szent írásnak olvasása e végre volt rendeltetve, hogy a szent Írásnak mind eredet szerént való nyelve, mind abban való szóllásnak módja maga is az szent irás egészen a népnek ismeretesebbé és közönségesebbé tétetnék. Mert egyesztendő alatt mind a szentkönyveket a népnek elolvassák vala, midőn azok, kik a szent írást magyarázzák valá, nem egészen, hanem tsak valami részét az Írásnak esztendő által magyarázván, végezhetik vala el.“ (XVIII. Art.) A debreczeni zsinat (1567.) végzéseiben pedig a X. cikk egyenesen valami szükebb körű bibliatanulmányozásra utal: „A szent Írást úgy hirdessék, hogy a próféták és apostolok Írásait tanítsák és az egész tudományt rendben elő adják, hogy ne csak a postillákban foglalt úrnapi évangyéliumokat és leveleket folytassák, hanem a tökéletesek (érettek) között, azaz a hitben és vallásban megerősödöttek között a próféták és apostolok (többi) Írásait is előadják. A szónokok a kerítésen kívül se futkossanak és össze nem férő dolgokat, a bibliából felvett szöveg mellőzésével, ne tanítsanak, hanem a szöveg rendjével a vonások, pontok és versek sorrendi szerint tárgyaljanak és magyarázzanak ; és midőn a szöveget felvették, adják elő a beszédnek summáját, azután rendben magyarázzák meg a szöveget és nyújtsanak a népnek a szövegből hasznos tanúságokat. És egy órán túl ne nyújtsák a beszédet, nehogy unalmat szüljön.“

Sajnos, egyháztörténészeink többet foglalkoznak a politikával kapcsolatos dolgokkal és évszámokkal, mint az egyház belső életével, ami éppen ennél a századnál egyébként technikai nehézségekbe is ütközik s így nagyon keveset tudhatunk arról, hogy milyen módon hajtották végre ezeket a pontokat. Nem tudjuk azt se, hogy hogyan folytak le a későbbi századokban is gyakorlatban volt textus és prédikáció kikérdezések és a katechizálás, valamint a házi istenitiszteletek. Az azonban kétségtelen, hogy a Szentirás ott volt nemcsak a templomban, hanem a mindennapi életben is és az egyház legelső feladatának azt tartotta, hogy a bibliát minél alaposabban megismertesse a néppel.

Mig tehát a lutheri reformáció a maga konzervatívabb jellegénél fogva beleilleszkedett a kath. kultuszformákba, addig a kálvini irányú reformáció a kultuszban is erőteljesen érvényre juttatta a Szentirás tekintélyét s a mindennapi életet is annak hatalma alá helyezte. Ezért itt általánosan elterjedtek a hétköznapi bibliamagyarázatok, a lekciók és ugyancsak gazdag virágzását találhatjuk a próféciák, kongregációk, gyakorlatok és konventikulumok név alatt ismeretes bibliatanulmányozó köröknek is, mint a gyülekezetek életében a Szentirás ismeretét terjesztő Zsinatilag bevett szerveknek.

Bár a 17. század folyamán, különösen a prot. scholasztika idején az irásmagyarázatot nemcsak a lutheri, de a Kálvini irányú egyházakban is mindjobban a dogmatizálás és a polemika váltotta fel, a hétköznapi irásmagyarázat helyét pedig sok helyen az u. n. könyörgés foglalta el, mely énekből, imából és bibliai lekcióból állott (ahol ez utóbbit is el nem hagyták), mégis megtalálhatjuk a nyomait a hétköznapi bibíiamagyarázatoknak és a bibliaköröknek is. Hollandiában s a Rajna mellékén a weseli konvent (1568.) és az emdeni zsinat (1571.) által bevezetett gyülekezeti bibliai megbeszélések tovább is életben maradtak. A dortrechti, majd 10 évvel később a leydeni zsinat helyeselte őket. Fennállásukat igazolja az is, hogy később alapelveket igyekeztek megállapítani az ilyen összejövetelek számára, mert városokban és a menekültek gyülekezeteiben vezetők hiánya miatt bizonyos félszegségek és independens törekvések nyilvánultak. Alting az 1662-ben megjelent gyakorlati theologiai munkájában (Problemata) megállapítja, hogy a Szentirás magyarázás képességét tanulmányozás utján lehet megszerezni s ezért nem tartja megengedhetőnek, hogy a népből bárki vezessen próféciákat. Magát a gyakorlatot, hogy privatim sive in Consistorio sive alio loco pii auditores conveniant collegiatim et a scriptura disserant de fide et religioné. Genfben a kongregáció szakadatlanul folytatta működését s csak a 19-ik században szűnt meg, amikor felváltották a modern bibliakörök. A hétköznapi bibliamagyarázatok Kálvin halála után is fennállottak, sőt az államhatalom kötelezte a híveket azok látogatására. Bernben 1570 óta vasárnap esténkint bibliaolvasásból, annak egyszerű megértetéséből és rövid imádságból álló istenitiszteleteket tartottak, amelyeket 1624-