Dunántúli Protestáns Lap, 1920 (31. évfolyam, 1-23. szám)
1920-12-25 / 23. szám
80. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1920. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, ‘ Hiszek egy isteni örök Igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.“ Karácson ünnepén. Ismét karácson ünnepét üli a keresztyén világ. Itt a karácson, ez a szép, örömre hivó, békés és családias ünnep, mely szelíd fényével bearanyozza emlékezetünket. De hova lett az ünnepnek fénye," derűje? Évek sora óta borongós. kedéllyel, szorongó és aggódó szivvel ünnepeljük. Nekünk, magyaroknak, oly sivár és kietlen a jelen, oly szomorú és kétségbeejtő a jövő! Oly fájón remegteti meg szivünk húrjait a karácsoni örömöt hirdető angyali kar éneke: „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóakarat!“ — Hol látjuk, hol tapasztaljuk mi a népek és nemzetek részéről a jóakaratot ? Hova lett e földről a békesség? És mégis ez a karácsoni örömhír az, mely nekünk vigaszt hozhat, mely erőt és bátorságot önthet belénk. Ez a mi betlehemi csillagunk, melynek vezetésére rábízhatjuk magunkat a r minket környező vak sötétségben. Úgy van! Amaz első karácsonban a menny lakói szálltak le hozzánk, hogy résztvegyenek a váltság után sóvárgó emberek örömében. Azt hirdeti ez a tény ma is, hogy a menny nem nézi közönnyel a gyarló földi emberek vergődéseit, küzdelmeit. Azt hirdeti, arra hiv fel bennünket, hogy bizzunk a világokat kormányzó gondviselésben. Hordozzuk alázattal és bizalommal a megpróbáltatásokat, amiket reánk mért. Tekintsük úgy azokat, mint tisztító folyamatot, amire valóban nagy szükségünk van. Tegyük szivünkre kezünket, valljuk meg és lássuk meg, hogy az önzésnek, szeretetienségnek mily salakjától kell megtisztulnunk, hogy a Krisztus magáénak vallhasson bennünket. Űzze hát ki lelkűnkből a bánat és fájdalom borongását a karácsonyi öröm. Nyissuk meg keblünket a megszületett Krisztus előtt, — fogadjuk be szivünkbe, mint a lelkek királyát. Az ő akarata legyen életünk irányító törvénye, ö tőle tanuljunk hitet és bizalmat, alázatosságot és szeretétet, béketürést és kitartást. S majdan megtisztulva, megjobbulva, tapasztalni fogjuk a békét és örömöt. Mi is szólhatni fogunk a zsoltáriróval: „Miért csüggedsz el lelkem és nyugtalankodol én bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az 0 orcájának szabadításáért!" Evangyéliomi Ének* — Énekelhető a XL1I. zsoltár dallamára. — Mint pacsirta fennen Szárnyal Levegőnek magasán, Lelkem is, ha bírná szárnya, Szállna hozzád, jó Atyám. Jaj ! de földre húz a test, Bűntől lelkem szárnya rest. „Vájjon színed eleiben Mikor jutok élő Isten?“ Hol Jordánnak habja árad S lelket mos Keresztelő-, Lelkem tőled kér tanácsot: Isten útját tárd elő! " „Kiáltó szó vagyok én A pusztának közepén; Egyengessétek ösvényét, Meglátjátok Isten lényét!“ Hozom, hozom a bűnömet, Megbántam minden vétkem, 's Terhemet lelkemről levedd, Istent mutasd meg nékem. — Vizs nem mossa bűnödet, Boldog, ki Bárányt követ, Ó nem vízzel, de Lélekkel Istenhez vágyót keresztel. Inv a Bárány: a szivében Égig érő Szeretet, Ki embertestvért, hogy éljen, Jó Atyához elvezet. Zúg ellene vad harag, Bűn, mely testvért tép, harap, A szelídre a vad világ Feszítsd meget, halált kiált. De a Bárány erős férfi, Ostoroz képmutatást, \ A fájdalomnak nem tér ki, - Bántást szenved s megbocsát. Megtört szeme szomorú, De keblén nincs háború, El nem fogyó szeretettel Égi Atyához vezet el. Jézus ! im egy vágyódó szív,- Erős vagy te, add kezed; Hallom, érzem, Istenem hiv, Mondd, hogy hozzá elvezetsz. Házad mutasd, hol lakói,; Szivet, melyben nincs pokol . . . Ó-időktől szivem hirt hoz: Te vagy, te vagy az Úr Krisztus! * /«• 119—52. Kér. János működése ez alatt elhiresül; fölkelti a jeruzsálemi papi körök figyelmét, akik egyházi férfiakat küldenek hozzá, hogy megkérdezzék, ő volna-e a megígért Messiás. Kér. János Jézusra mutat: íme az Isten báránya, akiben égből leszállt lélek van, aki lélekkel keresztel, ez az Isten fia! Mert tudta, hogy Jézus az Isten országáért minden szenvedést eltűr. — Jánosnak két tanítványa, továbbá Fülöp és Natánael is Jézussal beszélgetvén, arra a meggyőződésre jutnak, hogy Jézus az ó-szöv.-ben megígért Messiás. De Jézus tanítja őket, hogy ennél nagyobb dolgod is látnak, amikor majd a szeretetben kitárul előttük is, mint Jézus előtt, a menny, megismerik magukban az Istentől eredeti lelket 8 leszállnak rájuk a mennynek erői.
