Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-08-14 / 33. szám
Harminckeítedik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1921 augusztus 14. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők 1=3 Megjelenik minden vasárnap. EE3 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. [=3 Egy kis reflexió. A pápai ref. egyházmegyének pápavidéki ielkészi kara folyó évi május 26-án Pápán tartott értekezletén több olyan fontos kérdést vitatván meg, melyek általános érdektíek, abban a reményben, hogy nem fogják illetéktelennek tekinteni hozzászólásomat, a tárgyalt ügyeket közérdekből észrevételekkel kívánom kisérni. Már maga az a tény, hogy a szerepeit kérdések és a róluk elhangzott nézetek engem is, mint kívülállót, szólani késztetnek, bizonysága lehet annak, hogy életbevágó, érdemes kérdésekkel foglalkoztak. Éppen ezért mindenek előtt igaz elismeréssel adózom itt a szomszédságban magáért az értekezletért, mely bizonyára többszőr is meg fog ismétlődni annak az igazolására, hogy egyházi életünk eddigi aluszékonyságának meg kell változni, a Bethesda tavának az általánosan óhajtott gyógyulás érdekében meg kell mozdulni, sőt ma sokkal inkább, mint bármikor, mert a napok — köztudomás szerint — gonoszak, igen, érezzük mindnyájan, hogy a szószéki igehirdetésnek és az irodai hivatalos munkának bármily lelkiismeretes, pontos végzése is, amint a múltban sem tölthette ki a Ielkészi munkát, ma és a jövőben még kevésbbé. Ennél több, sokkal több kívántatik. Mindenek előtt élénk egyházi és Ielkészi közszellem, egymás buzdítása, útmutatása, lelkesítése, egymás hitének erősítése, példaadás, támogatás. A nagy cél eléréséhez szükséges eszközöket pedig csakis az egymással minden féltékenység nélkül való érintkezéssel, eszmecserékkel lehet megszerezni és a gyülekezetekben értékesíteni, felhasználni. De áttérek már az értekezleten tárgyalt kérdésekre. Első volt a debreczeni gyülekezetben tervezett liturgia. Erre nézve a megállapodás az lett, hogy az értekezlet a liturgiát nem fogadta el, tehát nem tartotta helyesnek. E mellett azt az álláspontot is leszögezte, hogy a liturgia változtatása egyes gyülekezetek önkényével nem történhetik, mert az az egyetemes zsinat jogkörébe tartozik. Lássuk csak, mit is mond az egyházi törvény ? A d) pont szerint: a zsinat jog- és hatáskörébe tartozik az istentisztelet alakjának és rendjének lényeges vonásokban megállapítása. A hangsúly szerintem a lényeges szóra helyezendő. Vagyis főbb vonásokban állapítja meg a zsinat az istentisztelet alakját és rendjét. Ebbő! természetesen nem következik az a szabadosság, hogy az egyes gyülekezetek külön a főalkotó részeknek ugyan megtartásával, de mégis nem logikus rendben állapítsák meg az istentisztelet rendjét. Hisz a liturgia régóta húzódó, kívánatosnak jelzett reformja is az egyformaságot célozza. S vájjon a debreczeni tervezet mást akarna ? Dehogy! Ugyanerre törekszik. Hisz ez sem egyéb, mint egy javaslat, tervezet. Szerintem három kiváló értéke van: Az első, hogy megszünteti az eddigi istentiszteletben levő, sokszor kifogásolt fárasztó jelleget a közbe vett énekléssel. A második, hogy bibliai szakasz olvasását is vett föl, ami az istentisztelet valódi evangéliomi jellegének, egységének, az alapige bővebb megismertetésének és a prédikációra való előkészítésnek biztos segítő eszköze; bár az is igaz, hogy az ügyes megválasztás folytán külön munkát ád a lelkésznek. A harmadik értékes, vonás pedig az, hogy ősrégi erdélyi magyar és a kálvinizmus forrásához közelálló nyugoti ref. egyházak istentiszteleti mintáját is figyelembe vette. Részemről kifogást csakis az első imádság megkötött formája ellen tudok emelni, melyet én sem helyeslek, nemcsak azért, mert az ennél hangoztatott főkellék, a bünvallás, minden imádságban szabályszerint helyet foglal; de még azért is, mert ez a megkötöttség az istentisztelet egységének rovására van. Általános elv ugyanis az, hogy mindkét imádságnak a beszéd tárgyához kell alkalmazkodni. Hogy a tervezet az igehirdetés központi jellegét, fontosságát leszállítaná, mint ez hangoztatva lett, nem áll; sőt ellenkezőleg a bibliai szakasz felolvasása maradandóbbá teszi a hatást és elősegíti a megértést. Viszont azt sem fogadhatom el, hogy egy imádságnak és bibliai résznek az űrasztalánál elmondása annak jelentőségét leszállítaná. Sőt emeli, mert vájjon nem cselekesszük-e ugyanezt az úrvacsora kiszolgáltatásánál is? Ha leszállításról beszélnénk, akkor inkább mondhatnánk ezt a házassági megáldásról és az egyházkelésröl, melyeket tudtommal mindenütt az úrasztalánál végeznek. De természetesen ezt sem fogadhatnám el, mert ezeket is szent cselekvényeknek trlrintíiwr^ Mindenesetre előnyös lett volna az ügy érdekében, ha az értekezlet egy másik mintatervezetet készített volna. Mert ha szükséges a reform, amit évek óta napirenden szerepléséből következtethetünk, akkor
