Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1921-07-03 / 27. szám

106, oídaL

DüNÁNTÜLÍ PROTESTÁNS LAP

1921.

ről is értesültem. Az elrabolt területek magyarságának egyházi és iskolai sérelmei az egyetemes magyarságnuk sérelmei. Amikor én a felvidéki reformátusok egyházi sérelmét hozom itt elő, akkor nem felekezeti politikát hirdetek, hanem a magyarság legszentebb jogait védelmezem.

A felvidéki reformátusok a megszállással 281 anyaegyházat, ugyanannyi leányegyházat veszítettek el 300 lelkésszel és segédlelkésszel, több mint 500 tanítóval és iskolával. A hívek száma pedig több mint

228.000 színtiszta magyar. Óriási gazdasági, kulturális, de nem kisebb erkölcsi és szellemi veszteség ez. Hiszen ezek mind törhetetlen fiai voltak a magyar nemzetnek, megvesztegethetetlen gyermekei az ezeréves hazának. És ez a negyedmilliónál többet számláló szinmagyar néptömeg ki van téve ma nyelvében, vallásában az elvakult hódítók hántásának, el van zárva minden segélyforrástól; meri a megszállás óta mint megbízhatatlan tömeget kezelik őket. az egyházukat a cseh állam semmiféle segélyben nem részesíti. A biztatás, az ígérgetés, az alkudozás már másfél év óta folyik a cseh állam és a reformátusok vezetői között; ennek azonban máig nem volt meg az eredménye. A lesújtó, fájdalmas eredmény nem régen jutott a nyilvánosságra Micsura nevezetű, magát szlovenszkó teljhatalmú miniszterének nevező mindenható űr utján, akit a magyarok üldözéséért a Felvidéken egyszerűen fenevadnak szoktak nevezni.

Ebből a rendeletéből tudjuk meg, hogy mily drágán kellene megváltani a felvidéki reformátusoknak a vallásszabadságukat, autonómiájukat, életüket és a mézesmadzag gyanánt kínált anyagi javakat, amelyek a „volt magyar királyság alatt országos törvényben biztosítva voltak“, tehát csak annyit és egy fillérrel sem többet, amit a békeidőben morzsa gyanánt hullatott a magyar állam a szegény protestáns papság asztalára. Most, a háború nyolcadik esztendejében, öt-hatszázszoros értékemelkedés mellett, koldusfalatként felajánlja a mindenható cseh állam akkor, ha feltételeit elfogadja az egyetemes felvidéki reformátusság, illetőleg annak papsága.

Majd sorra veszem a rendelet minden pontját, most csak azt jelentem ki, hogy ha ezt a rendeletet végrehajtja a cseh állam a magyar kálvinista egyház életében, úgy elszakított testvéreink egyházi szervezetének magyar jellege végképen eltűnik. Ha sikerül a szláv ravaszsággal kieszelt terv, amelyet Micsura urék Szlovenszköban a református magyarság tönkretételére eszeltek ki, úgy megsemmisül a magyar kálvinistaság a magyar Felvidéken.

Az első feltétele Szlovenszkó teljhatalmú miniszterének : teljes elszakadás a magyarhoni református egyetemes egyháztól, önálló egyházkerületben való szervezkedés. Mindaddig, amig ennek teljes bizonyítékát nem adja a felvidéki református egyház, addig szóba sem állanak vele és nem is egyezkednek vele. Ezt a kategoricus imperativust jelentette ki nemrégen

Szlovenszkó teljhatalmú minisztere azokra a tudakozódásokra, amelyeket egyik-másik a református egyház nevében tett Szlovenszkó miniszterénél A békeszerződés aláírása előtti bizonytalanság, továbbá a változásba helyezett reménység, a magyarországi református egyetemes konvent állandó tiltakozása, hogy az egyetemes református egyháztól való elszakadásba nem megyen bele semmi körülmények között és az önálló kerületbe való szervezkedést meg nem engedi, — mindeddig késleltették a felvidéki reformátusok állásfoglalását. Maguk sem tudták szegények, hogy mit tegyenek,

De az erőszakos eíszakítás a demarkációs vonallal az egyetemes református egyháztól, továbbá a közigazgatással járó sok mizéria, az elesett szegény nyugdíjas papoknak, özvegyeknek segély és fizetés nőikül való elmaradása és a cseh állam azon ígérgetése, hogy ha a változott viszonyoknak megfelelően rendezik be egyházi életüket, hogy ha átalakítják teljesen egyházi alkotmányukat, a zsinati törvényüket, akkor biztosítja számukra a megélhetést, illetőleg a volt magyar királyság idejében adott államsegélyeket: mindez az utóbbi időben rávette a felvidéki reformátusokat arra, hogy önálló egyházkerületté szervezkedjenek.

Meg is alakították a felvidéki, dunántúli és a tiszáninneni egyházkerületeket és ennek a két egyházkerületnek meg is választották újabban a püspökeit, az egyik Pálóczy István rimaszombati lelkész személyében, a másik pedig Balogh Elemér pozsonyi református lelkész személyében.

Mielőtt a fejleményekkel tovább foglalkoznám, ismertetnem kell a magyarországi református egyetemes konvetnek hivatalos állásfoglalását a felvidéki szervezkedéssel szemben és az azóta megnyilatkozott dunántúli református egyházkerületnek és a középszabolcsi református egyházkerületnek idevonatkozó határozatát.

Az egyetemes református konvent nemrég tartott ülésében elitélte a felvidékiek elszakadási törekvéseit és az egység fenntartása mellett foglalt állást. Hasonlóképpen cselekedett a dunántúli református egyházkerület is; legközelebb pedig a középszabolcsi református egyházmegye tiltakozott a felvidéki reformátusoknak a magyar egységből való kiszakítása ellen. A magyar református egyetemes konvent úgy gondolkodott, hogy ha ideiglenesen kénytelenek vagyunk is meghajolni a trianoni békeszerződés területi funkciói előtt, nem látja fennforogni azt a kényszert, amely a testvér magyar reformátusok lelki és hitbeli egységét szétszakítani, megzavarni képes lenne.

Hiszen, t. Nemzetgyűlés, a magyar reformátusság emlékezik már súlyosabb időkre is nemzetünk történetében, amikor háromfelé volt szaggatva ez a szerencsétlen haza a török hódoltság idejében, később pedig 1711-től 1848-ig, illetve 1867-ig, amikor Erdély és Magyarország két külön államegységet alkotott és