Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-06-05 / 23. szám
90. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1921. denkor domborodik ki uralkodó vonás gyanánt az evangyéliumi jelleg. Lehet a lelkész tanácsadója híveinek sok mindenben, gazdasági, jogi, politikai és sok egyéb téren, de a legelső jellemvonása, hogy ő a lelki mezőn legelteti híveit, akiket meg kell szoktatni arra, hogy szomjuhozzanak a lélek igazságai után, keressék az odafelvalókat s ebben kérjék mindenekfölött pásztoruk tanácsát. Nem egyházkormányzás, hanem lelki szolgálat egy igazi pásztor eszménye. Rendet is kell ugyan tartani, de fődolog annak a szellemnek kialakítása, amely megteremti és megőrzi a rendet. A teendők ma, a sok eszmeáramlat összeütközése korában, aranyira nagy számban állanak előttünk, hogy idegen mezőkre kalandozás fényűzését nem engedhetjük meg magunknak. Akit nem elégít ki az emberre hatás legkimagaslóbb helye, a templomi szószék, aki kikivánkozik a piaci emelvényre, az kénytelen szétforgácsolni erejét, megosztani az érdeklődést és nem képviselhet olyan értéket nemzeti életünk keresztyén megalapozásában, aminőt Istentől nyert talentumai szerint mutathatna. Kálvinék azért kívántak minél több főt Franciaországból a genfi akadémiára, hogy azokból nyilakat formáljanak, de a nyíl útja egyenes. Szertecsapongó munkára nem lehet ideje a Krisztus mai magyar apostolainak sem. Különösen nagyjelentőségű feladatot állít a nemzeti újjászületés evangyéliomi jellege a lelkész elé abban, hogy szervezze és állítsa be gyülekezetét a komoly keresztény munkába. E téren elsősorban megfelelő presbiterek nevelésére gondolunk. A konfirmációi oktatásnál, majd az ismétlő iskolában s azután az ifjúsági-egyesületben elég alkalom nyílik arra, hogy megfigyeljük a hajlamot s irányítsuk a fejlődést akként, hogy idők múlva munkatársunk legyen az illető, mint presbiter. A mi mai presbitereink, néhány elismerésreméltó leszámításával, nem azok, akikkel elvégezhetjük az egyházunktól méltán várt feladatot, a nemzeti élet keresztyénisítését. Egészen át kell alakítani e téren fogalmainkat. Helyüket az új munkatéren csak a régi értelemben vett presbiterek fogják megállani, olyanok, akik örömmel vállalnak munkát a gyülekezetben a lelki élet és az erkölcsi fegyelmezés terén is. Úgy a szivéhez szólt a pápai templomünnepélyen a múlt napokban Beveridge skót lelkész, amikor felemlítette, hogy gyülekezetében 50 évig szolgált egy olyan presbiter, aki rendszeresen látogatta a reá bízott családokat s amikor megjelent, bibliaolvasással egybekötött áhítatot szokott tartani a család körében. Nem lehetne ezt megtenni minálunk is? Nem tárulna-e fel szívesen az ajtó is, meg a szív is az ilyen presbiter előtt minden családban? Nevelni, nevelni presbitereket! Ez a mi egyházunk fellendülésének egyik eszköze. Addig is, mig megfelelő presbitereket állíhatna maga mellé a lelkész, különös figyelemben kell részesítenünk az egyleti életet, azt irányeszmékkel vezetni. Nőegyletek, leányegyletek, ifjúsági egyesületek mind-mind munkát várnak, munkát vállalnak az evangyéliomi szellem ápolásában. Jótékonykodás ma már nem merítheti ki a tennivalókat, minden megmozdulásunk a vallásos szellem szolgálatába állítandó. Megfelelő erők az egyesületben is kitermelhetők, csak ne unjuk a pepecselésnek látszó ránevelést és költsük fel a közös nagy cél iránt való. lelkesedést az egyletek minden tagjában. Teremtsünk olyan közszellemet, amely mindenkiben élessze a munkakedvet s fogadja hálásan mindenki azt a szolgálatot, amelyben a lelki épülés terén részesül tagtársa buzgólkodása folytán. Különösen természetes segítőtársak egyházunk ezen közmunkájában a nevelés kezelői, tanárok és tanítók. Ezen erők igénybevételét mi eddig meglehetősen elhanyagoltuk, közreműködésüket egyházunk szinte kirívó módon mellőzte. Ez így nem mehet tovább. Amikor minden erő felhasználása nélkülözhetetlen, a legértékesebb erők méltán tekinthetik bántó elmellőzésnek, ha igényt nem tart egyházunk az ő közreműködésükre. Ennyi tanerővel egyetlen külföldi egyház sem rendelkezik s valóban élhetetlenség tőlünk, ha meg nem ragadjuk a kínálkozó alkalmat. Tanuljunk e téren is eddigi hibáinkból. Minő szép lesz majd, ha igazán munkába áll minden istenadta erő. Mily nagyszerű jelenség lesz a régi alapon megifjodott egyház, amelyben ott él a Krisztus lelke s rajta megépíti egész közéletünket. Most dől el a kérdés : van-e szerepe az evangyéliomnak az új életet megalapozó erőtényezők között. Szervezkedjünk, hogy igazoljuk a mi hitünknek kimeríthetetlen erejét s odaálljunk a haza oltára mellé áldozni legértékesebb kincsünket, Krisztustól telített életünket. Rácz Kálmán. Á Magyar Evangélinmi Keresztyén Diák* szövetség közgyűlésének határozatai. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség 1920. évi balatonendrédi közgyűlésének nagyobb jelentőségű határozatai megjelentek nyomtatásban is. A határozatok a következő kérdésekkel foglalkoznak: I. Visszatekintés az utolsó hat esztendőre. II. A leánydiákmozgalom szervezeti átalakulása. III. A Mekdsz. viszonya az egyházakhoz. IV. A közelmúlt tanulságai a jövő számára. V. A Mekdsz. és a kommunizmus. VI. A Mekdsz. kapcsolata külföldi keresztyén diákszervezetekkel. VII. Az elszakadt országrészek magyar diáksága. ízelítőül közöljük a VI. és VII. sz. határozatokat: VI. A Mekdsz. kapcsolata külföldi keresztyén diákszervezetekkel. I. A közgyűlés kimondja, hogy a Világszövetség által a délkelet-európai mozgalmak számára tavaszra tervezett semleges, valószínűleg német-osztrák területen tartandó konferencián képviselteti magát. Ez a konferencia alkalmat fog nyújtani arra, hogy az ellenséges
