Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-03-19 / 12. szám
Harmincharmadik évfolyam. 12. szám. Pápa, 1922 március 19. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLT REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. E3 Megjelenik minden vasárnap. E=] A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. q Várjuk az Urat! Újabban, rettenetes nyomorúságaink közepette is, örvendetes jeleket láthatnak a hozzáértő szemek egyházunk életében. Ami eddig elszigetelt, szórványos jelenség volt, kezd mindig szélesebb körökre kiterjedő mozgalom lenni: felismerjük, hogy mit jelent református keresztyénnek lenni. Levonjuk a következtetéseket: ha Isten Úr, akkor ő rendelkezik velünk, akkor az ö kezében vagyunk és ez bátorsággal, örömmel tölti el szivünket. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!? Ne áltassuk azonban magunkat. Még csak a kezdetnél vagyunk most is. Még hosszas, fáradságos magvetésre van szükség, még sok hívőnek kell felemésztetnie, hogy^megtermékenyüljön egyházunk talaja. Az Úrban végzett munka sohsem hiábavaló, de oly sok még a tennivaló, oly számosán szunnyadoznak még, hogy időbe kerül, míg az előkészületek megtörténnek, mert Isten országában minden csak előkészület a nagy aratásra. A sok szűk esztendő után mi nagy, lelki aratást várunk. Megmozdulását Bethesda vizeinek. Ezékiel látomásának valóraválását, megszáradt tetemek feléledését. Várunk új szivet és új lelket, a kősziv elvételét, várjuk Magának Isten Lelkének belénk adását, Aki megtudja cselekedni, hogy az Ő parancsolatban járjunk és az Ő törvényeit megőrizzük és betöltsük. A megmozdulásra Isten mindig kész, rajtunk, embereken, függ tekintete, mikor áraszthatja már erőit belénk. És elsősorban mi, őrállók, vagyunk f felelősek. Tőlünk kérdezi egész joggal az Úr: őrálló, meddig még az éjszaka ? De ha nagy a felelősségünk, nagy a kiváltságunk is, mert Isten bennünket bízott meg, hogy hirdessük, ahogy Kálvin mondja, az ő „Ígéreteinek nagy édességét“. Igen, „Isten nyájasan édesget bennünket Magához“. Vájjon mi megkóstoltuk-e, mily jó Vele lenni, Neki szolgálni ? Az ébredésekben mindig van emberi oldal is, a mi feladatunk, hogy ezt a lehető leglelkiismeretesebben elintézzük, csak akkor várhatjuk a Lélek zúgását. Fel tehát a felséges munkára, feszítsük meg minden erőnket, hogy Isten azután akadálytalanul hathasson. Érezzük meg egész komolyságában, mit jelent a régi mondás: óra et labora. Várjuk az Urat! Ö jönni akar. Ő jön. Közel van. Jövel Uram Jézus. Korunk erkölcstörténetéhez. Napilapjaink a múlt év nyara óta közölnek híreket az oroszországi éhínségről. Közvéleményünk azonban, mivel három év óta megszokta már az Oroszországból jövő hírek teljes megbízhatatlanságát, nem nagyon törődik e hírekkel, s mivel minálunk is vannak éhezők, sőt éhenhalók is, nem igen siet segítségére az oroszoknak. Ugyan már lapjaink is közölték a segélyakció pesti gyűjtőhelyének címét, azonban aligha csalódunk, ha feltesszük, hogy nem sok adomány folyhatott be az orosz éhezők számára. A nemzetközi segélyakció vezetője, Nansen, néhány héttel ezelőtt tette közzé legújabb jelentését e tárgyban. Többek közt ezeket mondja: „Felkerestem Samara vidékét. A nyomor nagyobb, mintsem a legtúlzóbb hirek alapján várhatnánk. Buzuluk kerületben, ahol a quekerek tevékenykednek, 915.000 lakos közül 537.000-nek egyáltalában nincs már mit ennie; szeptember, október, november hónapban 30.405-en haltak meg, de a halandóság gyorsan növekszik s tavaszig a lakosságnak legalább kétharmada elpusztul, ha haladék nélkül kellő segítség nem érkezik. Buzuluk városában minden reggel újabb hullák hevernek az utcákon, gyermekek, nők, férfiak s naphosszat ott vannak, mert nincs min elszállítani őket. Láttam az utcán egy olyan hullát, amelyet éhes kutyák szaggattak szét. A temetőben valami nyolcvan halott volt, leginkább gyermek, egymásra rakva, ruha nélkül, mert az életben maradtak kifosztották őket, szükségük lévén a halottak ruháira: a nyolcvan halott néhány nap eredménye volt! Mikor a sirásót megkérdezték, hány halottat hoznak naponta a temetőbe, azt felelte, nem tudja megmondani, mivel kocsiszámra hozzák. Leírhatatlan látványt képeznek a gyermekek százai, akik már csak csontból és bőrből állnak s alig bírnak
