Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1922-12-17 / 51. szám

202. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1922.

hogy azok abban gyönyörködjenek, vagy legalább is tegyenek úgy, mintha gyönyörködnének ? Ne féljünk a Szentiélektől, mely az ige által működik. Igaz, hogy a mi elménk „kezdetben nagyfokú tudatlanságba van burkolva, ami csak lassan törlődik le róla,“ (III. 219.) de az eredmény kétségtelen, mert a Szentlélek „magával mindig egyező és azonos, magához mindenben következetes és sohasem változik“. (I. 92.) Az ige is, „mint romolhatatlan mag önmagához hasonló gyümölcsöt terem“. (III. 221.) Eléggé kiemeltük már hogy a Szentlélek belsővé és jelenvalóvá teszi az isteni Ígéretet. A Szentlélek eleven lélek, aki úgy nyilakoztat ki valamit az emberi léleknek, hogy belelép abba, meggazdagítja azt a maga tartalmával. Úgy tanít minket, hogy „behatol a mi szivünkbe és elevenére tapint annak“, él bennünk és mi átéljük, hogy Ő él bennünk. Ez még nem teljes ismeret, még kevésbbé rendszeres, tanszerü ismeret, ez csak meggazdagodásunk új életprincipummal, csak lehetőség arra, hogy most már megismerjük az Istent. Inkább érezzük ezt, mint értjük. „Érezzük, hogy itt egy határozott isteni erő mutatja meg a maga hatalmát. Ezáltal pedig a mi lelkünk erősebben megbizonyosodik és jobban megnyugszik, mint bármely okoskodás által; mert végre is itt egy olyan érzelemről van szó, amely nem foganhat meg másként, csak mennyei kijelentés által. És ezzel nem mondok egyebet, csak azt, amit minden egyes hivő tapasztal önmagában.“ így kezd megvilágosodni a mi értelmünk olyan dolgok felől, „amelyek egyébként el vannak rejtve elménk elől“. így kezdünk belelátni az Isten irántunk való jóságának mélységeibe. „Elménkkel és szivünkkel a saját belátásunk fölé emelkedünk. Mert az Isten lelke által megvilágositott lélek mintegy új éleslátást nyer, mellyel a mennyei titkokat szemlélheti, amiknek fénye azelőtt csak gyengén érintette. És a szendéteknek fényessége által így megvilágított emberi elme, mely azelőtt együgyű és gyenge volt arra, hogy az Isten országához tartozó dolgokat megizlelje, csak akkor kezd végre beleizleni ezekbe,“ (III. 2U.) Ekkor kezd működni mibennünk az ige, amely „a Szentlélek megvilágosítása nélkül semmit se visz véghez. Amiből az is kiviláglik, hogy a hit sokkal magasabbrendü az emberi értelemnél“.

(III. 238.)

4. Azt gondolná valaki, hogy most már rendben van minden. A Szentléleknek, e „belső tanítónak“ világosságával ime bizonyosságunk van afelől, hogy a Krisztusban isteni Ígéret jelent meg és kezdjük érezni, hogy az irás Istennek hatalma. Ámde a Szentlélek nem elégedik meg ezzel a megvilágosítással, neki további céljai vannak. Akinek életébe egyszer belelépett Istennek lelke, annak el kell készülve lenni arra, hogy ez a lélek lassankint kiterjeszti a maga hatalmát az élet minden területére. Neki uralmi igényei vannak. Még most se állhatunk meg tehát a hit folyamatában, hiszen most indulunk felfelé. Még nem jött el az ideje annak, hogy leszakítsuk megvilágosíttatásunk gyümölcseit és megvilágosodott értelmünkkel belekurkáljunk az Isten dolgaiba és befejezett tanokat alkossunk őróla. Istennek hála, a Szentlélek nem akar minket ilyen könnyű sikerhez juttatni, hiszen, ha magunkra hagyna, ismét eltévelyednénk. Ezért mondja Kálvin, hogy „az sem volna elég, hogy eszünket Istennek lelke megvilágositsa, ha az ő ereje szivünket meg nem erősítené és nem támogatná. S e téren a legnagyobb tévedésben vannak a skolasztikusok, akik a hitről való vizsgálódásaikban azt állítják, hogy a hit csak puszta és egyszerű ismeretből eredő elfogadása Isten igéjének és nem veszik tekintetbe a szív bizodalmát és biztonságát“. (III. 233.) A Szentlélek tehát meg is pecsétli a mi szivünkben a Krisztusban való ingyenes Ígéret igazságát. Mert ne feledjük el, hogy még csak megvilágosíttatást nyertünk: szemeket a látásra. Ez csak a kezdet. A Szentlélek pedig nemcsak megkezdője a hitnek, „hanem azt fokonként növeli is mindaddig, mig a mennyek országába nem vezet bennünket“. Hogy cselekszi ezt? „A szivet abban megerősíti.* Tekintettel kell tehát nekünk is lennünk „a szívnek erős és biztos szilárdságára, vagyis a hit legfőbb részére“. (III. 233.) Ez pedig az, hogy „amit az ész felfogott, magába a szívbe öntsük át, mert, ha az agy legbelsőbb részében van is Isten igéje, még nem ragadtuk azt meg hittel, hanem csak akkor, amikor az a szív mélyén már annyira gyökeret vert, hogy a kisértések minden incselkedésének feltartóztatására és visszaűzésére legyőzhetetlen erősséggé lett. Ha való az, hogy az ész tiszta belátását annak a megvilágosíttatása képezi, akkor a szívnek ilynemű megerősítéséből sokkal világosabban kitűnik annak ereje: t. i. amennyivel nagyobb a szív hitetlensége, mint az ész vaksága, annyival nehezebb a lelket megnyugtatni, mint az észt ismeretekkel megtölteni. Ezért a Szentlélek a pecsét szerepét tölti be, hogy megpecsstelje sziveinkben épen azokat az Ígéreteket, amelyek bizonyos voltát előbb elménkbe bevéste s amelyek megerősítésére és állandósítására zálogul szolgál“. (III. 286.) „Nem kis dolog tehát megismerni az Isten igazságát, nem lehet mondani, hogy valaki ismeri Istent, mikor agyában megértette, hogy ő van, hanem szükséges, hogy gyökere legyen egészen a szivéig“. (Op. 5 3209.) Mélységes alázattal kell tehát bevallanunk Pállal és Kálvinnal együtt „hogy szent életet kell élnünk, hogy jó theoiogusok legyünk ; hogy az Isten igéje nem arra való, hogy csevegni tanítson minket, vagy hogy ékes szólókká és szőrszálhasogatókká tegyen és még nem tudom mivé, hanem hogy átalakítsa életünket, hogy mi vágyakozzunk szolgálni Istent, mindent reábizzunk és az ő akaratához alkalmazkodjunk. Mikor tehát megakarjuk tudni, hogy egy ember jól használta-e az evangéliomot vagy nem, tehintsünk az életére“. (Op. 54282.)

Dr. Vass Vince.

„Csonka Magyarország — nem ország,

Egész Magyarország — mennyország.“