Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-19 / 33. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 33, szám. Pápa, 1923 augusztus 19. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE-.................................................. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .............-...................................•............................................... FŐSZERKESZTŐ : NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. o Tisza István arcképéhez. Doumergue Emil, a kiváló történész, a montaubani theol. fakultás tiszteletbeli dékánja, kinek nevéhez az egyházi irodalomban számos mű fűződik, aki körülbelül 10 éve hazánkat is bejárta s főkép egyházi viszonyainkat tanulmányozva s tapasztalatait vaskos, kedves hangon megirt könyvben foglalta össze „A kálvinista Magyarország“ címen, egy mindenesetre érdekes vállalkozásba kapott, összegyűjteni a fontosabb természetű tényeket és dokumentumokat, melyek segítségével megállapítható, kit terhel a felelősség a háború előtt, alatt és után. Vállalkozásának első kötetét — a háború előtti felelősség problémáját — a múlt évben adta ki. Nem célom az egész művet ismertetni, melyet tudós felkészültség és erősen dogmatizáló iz jellemez, annyit azonban érdemes megirni, hogy egy egész világ választja el hitsorsosától és tudós társától, H. Bavincktól. Mig e kiváló holland tudós még nem akar, nem mer véleményt mondani a háborús felelősség kérdésében, mert még nincsenek dokumentumok ; van ugyan sok, de ezek a központi hatalmak levéltáraiból kerültek elő, de hogy véleményt lehessen mondani, ki kell üríteni az ántánt titkos archivumjait is és a háború okaira csak később, akkor lehet világosságot vetni, mikor az összes dokumentumokat nyilvánosságra hozzák, a felelősség kérdésére is csak akkor lehet mindenkire kielégítő feleletet adni. (Christendom, Oorlog, Volkenbond, 1920.) Doumergue úr merészen kimondja, hogy Németország a felelős s alaposan — már francia szempontból — meg is támogatja. „Az ultimátum“ cimü fejezetben megemlékezik Tisza Istvánról, a háborút illető felfogásáról és magatartásáról. 1914 julius 7-én Berchtold gróf sietett összehívni a rendkívüli tanácsot, hogy keresztül vigyék a julius 5-én Potsdamban megállapított politikát; szó esett egy európai háborúról és megállapodtak egy Szerbiához intézendő, még nem precizirozott ultimátumban. „Ebben a pillanatban — így ir Doumergue — egyedül Tisza gróf vált külön a tanács többi tagjától. Nem akart rögtön nyers támadást „vigyázz kiáltás nélkülugyan meg akarta nyirbálni, de nem megsemmisíteni Szerbiát és rámutatott egy európai háború rettenetes veszedelmeire. „A gróf (Tisza) kifejtette nézetét Ferenc József császárhoz irt levelében. Ezt mondotta : ha gondolok a gazdasági és pénzügyi felfordulásra, azokra a fájdalmakra és áldozatokra, melyeket kétségkívül előidéz a háború, a legfájdalmasabban öntudatos megfontolás után nem tudom elviselni a gondolatot, hogy Szerbia ellen tervezett katonai támadásban a felelősség súlyát viseljem én is.“ És a gróf azzal végezte levelét, hogy távozását ajánlotta fel arra az esetre, ha nem vetnének számot eszméivel. „Oly érzelmek ezek, melyekért lojálisán kell adózni Tisza gróf emlékének. A gróf valószinüleg egyedül volt, aki hasonló emberies érzelmeket nyilvánított. Beszélik, hogy Berlinben is járt volna megkísérelni Németországot lebeszélni a tengeralatti háborúról. Üdvözöljük a grófot. Üdvözöljük honát." Még julius 10-én Bécsből Berlinbe oly távirat megy, hogy Tisza gentleman módjára (gentleman like) akar eljárni, ami II. Vilmosból ezt a haragos felkiáltást váltotta ki: „ostobaság“. Ezek a nemes szavak és nemes érzelmek azonban nem az egyedüliek, melyeket Tisza gróf táplált és kifejezett az első naptól fogva. Egyébként nem szabad elfeledni két dolgot. Tisza gróf közönyös volt az ürüggyel szemben, amire Ausztria a háború megindításánál hivatkozott és alaposan ellene volt annak a motivumnak, amely nagyon erősen sarkalta az osztrák kormányt. Az ürügy a szerajevói gyilkosság volt. Helytelenítette ugyan a gyilkosságot, de a grófot az ottani elhalálozás megszabadította egy aggodalomtól, mely régóta reá nehezedett, mert a trónörökös, mint a jezsuiták növendéke, ellensége volt a magyar kálvinistáknak, akiknek rovására növelni akarta a monarchiában a szlávok befolyását. És ami a motívumot illeti, a gróf csak hátrányt látott területek annexiójában, ami határozottan növelte a szlávoknak — vélemény szerint — már úgyis népes számát, csak a magyarok befolyását gyengíti. Doumergue ecsetvonásaiért a külföld tájékoztatása szempontjából hálásak lehetünk. — gy.
