Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-03-13 / 11. szám
1921. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 43. oldal. isteni' kegyelemre, mely ily szép életet adott osztályrészül annak a drága halottnak, akinek elvesztése miatt most forró könnyeket hullattok, Főleg és különösen gondoljatok szent vallásunknak, a mi Megváltónknak, az Úr Jézus Krisztusnak feltámadása által minden kétségen felül helyezett azon szent igazságára, hogy földi vándorlásunk után reánk szebb és dicsőbb élet várakozik a mi Istenünknél. Ha ezekre gondoltok s arra a nagy részvétre, mely a boldogultál utolsó útján kiséri, megvigasztal ód va fogtok tekinteni mindenkor az ég felé, ahol vár reátok idvezült atyátok. Ámen. Ä presbiteri világszövetség keleti ága delegálásainak jelentére Magyarországról és Erdélyről. A világszövetség keleti ágának megbízásából a múlt év őszén három skót kálvinista (Curtis edinburghi theol. tanár, Fleming, a szövetség titkára és I. M. Webster) látogatta meg Cseh-Szlovákia, Magyarország, Erdély és Románia presbiteri-rendszerű egyházait, hogy saját szemeikkel látva a viszonyokat, tiszta képet alkothassanak maguknak és általuk a világszövetség maga is, az új középeurópai államok egyházi és vallási viszonyáról. Bennünket közelebbről csak magyarországi s elszakított területeinken szerzett tapasztalataik érdekelnek, de egy-két szóval reá kell mutatnunk — úgy érezzük — prágai, illetve csehországi tapasztalataikra is. Csehországban vallásos ébredés jeleit vették észre: 1918 óta */s millió lélek vált ki a katholikus egyházból, akik nagyobbára a protestáns egyházakhoz csatlakoztak. Általános az érdeklődés a protestántizmus iránt. A katholikus egyház maga is kettészakadt: a cseh-szlovák nemzeti egyház élén száznál több kath. pap áll, akik az ó-katholikus felfogáshoz állanak közel, sőt magában a Rómához ragaszkodó kath. egyházban is reformokra vágynak, több mint 1500 kath. pap kérte Rómától a reformok megvalósithatását. A protestáns egyházak megérezték szolidaritásukat: az egyesült cseh atyafiak egyházában vannak presbiteriek épúgy, mint lutheránusok. Prágában volt alkalmuk beszélni a köztársaság elnökével is a Cseh-Szlovákiában lakó vallási és faji kisebbségek iránti türelemről és igazságosságról, különös tekintettel Magyarországra. Az elnök felajánlotta, hogy meg fogja vizsgálni Szlovákiában a magyarok helyzetét. „Lehetetlen volt nem éreznünk — mondja a jelentés — az új élet és a felfrissült nemzeti érzés lüktetését a városban. Nyugtalanság és bizonytalanság jelei mutatkoztak mindenfelé. Az új közigazgatásnak vannak nehézségei. Az érdekek egyensúlya egyáltalán nem szilárd. Bizonyos nyerseség és megfontolatlanság jellemzi a rendőrséget és az útlevélre vonatkozó intézkedéseket. De félreismerhetien volt az a tény, hogy €gy új hatalom támadt Európában és hogy Közép-Európa békessége és jóléte jórészt attól a szellemtől függ, amely irányítja életét és erőit.“ Meglátogatták Pozsonyt. A szomszédos lelkészekkel nem találkozhattak, mivel azok egyházmegyei gyűlést tartottak egy messze fekvő városban. Pozsonyban mindkét protestáns felekezet bizonyságot tett a cseh-szlovák megszállás elnyomó jellegéről, mely megnyilatkozik a város kormányzásában is, a munkájuk elleni gyanakvó magatartásról, személyes szabadságuktól való megfosztásukról s nevelési intézményeik elrablásáról. Tanítóikat, tanáraikat elűzték, iskolaépületeiket erőszakkal elfoglalták. A pozsonyi magyar ref. egyház 10 művelt családot veszített, mert száműzték őket, 63 csatádtól pedig elvették megélhetését, állását, s így kényszerítették őket távozásra. Kifejezték illetékes helyen azt az óhajukat, hogy az új köztársaság lovagiasan, nagylelkűen és nemesen bánjon ezzel a tiszteletreméltó néppel, a magyarral. Mindkét nép református egyházait intették az egymáshoz való közeledés keresztülvitelére. Pozsonyból Budapestre jöttek. „Ha Csehországban beszélhettünk egy nép újonnan megszerzett szabadságáról és annak nagy hasznáról, ami következhetne belőle, a remény és alkalmak országában — így szól tovább a jelentés —, Magyarországban egy összezúzott nép szerencsétlen állapotának jeleit vehettük észre, amelyek annái inkább megindítottak bennünket, mivel bátran és csüggedetlenül néznek vele szemközt... Sohase fogjuk elfelejteni az ünnepélyes zsoltárénekiés elragadó voltát, az élénk figyelmet, a szomorú arcokon megcsillanó könnycseppeket, az elfojtott érzelmek leírhatatlan kitöréseit és az erőteljes nemzeti himnusz különös hatását, amikor méltóságteljesen, összhangzóan énekelte a nagy gyülekezet. A nemzeti bánat és lehangolUág érzetében összes erőnk ősszeszedésébe került az, hogy el ne felejtsük feladatunkat, hogy megőrizzük részrehajlitlanságunkat és politikai érdektelenségünket, mert az ismeretes, barát és ellenség előtt egyaránt, hogy a háború kezdésének felelőssége legkevésbbé terheli Magyarországot, mégis minden központi hatalom közt ezt sújtotta legsúlyosabban a békekötés .. . E nép bátor lelkét és mély hazafiasságát megcsodáltuk.“ Budapesten időzésükben vendégei voltak a kormányzónak és meglátogatták Budapest vaggonlakóit, látták zsúfolt bérházait: s mindkettő lakóinak sok-sok nyomorúságát, szegénységét, rosszul táplált voltát, mezítelenségét, még a börtönök sok ifjú lakóit is megnézték és éles szemmel meglátják a nehéz gazdasági helyzetben a morális züllés okát. Majd meglátogatják Debreczent s néhány sorban — jelentésükben — adóznak a magyar kálvinista Róma kálvinista nevelői munkájának. Útjuk Nagyváradon át vezetett Kolozsvárra. Nagyváradon ugyanazt hallják a református lelkésztől, amit már Pozsonyban hallottak: a gyülekezet értékes tagjai kiüzettek családostól vagy önként kiköltözködtek. A gyülekezeti életet korlátozza a katonai és rendőri fel-
