Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-09-30 / 39. szám

Melléklet a Dunántúli Protestáns Lap 1923, évi 39. számához. (I. évf., 5. sz.)

BELMISSZIÓ

Rovatvezető: Dr. Vass Vince, akihez e rovatot érdeklő minden közlemény küldendő.

A jó szolga nem okoskodik, keveset beszél és mindig dolgozik. A nyelv olyan, mint a szivattyú, amely megüresíti a szivet anélkül, hogy megtisztítaná, vagy újra megtöltené azt. Az Isten szerelme az az elrejtett forrás, amelyik buzog szüntelen, nem hagyja a szivet sohase szárazon és mindig újból megtölti azt az Isten akaratának betöltésében való hűséggel és jó cselekedetekkel. Qaesnel.

A gyülekezet.

II. Az ideális református gyülekezet.

Talán túlságosan sötét volt a kép, amit a múlt alkalommal a mai átlag — ref. — gyülekezetről rajzoltam és talán úgy járok, mint Eötvös József báró, amikor a Falu jegyzőjét megírta, amelyben a vármegyei élet bajait, romlását festette le, akiről, jobban mondva amiről (a regényről) nem kisebb ember, mint Deák Ferenc azt mondotta, hogy az a könyv olyan, mint a hirdetésekben lefestett reklám-ló, amelyre minden betegséget lefestenek, amelyek mind, egyszerre semmiesetre se fordulhatnak elő egy ugyanazon lónál, — mégis így kellett ezt tennem, mert így közelebb járok a valósághoz, ha mindjárt vád ér is. Ez a rajz, nem jelenti azt, hogy kivételek ne lennének, — igenis vannak és bár lennének mind nagyobb és növekedő számban, azonban — sajnos — a nagy átlag olyan, amilyent lerajzoltam: a szellem, a lélek az, amely abban megszólal. De bár nagy a veszedelem, nincs elveszve minden, sőt csaknem minden megmenthető, egy feltétel alatt: Munkához ! Imádkozz és dolgozz 1

„Munkára fel, munkára fel!

Ki nézné tétlenül az aratást,

Amíg körötte leng a dús kalász És sorba szól az Úr szolgáihoz:

Menj és dolgozz 1 “

Hogy pedig munkánk soha ne bizonytalankodhassék, hogy még a csüggedésen is győzzön, hogy olyannak ne tessék, mint ami határozatlan, célnélküli, levegővagdosó, le kell Írjuk munkánk végső célját: az ideális gyülekezetei, amely szemünk előtt kell hogy álljon mindenkor, amelynek szolgálatába kell állanunk, s amelynek minden más mód, dolog csak eszköze és amelyért érdemes és kell dolgoznunk. Áiljon Pál ap. példája előttünk, aki szintén ismerte a maga tényleges mai állapotát — valamint mi magunk is — és a lehetőség, a jövendő ideális állapotát, amely az övé lehet (valamint mi most a gyülekezet reális és ideális állapotáról beszélünk) és érette harcba indult: „Nem mondom, hogy már elértem . . . de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennel, a Krisztus

Jézusban onnét felülről való elhívására, jutalmára.“ (Fii. 3 i2-i4.) Ez a mi teendőnk is.

De lássuk a jövendőt.

Az ideális ref. gyülekezet maga lenne a megvalósult Isten országa, amelyben a híveket egymással a nagy szeretet kapcsolja egybe, az apostoli kor módján : nemesen és egyszerűen, amelyben a gyülekezet vezetői és tagjai egyek a méltóságban, az egymás iránti tiszteletben és szeretetben, amelyben nagy tisztaság lakozik a szivekben és csodálatos örömben égnek az arcok, megelégedettek a lelkek, amelyben minden : test és lélek, anyag, világ és ember beáll Isten dicsőségének önkéntes szolgálatába, amelyben vasárnappá lesz még a hétköznap is, mert azt is áthatja az Isten félelme és szeretete, amelyben csak egy vágyuk, ambíciójuk van a lelkeknek: szolgálni Istent és szeretni Fiát, az Úr Jézus Krisztust és vezettetni Lelke által. Az az állapot ez, amelyben a lélek lesz úrrá a testen, amelynek el kell következnie, s annak a kornak a képe ez, amelyről a Jelenések könyvének Írója így szól: „templomot nem láttam abban .. .“ Az U.

T. gyülekezetének ideális képe ez! Távoli kép, de kellenek ideálok, mert enélkül éhes-szomjas ember 1 Csak az jut fel a magasba, aki a csillagokba néz és nem a rögre szegezi tekintetét. Ez az ideál nem máról-holnapra valósul meg, mégis meg fog valósulni, mert Istennek minden szava igaz.

De ismerünk mi közelebbi, emberibb ideált is, amely mint részlete ama nagynak és általánosnak, jól megfér abban és quadrál azzal, ami elérhetőség szempontjából közelebb is áll hozzánk. Még ezzel is, igy is a jövendőnek dolgozunk és nem magunkért és magunknak. Ilyent is találunk az U. T.-ban. Ott van pl. a korinthusi gyülekezet. Sok a baj benne: pártvillongások, nagy bűnök is előfordulnak benne, tévedések, hibák, de ennek a gyülekezetnek ir az apostol a lelki adományokról, a legfelségesebb útról: a kiváltképen való lelki útról: a szeretetről és a legszentebb kér. reménységről, a feltámadásról. — A mai nemzedéknek egy oly ideált kell kitűznie maga elé ama nagy, Isten által kítüzöttön, általánoson belül, ami a mai nemzedékben még elérhető.

Olyan gyülekezeti ideál lebeg a szemeink előtt és azt propagáljuk, amelyben még ha formailag a kényszeradózás rendszere maradna is meg, de az önkéntes adózás szellemében, azaz még a mai nemzedékünkben olyan gyülekezetekké válnának gyülekezeteink, amelyekben minden tag önként, jószántából, buzgóságból viselne az egyház terheit és nem zúgolódásból, nem kényszerből, nem félelemből, nem a megszólás miatti rettegésből, de mint aki Istennek tartozik pénzével is, mert mind ő maga, mind pénze