Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-04-02 / 14. szám
54. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. teljesen Jézusnak és kiszolgáltatjuk, végrehajtjuk, ha az imádkozást jól átgondolt terv szerint végezzük, mint akik tudják, mit cselekszik Uruk. A mozgalom e vázlatos, inkább csak elveit feltáró, ismertetéséből is látható, mily jelentőségteljes mozgalom e sáfárság mozgalma. Isten reálitása megmérhetetlenül nagyon erőssé lesz a tized vagy nagyobb hányadrész kiszolgáltatását gyakorló keresztyén ember életében s ha jól meggondoljuk a mozgalom benső lényegét, úgy találjuk, hogy a vallás szivét, benső lényegét : a Kálvinizmus velejét domborítja ki, teszi eleven gyakorlattá. Isten országa előrehaladására is nagy nyereség lenne ez. Ma kevés ember fordítja — különösen nálunk — jövedelmének még 1 %-át is Isten országa céljaira, de így van ez nagyjában másutt is, de minő diadalok várnának Isten országára a Krisztus egyházai útján, ha tagjai pénzüknek, személyiségüknek, imádságaiknak csak tizedét is Isten ügyének szentelnék! S ha ennek gyakorlásában megéreznék az Isten ügyében való magukelvesztésének boldog voltát, minő erőfeszítésekre inspirálná az embereket ez érzés és a már elért eredmény! Az 0. T.-i tizednek isteni parancs volta felől lehet argumentálni pro és contra, de az élet csak egyetlen érvet ismer: a gyakorlatot. Az élet nem filozófia és a vallás sem az, de reálitás, gyakorlat akar lenni. E mozgalom a fentnevezett egyházban már 50 ezer embert vall magáénak s egyelőre nem kisebb a célja, mint az egyház minden tagját bevonni a maga körébe. Természetesen e dolgot nem lehet erőszakolni és különösen nem lehet megtölteni e mozgalom külső erőszakolásával kiürült gyülekezeti pénztárt és felkelteni vele a szunnyadó áldozatkészséget, de a keresztyénség élő erőinek vetegetésével s e mozgalom alapgondolatainak lelki úton való terjesztése útján a puszta is kivirágozhatik. Még‘később élni fogok a szerkesztőség b. engedelmével és az olvasóközönség szives türelmével, hogy egyet-mást e mozgalomról elmondhassak. Fazekas Lajos. Falusi levél. Nagytiszteletü Uram! Régen hallattam már hangomat — falusi magányomból — s azóta sok minden történt kinn és benn egyaránt. Nem akarom ezeket az eseményeket interpretálni, melyek egyházi életünkben vagy kinn a nagy világban történnek a Krisztus egyházaiban, sokkal kisebbnek érzem magamat annál, semmintsem ezt tenni akarnám, még kevésbbé akarok fellépni a kritikus szerepében, mert igyekezem magamat az Ön szavai' hoz szabni: „Ne Ítéljetek . . .“ De engedje meg, hogy' ez alkalommal mégis el-elmélkedjem egy eseményen Nemrégiben egy könyv jelent meg Angliában Mr. Duster álnevű szerzőtől, mely porolót jelent „Festett ablakok — a vallásos személyiség tanulmányozása“ („ Painted windows — a study in religious personality“) címen, melynek szerzője meglátogatta a különféle egyházak legkiválóbb képviselőit templomaikban és meghallgatta őket, hogy megtapasztalja, saját szemeivel meglássa a kereszténység mai irányát, élethez simúlni akarását és elmondhassa mind róluk, mind a keresztyénségről véleményét és akárki legyen ez a Mr. Duster, mond valamit, amit mi is megszívlelhetünk. Szerinte a keresztyénség az egyetlen reményteljes vallás, az egyetlen, amely sohase lesz túlhaladott, mert „birtokában van a növekedés állandó qualitásának“ és mégis hogyan magyarázható jelenlegi hatástalan szerepe, inkább nyomorúságos élete. (Hogy ez így van, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy az ember bár megfékezi a természet erőit, magával nem bir; szenvedélyeivel és bűneivel. A legkeresztyénibb népek is társadalmi és gazdasági berendezkedésükben azt lehet mondani — jórészt pogányok. „Az emberi történelem és az emberölés ugyanazon fogalom kifejezői.“ „Az ember szabadnak született és mégis mindenfelé rab.“) Az emberiségnek és az egyénnek ez a mai állapota kétségtelenné teszi, „hogy az isteni inkarnációnak nem lehetett más célja, minthogy megtanítsa az emberiséget az élet élésének módjára (az élet tudományára)“, hogyan legyen boldoggá s éljen okosan és szépen. Az egyház pedig — általánosságban szólva — csaknem teljesen elfelejtette legnagyobb dogmájának velejét. Ez a magyarázat. Mindjárt illusztrálja is a tételét: „Egyik esperest megkérdeztem a minap — mondja ő —, vájjon a magas és az alacsony (High and Low) egyház közt még mindig harc van-e egyházmegyéjében ?!“ „Oh nem — felelt ő —, de mindkettő összefog a modernisták ellen.“ Szerinte különös dolog az, hogyha a keresztyénség a mennyből való, miért gyakorol oly csekély hatást az emberiség ügyeire. Oka mindenesetre az, hogy a keresztyénség erejét és erkölcsi buzgalmát egymás elleni harcokra fecsérli és nem tud egyesülni azon egyetlenegy célból, hogy megtanítsa az emberiséget az élet tudományára. A hit pedig szerinte a cselekvés hatalma, az erő, amely által az ember ura önmagának, testének, körülményeinek és sorsának. „A hit nem formulák elhivése, hanem élet a következmények — kevésbe vevésével is, — bátor bizalom abban, hogy minden egy nagy cél felé tör és előre törés a munka, a kitűzött cél elvégzésére, bármi legyen is a jutalom.“ Mr. Duster szerint a keresztyénség talpraállásának a kulcsa éppen az, „megismerni azt az értelmet, amelyben Jézus alkalmazta a szót: hit“. Márk evangéliumában a hit mindenkor „a lélek absolut supremáciáját
