Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-07-16 / 29. szám
Harmincharmadik évfolyam. 29. szám. Pápa, 1922 julius 16. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. Q Megjelenik minden vasárnap. i=i A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. • [=! A M. R. L. E. egyik kérdése. A magyar református lelkészek szervezetének elnöksége, mint köztudomású, bizonyos kérdéseket körözött az egyetemes egyház lelkészei között. A kérdések a vezetőség céljának megfelelően, élénken foglalkoztatták az Egyesület alkotó köreit és bizonyos, hogy a velük való foglalkozás termékenyítőleg és a lelkészi kar valláserkölcsi hivatásérzetét emelőleg hatott. Magától értetődik, hogy ez a szellemi tevékenység és az Egyesületben a lelki erők munkába indítása igazolja az Egyesület létjogát és természetesen misszióját is, hogy amint a múltban, azonképpen a jelenben is és a jövőben is apostoli harcot viv az igazságért. Hiszen az edzett idegzetű harcos, kemény tusák győztese, nem hajtja le fejét a babérra, most is „előtte a küzdés, előtte a pálya“. Azért a koronáért, amit a Golgota dicsőségének Ura kínál a mindhalálig híven harcolóknak, nem lehet eleget küzdeni. Ha mindeneket megtettünk is, csak haszontalan szolgák vagyunk. Örvendetes jelenség, ha egy egyesület nem a „haldokló gallusu képét tárja elénk, hanem a talentumkereskedő buzgóságát. Ezt a megállapítást vonatkoztatom a „hivatalos egyház1*-ra is, a „független belmisszió*-ra is, a M. R. L. E.-re és a Reformáció-ra is. Még ha valami antagonizmus, vagy Péter és Páliéi ellentét volna is a sáfárok között, nyilván nem emberi gyengeség, hanem az idvesség igazságának hasogatása miatt, akkor is jó hatású az a vita, amely megindult a Reformációban a M. R. L. E. 1. kérdése felett: Kivánatos-e a hivatalos egyháztól független belmissziói tevékenység ? A hozzászólás ajtaját megnyitotta két lapnak, a Lelkészegyesületnek és a Reformációnak szerkesztője. Utólagos engedély reményében azonban a Dunántúli Protestáns Lap szerkesztői ajtóján óhajtok belépni a vitázók közé. Hadd legyen képviselve egyházkerületünk is, mert úgylátszik, mégis igaz és jó állapot az, hogy egyházkerületeink, az egység veszélyeztetése nélkül, provinciális színekkel is dicsekedhetnek. Dunántúli egyházkerületünk hagyományos irányához szabom magamat, mikor a jelentőssé dagadt vitában részt veszek, ha netalán hozzájárulhatnék a kérdés tisztázásához. Ez érdemben a következőkre óhajtom irányítani a figyelmet: 1. Az egyház lényege, mivolta szerint láthatatlan és egyetemes. Mert az elhivottak, a „szentek közössége“ az egyház. Más szóval Istennek országa, melynek vezére a Szentlélek, irányítója, szabályozója a Krisztusnak Igéje. Az egyház Isten akaratából keletkezett és áll fönn, célja és feladata az emberiségnek az üdvösségre való elvezérlése. 2. Ez a láthatatlan egyház a láthatóban, a különböző felekezetekben, az u. n. történeti egyházakban (a hozzájuk tartozó gyülekezetekben) valósul meg. De ez a látható egyház csak halvány képmása a tökéletes, a láthatatlan egyháznak. Isten idvezítő akaratát hirdető és munkáló alakulat a látható egyház is, de emberi gyarlóság tapad hozzá, mert fogyatkozásokkal teljes emberek alkotják. Ereje attól függ, miiyen viszonyban van az élő Krisztussal, milyen tisztán csörgedez benne az evangéliom vize és milyen mértékben szolgál a szeretet által? Mert csak a szeretetben munkás hit az élő hit. Csak az ilyen hit munkálja a lelkek megszentelődését. Csak a szeretetben munkás hit viszi és viheti közelebb a látható egyházat a láthatatlan, az eszményi egyház megvalósításához. 3. A látható egyháznak a láthatatlan, a tökéletes egyház megvalósítására való törekvése — melyre egy belső, ellenállhatatlan erő ösztönzi — megállapítható a történelmi egyházak, a különböző felekezetek létezéséből. Mert azok mindmegannyi szemmel látható, kézzel fogható bizonyságai ennek a törekvésnek. Ide számítható az újabb kor egyháztörténetének korszakalkotó jelensége, a belmisszió is, mely már nem új egyház alakításával akarja a célt elérni, hanem a meglevő egyház belső reformálásával. A belmissziói törekvések jogosultságát nem vonhatjuk kétségbe, ha meggondoljuk, hogy a múlt és a jelen között nagy különbség van. A történeti egyház nagy kincset bir ugyan hagyományaiban, az elmúlt időkben tett bizonyságtételeiben. De küzdelmeinek, szenvedéseinek dicsősége tulajdonképen az ősöké, nem pedig az utódoké. Bármily dicsőségteljes lehet valamely történeti egyház múltja, s bármennyire kérkednek is az utódok őseikkel: annak az egyháznak élete lehet sivár és kietlen. A hit és szeretet tüze kihamvadhat, a vallás külsőséggé és gépiességgé válhat, s az egyházkormányzás egyszerűen a közigazgatásban merülhet ki. A bel missziónak egyrészről abban áll a jelentősége, hogy kiemelte, miszerint minden egyes egyház-
