Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-16 / 3. szám

Harminckettedik évfolyam.

3. szám.

Pápa, 1921 január 16.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Szerkeszti és kiadta a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érints köslenéajek kflltfeilik. E3 Megjelenik minden vasárnap. E3 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendök. Si

1 Presbiteri Szervezetű Református Egyházak Világszövetsége és az új alkalom.

Irta és a Világszövetség Lausanneban tartott gyűlésé» felolvasta : Prof. Carti* D. D., D. Litt.

— Folytatás, —■

Továbbá, azt hiszem, megegyezünk abban is, hogy nagyban ki kell terjesztenünk a mi fiatal embereink, kik a lelkészi szolgálatra készülnek, kiválogatásának és külföldi theologiákra való kiküldésének ügyét. Igen szives hangok hangzottak el e tekintetben, ismételten, a konferencián a mi Skóciában végzett munkánkról és én bevallottam, hogy a kitűnő kiválóság a kontinentális diákok vendégszerető fogadását illetőleg, az Egyesült Szabad Egyházat (Skót) illeti. Tehetnénk mi többet is és tennünk is kell azt azonnal. A reformáció idejében az igazság és a szabadság ügye sokat köszönhetett a fiatal embereknek, akik dacoltak az utazás nehézségeivel, nélkülözéssel és szegénységgel és kik vándortarisznyával az oldalukon keresték fel a külföld egyetemeit, iván a tudás és vallás forrásaiból, ahol csak megérintette az Úr a fáidét, hogy felfakadjon az élet tiszta forrása. A mozgalom, amint ellenfelei bevallották, úgy terjedt, mint a ragály. Ne felejtsük el, hogyan és kik által terjedt e szent ragály. Az nem elegendő, hogy Magyarország, Csehország, Itália, Franciaország, Hollandia és Belgium fiai hozzánk és Amerikába jöjjenek, de a mi fiainknak is el kell menni hozzájuk. Ti áldotok bennünket, hogy szivesen befogadtuk diákjaitokat: el kell ismernünk, hogy áldottabb dolog adni, mint venni. Örvendetes dolog felfedezni a kontinens egyházainak lelkészei közt az edinburghi típust, de én még büszkébb lennék, ha magunk közt, Skóciában a kontinens keresztyénsége történeti típusainak több nyomát fellelhetnénk, amit fiaink más presbiteriánus környezetben a ti vendégszeretetetek útján tapasztalnának meg. Nemcsak olvasni kell megtanulnunk, de beszélni is nyelveiteken. Eddig, nyilvánvaló okból, inkább tanultunk németül olvasni és beszélni, mint franciául. Mi nem akarjuk elfelejteni a németet, sem száműzni a német kegyességet és theologiát. Az ily eljárás nem lenne keresztyén s azonfelül bolondság is lenne. De el fogjuk küldeni diákjainkat más országokba rendszeresebben és keressük az érintkezést Önökkel. S önöknek a kontinensen ugyanezt kell cselekedniük egymás között. Komolyan

kértem amerikai barátaimat, hogy fontolják meg e kérdést igen komolyan. Britániában, Amerikában és más, országokban össze kellene adnunk egy nagy összeget, melyet az egymással való érintkezés szent ügyének szentelnénk, teljesen eltekintve saját individuális országainktól. Pl. segítenünk kellene Csehszlovákot Budapestre, Kolozsvárra és Lengyelországba, valamint Svájcba és Franciaországba menni és francia diákokat viszont ez országokba menni. Mi presbiteriánusok ragaszkodtunk hagyományainkhoz és hivek maradtunk vallásunk típusához. Lényeges azonosságunkat fordítsuk hasznunkra és győzzük meg a világot arról, hogy egységünk nem névleges, de élő valóság.

Ezzel kapcsolatban szeretnék egyetmást mondani a következő évben Pittsburghban tartandó jövő gyűlésről. Ama összegyülekezés történetünkben a legemlékezetesebb leend. Fognak-e önök igyekezni meggyőzni egyházaikat arról, hogy arra sok gondolkodással és imádsággal készülnünk kell és hogy arra minden egyháznak legkiválóbb és legokosabb tagját, illetve képviselőjét kell elküldenie ? Nagyon gyakran megtörtént, hogy a delegátusokat nem annyira értelmi és lelki arravalóságuk szerint választották meg, mint inkább ráért idejük és pénzügyi képességeik alapján, melynél fogva könnyen viselhették egy hosszú út költségeit. Ha az egyháznak valamely vezetőembere feláldozza idejét és félbeszakítja személyes munkáját csak azért, hogy egyházát képviselje egy ily követségben, akkor a szükséges költségek kell, hogy fedeztessenek akár saját egyháza, akár általunk, mindnyájunk által. A közös alapnak, amelyről az imént beszéltem, ki kellene elégítenie e nagy szükséget elsősorban. Mindaddig sohase fogjuk tudni biztosítani a társult egyházak méltó és teljes képviseletét és valóban ökonomikussá tehetni a mi gyűléseinket, máig meg nem tettük e vitálisán fontos lépést. Az utazás ma oly rendkívülien sokba kerül, hogy e szükség többszörösen sürgős.

A megvitatandó tárgyak között, amelyek felett tanácskozni és ha lehet, határozni kell a következő gyűlésen, azt hiszem, a következőknek feltétlenül szerepelniök kell.

Bele kell vonnunk szövetségünkbe a mindezideig nem csatlakozott egyházakat, legyenek azok akár kálvinisták, akár evingliánusok vagy mások, amelyeknek tradíciói félreismerhetetlenül presbiteriánusok. A svájci lelkészekkel rendezett szombati megbeszélésünk arra