Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-04-30 / 18. szám
Harmincharmadik évfolyam. 18. szám. Pápa, 1922 április 30. DDSÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részéi érintő közlemények küldendők. SEJ Megjelenik minden vasárnap. [=] A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. ES A megújulás. „Abban a korszakban, amelynek küszöbén állunk, s amelynek alapjait talán századokra most kell leraknunk, Magyar Református Egyházunk csakis abban az esetben töltheti be misszióját, ha megújul annak Lelke által, aki mindeneket megújít.“ A kunhegyesi memorandumnak ezeket a szavait nem lehet elégszer odaállítani azok elé, akiknek szivében él valami aggodalom nemzetünk és egyházunk jövője iránt s akik csak sejtik is, hogy nekünk van valami feladatunk ebben a világban. , Mindig szélesebb köröket kezd már meghódítani az a meggyőződés, hogy egyházi éleünknek s nekünk magunknak is fei keli adni a szelekben való bizakodást, az elvtelen kapkodást és a cé! nélkül való tengődést. Mindig többen kezdik már belátni, hogy életünk és egyházunk elé cél kell, programúi keli, elvek kellenek, amelyek értelmet adnak minden munkának s amelyekből ki kell kristályosodni egy új életformának. Mindig többen látják már, hogy egyházunknak úgy tagjaiban, mint intézményeiben a diadalmas világnézet elvi alapjára kell helyezkednie. Ám azok, akik ezt hajlandók elfogadni, úgy veszem észre, mintha örülnének, hogy ilyen könnyen kijuthatunk a csávából. Nem keli mást tenni, gondolják ők, csak a mellüket verni, hogy kálvinisták vagyunk és hirdetni, hogy a Heideibergi Káté és a Helvét Hitvallás elvi alapján állunk. Úgy érzem, hogy ennek a hitetlenségnél is veszedelmesebb farizeizmusnak egyszer a szemébe kell mondani, hogy a szigorú kálvinistaság és az elvi alapra helyezkedés nemhogy ellentétben volna a megújulással, de egyenesen megköveteli azt. Egyéni megújulás nélkül hazug az, aki kálvinistának mondja magát. Megújulás nélkül egyházunk se állíthatja jogosan, hogy a keresztyénségnek a kálvinizmusban kivirágzott legszebb és legtökéletesebb elvi alapján áll. Mert épen az jellemzi a keresztyén elvek öszszegét, a kér. világnézetet, hogy másképen nem lehet hozzájutni, csak alázatos elfogadás utján. S épen az jellemzi ezt az elfogadást, hogy ehhez ! nem kel! tudósnak, vagy filozófusnak lennünk, csak szivünket kell kitárni előtte. Ezért az a jellegzetessége a kér. világnézetnek, a kálvinista típusnak ezerszer inkább, mint másnak, hogy azt nem lehet beokoskodnunk magunkba, azt ki kell élnünk magunkból. Csak akkor szerezzük meg, ha átéljük és csak annyit szerzünk meg belőle, amennyit átélünk. Minden más világnézetet, minden más elvet meg lehet tanulni, mert mind valamennyit az emberi ész alkotta meg és mind valamennyi fogalmakra épül fel. Ezt csak át lehet élni, mert életből indul ki, az Élet adja nekünk, hogy éljünk. A relativ elvekkel szemben ez a kiváltsága az abszolút világnézetnek. A kálvinizmus pedig épen az a keresztyénség, mely ezt a kiváltságot fenékig ki akarja élni. Az, aki először hozta ezt a világnézetet, a keresztről vért hullató életben mutatta fel nekünk. Azok, akik később megszerezték, ! lelkűknek titokzatos tüzéből, életük láthatatlan belső kohójából hozták elő, mint a tél fehér leple alatt vajúdó föld a tavasz virágait. Örül a szem a virágnak, de mégis az a valami, az az isteni titok, ami azt előhozta, ami nélkül sohase fakadhat rügy, sohase nyílhat virág. Leszakíthatjuk a rózsát a tőről, ki is tűzhetjük azt a keblünkre, el is tehetjük papírlapok közé; rózsa marad az akkor is, de élettelen száraz, színtelen és nem lesz illata. Hiába illesztgetjük vissza a tőre; ám a rózsatő új rózsát fakaszthat. A leszakított rózsa nem jó másra, csak emléknek az imakönyvbe, vagy disz-példánynak a növénygyűjteménybe. Ilyen kegyes visszaemlékezés, vagy ilyen tudós szenvedély nem adhat nekünk elveket. Isten dicsőségének világnézete csak akkor kormányozhatja a világot, ha belőlünk sugárzik elő ez a világnézet. Különben az egész világnézet, az u. n. üdvtörténeti tények is, a mások által belőlük levont elvi megállapítások is olyan öregek, olyan szürkék, olyan fénytelenek és tehetetlenek lesznek, akár a múzeumok mumumiái. Pedig ezek a tények és ezek az elvek valamikor felforgatták a világot. Igen. Akkor, amikor megszülettek és mindannyiszor, amikor újra megszülettek és az által, hogy megszülettek.
