Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-18 / 38. szám
Harminckettedik évfolyam. 38. szám. Pápa, 1921 szeptember 18. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők 1=1 Megjelenik minden vasárnap. Q A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. 1=1 Egyházi élet. — Részlet a püspöki jelentésből. — A hozzám érkezett jelentésekből megnyugvással olvasom, hogy gyülekezeteink jó részében a hívek kezdenek ébredezni abból a bódító álomból, amelybe a nemesebb keresztyén életfelfogás mind szükebb és szükebb körre szorulása s az úgynevezett nyugati szellemi termékek masziagoló mérge merítette a dolgok mélyébe hatolni nem szerető lelkeket. Szépen megindult a gyülekezeti életnek megszilárdulása s igen sok helyen már tágas tere nyílt a mai idő követelte buzgó lelkipásztori gondozásnak. Biztató jelenségnek tartom azt is, hogy a .nemes emberbaráti intézményekre ép oly nagylelkű bőkezűséggel adakoznak híveink, mint elrekvirált harangjaink helyett újak szerzésére és a háborús évek súlyos mulasztásainak pótlására. Szinte felvidult a lelkem, amikor láttam harangszentelések alkalmával azt a boldog megelégedést és örömöt, mely kiült a templom felé siető híveknek arcára. Ahol így tudnak gyönyörködni az Úrnak szent dolgaiban, ott még meg van a termékeny talaj az evangéliumi szent igazságok magvainak befogadására. Szeretem hinni, hogy az Úr szőlejének hivatott és kitartó buzgósággal szorgalmatoskodó munkásai hasonló eredménnyel tudnak beszámolni számos más helyeken is. De — sajnos — nem kis számmal vannak olyan gyülekezeteink is, ahol külső látszat szerint rend és béke uralkodik, — akik azonban közelebbről ismerik a helyzetet, lehangoltan állapíthatják meg, hogy az Úr házában való lakozást a hívek nem találják gyönyörűségnek, nem kívánkoznak az örök élet forrásához. Szivük ép oly távol van Istentől, mint ők maguk az Úrnak házától. Az ilyen helyeken abban telik kedvük az embereknek, hogy a hetedik napot ellopják az Úrtól a nélkül, hogy a többi hat napon csak egy órát is szenteltek volna Isten dicsőségének magasztalására. Hideg, rideg szivükben elhervadt, elpusztult a hitnek szingazdag, illatos virága. Olyanok az emberek között, mint késő ősszel a kóró a letarolt mezőkön. Ezeket a közömbös lelkeket visszaadni önmaguknak, élő tagokká tenni a gyülekezetben: a legszebb teremtő lelkipásztori munka, melyet megkísérletlenül hagyni nem szabad. A mi kötelességünk a munka, — a siker, az áldás a könyörülő Istené, kinek még a köveket is hatalma van az életnek kenyerévé változtatni. Benne bízva, lehetővé válik a lehetetlen s a mezőkön szétszórtan heverő csontok egyszer csak mozdulni, élni, hatni munkálni kezdenek. Óh a hit csodatevő erejének nincs sehol határa! Nagyon sokat várok a theol. tanár uraknak abból az ösmert hitbuzgóságából származott kezdeményezésétől, hogy érintkezésbe lépve a gyakorló lelkészet terén működő testvérekkel, megjelennek egyes vidékek lelkészi értekezletein s tevékeny részt vesznek a keresztyén hitélet gyakorlati ápolására irányuló megbeszéléseken s maguk is előadásokat tartanak. A gyülekezetekkel való ez a közvetlen érintkezés maga után vonja a gyakorlati életkövetelményeknek alapos .megismerését, tapasztalásból tanulják tehát meg, hogy hogyan vigyék bele lelkésznevelő munkájukba azt az elemet, amelynek hiányát legkiválóbb ifjainknál is oly sajnálatosan éreztük: az u. n. szemináriumi elemet ; segítségünkre vannak tehát annak a régi óhajtásnak teljesítésében, hogy ne csak hittudósokat, hanem lelkipásztorokat is adjanak gyülekezeteinknek! A maguk továbbképzésére méltán sokat adó lelkésztársainknak pedig al-
