Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-02-13 / 7. szám
Harminckettedik évfolyam. 7. szám. Pápa, 1921 február 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkeszti és kisdia a dunántúli reftrmátas püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. S3 Megjelenik minden vasárnap. i=] A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. ö Néplap érdekében. E lap olvasói előtt, akik nagyrészt lelkésztársaink s egyházunk élete iránt komolyan érdeklődő világi férfiak sorából kerülnek ki, azt gondoíum, nem szükséges hosszan fejtegetnem valamely megfelelően szerkesztett s református népünk nagy tömegeinek gondolkozásához közel álló néplap kívánatos voltát. A sajtó — közismert dolog — ott volt a reformáció leghatalmasabb propagandaeszközei között. Ha volt valaha generáció a föld színén, mely meg volt győződve az isteni ige mindenre elégséges voltáról, az igehirdetés biztos és elkerülhetetlen eredményéről, akkor ez a nemzedék a reformáció első pár évtizedében éh. És az isteni ige e páratlan fenségének hangsúlyozása, az Igehirdetés hatalmas fellendülése mellett mégis mit látunk? Hasonlíihatian sajtópropagandát a reformáció igazságai mellett. Az élőszó mellett hatalmas igénybevételét a nyomtatott betűnek. Hogy ez a sajtópropaganda mellékesen egész nemzeti irodalmak megteremtésére vezetett, hogy a nemzetek életsorsának kialakulásában döntő tényező lett, az most maradjon kivül vizsgálódásaink körén. Most csak a reformáció és az irodalmi eszközök, a sajtópropaganda és az élőszóval folytatott meggyőzés kapcsolatát hangsúlyozzuk a reformáció korára s az aztán következő évszázadokra nézve. Most csak annak a szomorú ténynek a megállapítására szorítkozunk, hogy magyar reformáció, mint történelmi elv, a sajtó hatalmas eszközét soha kevésbbé nem vette igénybe, mint a legutolsó évek során. A sajtót, sok mindennel együtt, átengedtük másoknak. Fájdalmas nemtörődömség volt. Most szedjük keserves gyümölcseit. Most csak annak megállapítását tartjuk szemünk előtt, hogy a sajtó hatalmas eszközét sohasem kellett jobban igénybe vennünk, mint kellene jelen napjainkban. Szomorú dolog, hogy a lelkek irányításának nagy munkája mind jobban, a világháború óta meg egyenesen megdöbbentő mértékben kicsúszott a kezünkből. Mind szükebb és szükebb terület lesz az, ahol a ránk bízott isteni igazság hatalmas erejét éreztetni tudjuk. A templomlátogatók száma, mely már a háború előtt is aggályos mértékben csökkent, további hanyatló tendenciát mutat. Hogyan? mi okért? Ezt is nehéz volna e kis cikk körében kifejteni. Ne gondolja senki, hogy vádaskodni akarok. Nagyon jól tudom, hogy a legprimitívebb életszükségletek, a ruházat megfogyatkozása is csökkentőleg hat a templomlátogatók számára. S csak megállapítom, anélkül, hogy az okokat kutatnám, hogy a lelkészek s tanítók illetményeinek kiszolgáltatása körül dúló harc is sok helyütt nehezen gyógyuló sebet ütött a gyülekezet s alkalmazottainak együttélésén, ami megint a templomlátogatók számát fogyasztotta, úgy nogy manapság már sok ezer olyan református emberrel kell számolnunk, aki vagy a hideg közöny fagyos ^tekintetével siklik el igen kritikus időket élő anyaszentegyháza dolgai felett, vagy egyenesen telve van keserűséggel és gyűlölködéssel anyaszentegyháza iránt. Az Isten igéje, hatalmas ereje előttem is világosan áll. Nem mondom, hogy az igehirdetés hatástalanul pattan vissza a nagyon megüresedett templomok hideg falairól. Ha még oly kevés hozzáférhető pont mutatkozik is a sokszor merő tradicionalizmusból templomba járó hívek lelkén, mégis hiszem, hogy az isteni ige bennük és általuk nem is sejtett messzeségekbe hat el. De mit mondjak azokról, akik a templomba, ha akarnának, sem juthatnak el ? mit mondjak azokról, akik, ha módjukban áll is, rabjai a legszomorúbb lethargiának, a magába halálosan szerelmes önzésnek? mit mondjak azokról, akiknek szive, ha egyházat, templomot, papot emlegetnek előttük, valami keserű gyűlölettel telik el? Mit tegyünk ezekkel? Hol van az a csodatevő erő, mely ezeket újra megnyeri az Úr igéje, az ő szent dolgai számára? Sokat gondolkoztam ezen szomorú lelkek felett. S azt gondoltam, hogy ezek számára valaminő új formában kell elvinni egyházunk
