Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-30 / 5. szám

Harminckettedik évfolyam.

5. szám.

Pápa, 1921 január 30.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Szerkeszti és kiadja a dunántúli refsrmátus püspöki hiratal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. E3 Megjelenik minden vasárnap. E3 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. ei

Az egyház szociális munkájának jelentősége korunkban.*

Az emberi társadalom isteni szervezetének alapját a család képezi. Családban születünk, akár akarjuk, akár nem s ezzel együtt egy nagy rokonság körében, akikkel a vérségi kapocs akaratunk hozzájárulása nélkül összeköt. Ennek a családi-rokoni viszonynak vannak jogai, de vannak kötelességei is. A szülőnek vannak jogai és kötelességei gyermekei iránt és viszont; hasonlóképpen a testvérek, unokatestvérek, unokák és öreg szülők stb. bizonyos jogokat és kötelességeket kell, hogy ismerjenek egymás iránt. Ezért ha a családnak, rokonságnak bármely tagja szükséget lát, testi fogyatkozásban szenved, vagy beteg, sőt lelkiekben is, ha hiányai vannak, ezekről gondoskodni első sorban a család és rokonság kötelessége. Ezt hangsúlyozza Pál apostol is Timotheushoz Írott levelében: „Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy elsősorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők és adják meg szüleiknek a viszont-tartozást; mert ez a szép és kedves dolog Isten előtt.“ (I. Tim. V. 4.)

Első tehát a viszont-tartozás, vagyis a gyermekek részéről annak visszatérítése, amit a szülők ő velük tettek. Első a hála, amelynek nemcsak érzésben, hanem hathatós cselekedetekben kell nyilvánulnia. Pál apostol ezt nem a gyülekezetnek, hanem Timotheusnak írja, hogy ő őrködjék afelett, hogy ez így történjék. A gyülekezet gondoskodjék tehát szolgái és pedig elsősorban a diakónusok által, vagy ha ez nem elég, vigyék az ügyet a konzisztórium elé, hogy az feddéssel és dorgálással s az egyházfegyelem egyéb eszközeivel hasson oda, hogy ez az isteni parancs betöltessék. Ez tehát nem irgalmasság, vagy jótékonyság, hanem kötelesség.

Ugyanehhez kapcsolódik az igazi magánjótékonyság is. Az élet változatos körülményei egymás mellé állítják az embereket, akik között a szeretet és tisztelet nagyobb mértékben kifejlődhetik. Ilyen viszonyok: a barátság és általában a munkaadó és munkás közti viszony, amely a szükségbe jutott embertársunk segélyezésére kötelez. Ez a kötelesség a hívők magános jótékonyságában jut kifejezésre.

* Részlet Barát József „A holland református egyházak szociális munkái* cimii most megjelent művéből.

Ha azután sem rokon, sem más nincs, aki az anyagilag segélyre szorulót támogatná, vagy a beteget ápolhatná és gondozhatná, akkor az egyház feladata, hogy az árva gyermekek anyja, az elhagyottak menedéke s a betegek ápolója legyen. „Az egyház az emberi közösség épületének a koronája.“ A társadalmi fejlődésben semmi magasabb el nem gondolható, mint az egyház. Ez az emberi testvériségnek legtökéletesebb megvalósítása. Ez az érintkezési pontja az emberinek az istenivel; ez az érintkezési pont az időleges és örökkévaló között, mini mindazok összessége, akiknek mint megváltott emberiségnek a mennyben és a földön Krisztus a fejük. Ez a védelmezője úgy a családi, mint a nemzeti életnek, ahol az isteni megújulás, regeneráció által a családot és a népet áthatja.

Az egyház és diakoniája a társadalmi életben élnek, nem úgy, mint az olajcsepp a vizen, hanem mint a társadalom organizmusának élő tagjai. így természetesen kölcsönösen hatással vannak egymásra. Az egyház s annak diakoniája megérzi a mai társadalom szellemi és anyagi válságának következményeit és fordítva: az egyháznak is éreztetni kell a társadalmi együttélés halálosan beteg testére gyógyító befolyását.

Az egyház „a földnek sava* és ha nincs ereje regenerálni, újjászülni a társadalmat, amelyben él, akkor elvesztette értékét és nem való egyébre, minthogy kivessék és eltapodják. „Ti vagytok a világ világossága“, mondotta Jézus tanítványainak. „És ha a templomok ablakain át nem árad ki világosság a környékére, akkor félő, hogy az a világosság, amely belül van, sötétség.“

Lehetetlenség elválasztani az egyházat a társadalomtól. Lehetetlen, hogy egészséges egyház élhessen egy beteg társadalomban, „amint kertünk fái között sem lesz jó levegő, ha a környéke maláriával van megfertőzve“. És ha az egyház nem lesz a társadalom megmentőjévé, ez magával ragadja az egyházat is a halálba. Azért, ha az egyház meg akar menekülni a megsemmisüléstől, akkor fényével és igazságaival be kell világítania a társadalomba.

Helyesen állapítja meg Thompson, hogy lassanként meg kell értenünk, hogy az egyház kérdései: társadalmi problémák. Az individuálizmus százada letünőben van úgy a vallásban, mint más téren. Ehelyett jön a szolidarizmus korszaka.

Az egyház legfontosabb társadalmi tevékeny-