Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-01-08 / 2. szám
1922. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7. oldal. Svájcból Choisy Jenő genfi tanár stb. Hazánkat a Bizottságban dr. Antal Géza, Boér Elek, ifj. Victor János és Pelényi János képviselik. A Világszövetség egyik tiszteletbeli titkára Sir Dickinson, a múlt év folyamán nagyobb utat tett Délkeleteurópában, hogy saját szemével győződjék meg az egyes országok tényleges állapotáról. Megfordult ekkor hazánkban is, itt tartózkodásáról annak idején bőven megemlékezett úgy a világi, mint az egyházi sajtó. A napokban kezünkbe került a Világ szövetség brit ágának Goodwill (Jóakarat) c. folyóirata, mely decemberi számában közli Sir Dickinson úti beszámolóját. Az általános részben arra a megállapításra jut Dickinson, hogy Keleteurópában „a béke egyáltalában nincs még biztosítva, sőt a jelek csaknem mindenütt háborúra mutatnak. Az új határokban mindenütt új akadályokat találni a barátságos együttműködésre“. Majd sorra elmondja, hogy minő tapasztalatokat szerzett Cseh-Szlovákiában, Magyarországon, Ausztriában, Romániában és Jugoszláviában. A bennünket érdeklő mozzanatokról lapunk legközelebbi számában fogunk megemlékezni. VEGYESEK. — Gyászíiirek. Kerülő utón értesülünk, hogy Kíicz Lajos, Komárom szab. kir. város nyugalmazott tanácsosa, volt egyházkerületi képviselő december hóban meghalt. A megboldogult a lelkészi pályára készült, Utreditben is tanult, de azután a közigazgatási pályára lépett át. Egyházát mindig nagyon szerette, annak ügyében élénk részt veit. A komáromi egyházmegye részéről kerületi képviselő is volt. Lapunkban is jelentek meg értékes dolgozatai. A megboldogultban komáromi Kacz Endre, a jeles festőművész édesatyját gyászolja. — Föidváry László váczhanyáin ref. lelkész, a neves egybáztörténeíiró, kinek közleményei lapunk régebbi évfolyamában is sűrűntalálhatók, 85 éves korában dec. 29-én meghait — Barcza József, a debreczeni ref. főgimnázium nemrég választott igazgatója dec. 31-én hirtelen elhunyt. Halála nagy veszteség a magyar ref. oktatásügynek. Áldás emlékükre. — A Történeti Szemle most megjelent kötetében Dr. Antal Géza bő ismertetést és méltatást közöl Japikse holland tudós németnyelvű könyvéről : Hollandia helyzete a világháborúban politikailag és gazdaságilag. Dr. Japikse meleg rokonszenvvel viseltetik országunk iránt és így Dr. Antal Géza nemzeti szempontból is értékes munkát végzett, amikor ez ismertetéssel felhívta szakköreink figyelmét a holland tudós művére, azonban szerző személyétől eltekintve is érdemes a művel foglalkozni, meri rpegismerhetni"belőle a szorongatott helyzetben levő Hollandia aggodal mait s küzdelmeit. — Kérelem. Tisztelettel kérem azokat a lelkésztársaimat, akiknek a MVTT. kiadványaiból bizományi csomagot küldöttem, szíveskedjenek e hó végéig elszámolni, illetőleg a megmaradt példányokat, feltéve, ha azok további eladására nincs kilátásuk, címemre visszaküldeni. Dr. Vass Vince theol. tanár. — A Budapesti Lelkészek Társasága legutóbbi gyűlésén az egyik, nagy érdeklődést kiváltó tárgy volt ifj. Vidor János előadása Jézus Krisztus csodás születéséről. Victor visszautasította az e körül elterjedt hamis felfogásokat. Jézus csodás születéséből nem lehet azt a következtetést vonni, mintha az ember testi születésének természetes módja valami szenynyes és bűnös volna. Ezt a nézetet már az őskeresztyén egyház eretnekségnek bélyegezte meg. A másik helytelen felfogás szerint Jézus csodás születéséből következik az ő személyiségének csodás, isteni mivolta, holott inkább megfordítva áll a dolog. Egy harmadik balvélemény szerint Jézus csodás születése hozott létre valami új, félisteni lényt, holott már a régi egyház helyesen megállapította, hogy Jézusban nem elegyíthető össze az isteni és az emberi; Betlehemben etnber született, ami benne isteni, az örökkévaló. — Sebestyén Jenő, a Kálvinista Szemle szerkesztője új-évi vezércikkében megállapítja, hogy a múlt évet bátran nevezhetjük az indulások esztendejének, az új esztendő programmjául pedig a presbitériumok ; felébresztését tűzi ki. A Jugoszláviához csatolt magyar i református gyülekezeteknek meg kell tartani a négy | állami ünnepet: május 14-eí, amely Cirill és Method I első szláv apostolok és kulturterjesztők emlékünnepe, : a király születésnapját, Lázár cár napját, a „Vidow I dánt“, junius 28-át, amikor meg kell emlékezni az i elesett „hősökről“ és rekviemet tartani ezek lelkiüd; véért; a negyedik ünnep a szerbek, horvátok és szlo- I vének egyesülésének napja: december 1. Nagy bajok vannak a megüresedett lelkészi és segédlelkészi állások betöltése körül is. Csonkamagyarországbó! választott lelkészeknek nem adnak beköltözési engedélyt. A paphiányon a kormány úgy óhajt segíteni, illetőleg a csonkamagyarországi papoktól úgy óhajt szabadulni, hogy az S. H. S. állami honosságú külföldön, Svájcban vagy más nyugati főiskolákon tanuló Urológusoknak évi 3000 K ösztöndíjat igér. — A Magyar ifjúság legutóbbi száma érdekes ízelítőt ad „Más táborokból“ címmel a hazai róm. katii. és a zsidó ifjúsági munkából. Mindenik táborban lázasan dolgoznak, mert érzik, tudják, akié az ifjúság, azé a jövendő. Mi mit csinálunk a mi ifjúságunkkal?! — Alapítványok. A sárospataki főiskolánál Andrássy Sámuel tarczaii főgondnok két, egyenként 20—20.000 K-ás alapítványt tett. — Magyar tudós Hollandiában. Dr. Kiss Árpád, Kiss Etek sárospataki tornatanár fia, a sárospataki főiskola egykori kiváló növendéke, a leideni egyetem khemia tanára mellett tanársegédi állást kapott.