Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1921-08-07 / 32. szám

126. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1923. itatva. Keressük az alkalmat minden tantárgy kezelé­sénél, hogy benne Isten jóságát, büntetését, bölcses­ségét, gondviselését stb., felszínre juttassuk. .A vallást nélkülöző «reálizmus tanítása volt a közelmúltban is a lefolyt áldatlan korszak fundamentuma. Ahol nincs Isten, ahol a Jézus neve restelkedve ejtetik ki, ott, ab­ban az iskolában — nincs semmi. Verhetik a tanít­ványok világi reáltudományukkal az eget, de szivük és lelkűk csak a földhöz tapad, — a porban marad. A tudomány, hogy jóltévő hatását éreztesse, csak a vallás szárnyain bir Istenhez emelkedni. A nagy, a valódi, az igazi tudós az, ki szivében isteni vallást táplál. Isten nélkül s Jézus nélkül nincs igazi, ember­boldogító tudomány. Aki ezek nélkül él, az csak a földnek él; aki pedig a földnek él, annak e föld a legkedvesebb hazája, s nem vágyakozik az ilyen mennyei hajlékok után. így volt ez a közelmúltban, mely kihat máig is a jelenre. f) Vegyük fel az érintkezést növendékeink szülői­vel, látogassunk el hozzájuk, beszélgessünk el velük úton-utfélen gyermekükről, vigyük beszédünk fonalát a vallásra, annak boldogító voltára, a templomláto­gatásra, stb. stb. g) Juttassunk növendékeinknek vallásos iratot, s általuk szülőiknek is. Cselekedjünk valami úton-mó­­don, hogy minél több vallás-erkölcsi lapot juttathas­sunk el a református hívők körébe. Áldozzon az egy­ház, lelkész, tanító, — bár ha súlyos is a helyzetük — mert a vallásos sajtótermék a legnagyobb hatalmi eszköz a lelkek felett. Cselekedjünk, nincs késedelemre idő! h) Tartsunk gyakran iskolai valiásos-estélyeket, hova gyermekeik a szülőket is magukkal vonzzák, így a meglazult vallásos élet a tanulók révén, azok szép példaadásán, vallásosságán a szülőkben is újból megerősíttetik. Lehet az ilyen vallásos-estélyeken per­selyeket kirakni, s a befolyt összegből vallásos lapo­kat hozatni. * Ennyi az, amit egyelőre református vallásunk megszilárdítására és továbbépítésére ez alkalommal röviden jelezni akartam. Az idő inti Fogjunk munkához, mert: „Jaj an­nak, akit, midőn az ő Ura eljő és alva talál, ellenben boldog az, akit az ő tiszte szerint talál cselekedni \u Csurgó, 1921 július hó. Darab Lajos ref. kántortanltó. Belmissziói jelentés a belső-somogyi egyházmegyében megkezdett belmissziói mun­kákról. Egyházmegyei közgyűlés elé terjeszti bizottsági jóvá­hagyással : Kovács József. Bár feltételezzük, hogy egyházmegyénk és ebben gyülekezeteink lelki vezetői teljességgel tisztában van­nak a belmisszió lényegével, feladatával és céljával, mégis — tekintve, hogy ez a fogalom és intézmény nemcsak itt a mi szükebb hazánkban, hanem egye­temes magyar egyházunkban is jóformán csak a világ­háború által okozott anyagi és lelki romlások között vált általános figyelem tárgyává — nem érdektelen megvilágítani a belmisszió jelentőségét. Tudományos meghatározás szerint a belmisszió a lelkigondozásnak alárendelt része, mert mig a lelki­gondozás egyetemes, általános, minden keresztyénre kiterjedő feladat, addig a belmisszió tárgya mindig csak bizonyos adott eset, valami betegség, valami nyomor, romlás és szükség lelki és anyagi tekintetek­ben. Sok definíciója közül álljon itt a legtekintélye­sebb theologusoké. Wiehern szerint a belmissziónak minden keresztyéntelenséget meg kell támadni, s Isten kegyelmes segítségével legyőzni, ami keresztyénelle­­nesség a családban és gyülekezetben helyet talált. Lehmann szerint a belmisszió a kér. egyház azon szeretettevékenysége, mely által a hivő tagok a köz­tük élő elidegenedett s veszélybe jutott egyéneket igyekeznek megmenteni a romlástól. Zezschwitz szerint a belmisszió az egyház ép és életképes részének reak­ciója, a beteg résznek az egész testet elhalás vesze­delmével fenyegető kórjával szemben. Würster a bel­misszió kiinduláspontjául mindig a keresztyénség te­rén mutatkozó szükséget jelöli meg. Dalhoff szerint a belmisszió név rendkívüli viszonyokra mutat, ame­lyek rendkívüli rendszabályokat követelnek. Schäfer szerint történeti jelenség és nevezi reformmozgalom­nak is. Kiss Ferenc, magyar theologusunk a belmisz­­szió céljául a kisegítést jelöli meg, végzését annak a munkának, amelyet az egyház, mint történetileg és jogilag szervezett alakulat hiányosan, rosszul, vagy sehogysem teljesít. Ugyanő több más theologussal egyetértőleg a lelkigondozás idők végéig való és ön­álló jellegével szemben a belmissziónak két jellegét emeli ki: a) kisegítő jellegű; b) ideiglenes, átmeneti jellegű. Az evangelizáció, amelyről napjainkban mindig többet és többet hallani, a gyakorlati theologia állás­pontja szerint a belmissziónak, mint alkalmazott lelki­gondozásnak, igen fontos ága. Würster szerint az evangelizáció lényege az evangéliumnak rendkívüli, ébresztő hirdetése abból a célból, hogy az egyháztól elidegenedetteket ismét megnyerje s az egyház közö­nyös tagjaiban új életet ébresszen. Az evangelizáció tehát szabad igehirdetés, mert nem a hivatalos egy­ház végzi. Ha a hivatalos egyház szervezi és teljesíti az evangelizálást, akkor ez nem belmissziói munka. (Lásd: Kiss F.: „A lelkigondozás és evangelizáció lényege, feladata és célja“.) A belmissziói tevékenység lényegének, feladatá­nak és céljának, úgyszintén az evangelizációnak ezen megvilágítása mellett lehetetlen észre nem venni egy­házunk nyomorát és fel nem ismerni a sorvasztó be­tegséggel szemben a tennivalókat. Istennek adunk hálát, hogy az elméleti tudományokkal táplálkozó, vérszegény theologiáink legelsőnek ébredeznek alélt­­ságukból, s egyházunk eme bástyáinak ablakába Isten leikétől ihletett tudós tanárok tették ki a helyes gya-

Next

/
Thumbnails
Contents