Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-09-16 / 37. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 37. szám Pápa, 1923 szeptember 16. DDNlNTŰLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ......................---------.......... megjelenik minden vasárnap. —----------------------— ................................................ FÓSZERKESZTÓ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Jk FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. SÍS a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a A dogmatika és a lelkipásztor. Valahányszor egy-egy lelkésztársammal összejövök, mindenkor sajnálkozó tekintet mered felém, ha dogmatikáról esik a szó. Mindenki úgy beszél erről a tárgyról, mint a gyermek a farkas és Piroska történetéről, amelyben a dogmatika a farkas és ő a szegény, ártatlan Piroska. Élete legszomorubb eseményének tartja a dogmatikával való találkozást. Rám pedig úgy tekint, mint egy középkori kolostor négy fal közé zárt sápadt lakójára, aki kirúgva lábai alól a földet, valami képzelt repülőgépen felemelkedik a csillagok magasságába és ott szövi-fonja azokat az élettelen és muzeális gondolatokat, amelyekkel mindig újabb és újabb nemzedékek életét keseríti meg. Mert mi a dogmatika ? Érthetetlen terminológiába öntött száraz okoskodás, absztrakciók absztraktuma, az élettel semmi kapcsolatban nem levő tételek borzasztó halmaza, amelyeket be kell bizonyítani s ha ez nem sikerül, akkor is el kell hinni. Miért? Ez a rettenetes miért az utóbbi időkben már gyengébben hangzik. Az emberek azzal kezdik vigasztalni magukat, hogy annak a hideg, pinceszerü, csürcsavaros okoskodásnak az elfogadása, amivel a dogmatikában találkoztak, szükséges ahhoz, hogy valaki reformátusnak nevezhesse magát, sőt egyenesen ez a kritériuma annak. Mivel pedig református címéről senki se akar lemondani, inkább apatikusan elfogad mindent, amit ezen a címen eléje tárnak. Hiszen nem az a hit, hogy valamit elhigyjünk ? Hát nem a hit az, ami megigazít ? így lesz korunk a tan által való megigazulás heterodox dogmájának a kora. Már most a lelkipásztornak épen azért kell foglalkoznia a dogmatikával, hogy ő különb legyen, mint a többi hívek, hogy ő meg is tudja magyarázni, be is tudja bizonyítani ezeket a tételeket, ha esetleg a hívek között akadna olyan renitens, aki tekintélyszóra nem hajlandó elfogadni azokat. Ha csak ennyit érne a dogmatika, akkor csakugyan szükséges, vagy helyesebben szükségtelen rossz volna, egy rettentő logikai játék, amelyben vitustáncot jár az agy, amely a papnövendékeknek több fejfájást, mint fejtörést okoz. De Istennek hála, túl vagyunk már azon, hogy a dogmatikát irracionális tételek raconális bizonyító tárházának nézzük, amelyben meg akarjuk fogni a megfoghatatlant, skatulyába zárni a végtelent, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Mi hát a dogmatika? A keresztyén ember gondolatainak Összege Istenről és az ő munkáiról úgy, ahogy azok egy történeti egyház nevelő ereje folytán benne kijegecesedtek. Ezeket a gondolatokat azért nevezzük dogmáknak, mert nem mi gondoltuk ki azokat és vittünk reájuk valami jelentést önmagunkból, mint a vadember a magacsinálta bálványára, vagy a filozófus a magakigondolta fogalmaira, hanem úgy kaptuk azokat attól, akiről szólnak, az Istentől s amennyiben ő tőle eredtek, változhatatlanok, örökké valók. Minthogy pedig az az Isten, aki kijelentette magát nekünk, az ég és föld ura, aki kezében tartja a mindenséget, ezek a gondolatok és ismeretek organikusan egész nézetet adnak nekünk mindarról, ami van, egységes világnézetet, t. i., hogy mindennek, ami van, az értelmét Istenben kell keresnünk. A dogmatika tehát a keresztyén ember világnézete. Már most mi a lelkipásztor? Olyan ember, aki Istennek hivása folytán arra szenteli életét, hogy ezt a világnézetet a rábízott gyülekezet minden egyes tagjának lelkében kikristályoztassa. Semmise világosabb ennek folytán, mint az a megállapítás, hogy a lelkipásztornak azért van szüksége dogmatikára, hogy azt a világnézetet, amelyet érvényre akar juttatni ezerek lelkében, tisztán és világosan élje a saját lelkében. De önök még nem lelkipásztorok. Hogyan szerezzék meg ezt a világnézetet, vagy más szóval, hogyan tanuljanak dogmatikát ? Ne ijedjenek meg, de az első, amit ki kell jelentenem s amit ezerszer és ezerszer hangsúlyozni fogok ezután is, az, hogy a dogmatikát lehetetlen megtanulni. Nincs az a fogékony elme, amely tanulás utján keresztyén világnézetet szerezhetne. Nincs az a logikus fő, amely önmagából kiokoskodhatná azt. Leibniz, Kant, Haeckel és a többiek világnézetét mind meg lehet tanulni, hiszen ezek is úgy okoskodták ki magukból, de a kér. világnézetet nem lehet megtanulni. Ne feledjük el, hogy a kér. ember a maga ismeretét Istenről és az ő világáról nem maga fedezi fel, nem logikával vezeti le, hanem úgy kapja Istentől. A kér. világnézet kijelentett világnézet. Hogyan lehet ezt elsajátítani ? Hogyan tegyünk a magunkévá valamit, amit sehogy se szerezhetünk
