Dunántúli Protestáns Lap, 1920 (31. évfolyam, 1-23. szám)
1920-10-31 / 15. szám
48. oldal. 1920. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. ország gyalázatos összeomlása. Életében lángolóan ragyogott hazánk, egész nemzeti rendeltetésünk csillaga, halálával lehullott a csillag s mi hasztalanul próbálgatunk látni, csak olvashatatlan hieroglifeket találunk hazánk egén. Óh szálljunk el egy pillanatra abba a kicsike szobába, melynek puskaportól ködös levegőjébe — mintegy szimbóluma annak, ami következett utána — b.elelehelte utolsó sóhaját, elrebegte utolsó imádságát, mégegyszer belekiáhoíta a világba a predestinációba vetett hitét. Szálljunk el a geszti sírbolt néma csendjébe, hol megmerevült teste várván-várja a feltámadást, az Istenfíaknak megjelenését s mintha remegne, hallván az egész magyar föld fájdalmas nyögését. Menjünk el es kérdezzük meg tőle, mit jelentenek ezek a kétségbeejtő hieroglifek hazánk egén. Öt, aki annyira hitt „az erkölcsi szükségszerűség megrendíthetetlen törvényében, az igazság diadalában, a magyar nemzet isteni küldetésében“, kérdezzük meg, vájjon hisz-e a feltámadásban? Igen! Ő azt mondja: igen! Ö nem csüggedt el, ijem esett kétségbe soha, sőt élete azt kiáltja felénk: „Mindenütt nyomorgattaíunk,' de meg nem szoríüatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözfetünk, de el riem hagyatunk; tiporíatunk, de el nem veszünk“. Ő megtapasz- ■ talta már azt is, amit Pál apostol remélté „A mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerei nekünk“. Ö, aki hitt abban, aki eleve elrendelt mindeneket az idők tejjességének rendjére nézve, megérti már, átérzi már, Látja már, hogy" ez a szuverén Úr „ismét egybeszerkeszt magúnak mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannaku. A „zarándok atyák“ emlékezete. 1620-1920. Az ünnepség külső lefolyása is impozáns volt. Leydenben kezdődött aug. 29-én istentisztelettel abban a templomban^ amelyben a „zarándok atyák“ nagy' lelkipásztora, John-Rübmson, élt és tanított. Másnap fogadtatás volt a leydeni egyetemen, utána a kongresszus első gyűlése, majd a leydeni polgármester fogadta a kongresszus tagjait a városházán. 31-én a kongresszus második ülése, majd holland és angol - nyelvű istentisztelet volt a Péler-templomban, Robinson templomában. Szeptember 1 -ét Amsterdamban töltötték a vendégek. Szeptember 2-án a kongresszus tagjai elhagyták Leydent — azt a helyet, ahol a „zarándok atyák“ Hollandiában a legtovább tartózkodtak — és Delfshavenbe mentek arra a helyre, ahonnan 1620-ban a „zarándok atyák“ tengerre szálltak. Az oda vezető út egy részét hajón telték meg és pedig azon az útvonalon, amelyen valaha á „zarándok atyák* hajója haladt Leydenből Delfshavenbe. Amikor a kongresszus tagjai Delfshavenben arra a helyre léptek, amelyet valaha a „zarándok atyák“ iába érintett, ahonnan hajójuk, a „Speedwell“ indult: megindító jelenet játszódott le. A hely és az emlékek varázsa annyira úrrá lett u. i. a lelkeken, hogy ott künn a mólón, a messzeségbe vesző tenger partján egyszerre csak önkéntelenül, mintegy kifejezőjeként a lelkűket foglalkoztató gondolatoknak, felhangzott az angol „Te benned biztunk eleitől fogva“ („O God our help in ages past“). Majd alázatos imában, amely a lelkek mélyéről szakadt fel, adtak hálát Istennek a „zarándok atyák“ által nyujfott áldásért és kérték ezek hősi hitét, bizodalommal teljes lelkületét ennek a világnak a számára. A delfshaveni templomban is volt emlékünnep a „zarándok atyák“ emlékére. Utána a Holland—Amerika gőzhajótársaság meghívására ennek hajóján sétahajózásra mentek a rotterdami kikötőben. D. u. J/24-kor az 14i2-ben épült ősi rotterdami Nagy-Templomban volt ünnepély klasszikus zeneszámokkal. Ez volt a kongresszus utolsó pontja, amely után a tagok egy része átment Plymouíbba, Londonba, Nottinghamba, ahol szintén tartottak a „zarándok atyák“-ra vonatkozó emlékünnepeket. Amerika, ill. Massachuttes állam a maga részéről ez év december 1-én, azaz a „zarándok atyák“ ottani partraszállásának 300 éves évfordulóján fogja megtartani az emlékünnepet. j, A Hollandiában lefolyt ünnepség fényét emelte az Is, hogy Vilma királynő aug. 28-án d. u. 4 órakor teára hívta meg a kongresszus tagjait. A „zarándok atyákéra vonatkozólag már eddig is voltak emléktáblák, jelek azokon a helyeken, ahová életük egy-egy fontosabb eseménye fűződik (Leyden, Amsterdam, Delfshaven). A mostani 300 éves évforduló alkalmából pedig díszes könyvbe állították össze a „zarándok atyák“ Hollandiában töltött éveiről feltalálható történeti okmányokat (többek közt meg van benne facsimilében a leydeni polgármester elutasító válasza, amelyet az angol király kiadatási kérelmére adott). Ezeknek az okmányoknak a felkutatásában, az ünnepség előkészítésében van Nes, Eekhof, Píooij holland tanároké és dr. Irwin Brown es W. Thomson rotterdami angol jelkészeké az érdem. Ugyanők a „zarándok atyák“ életének nem egy új, eddig ismeretlen momentumáról derítették fel a homályt. Az ünnep a „zarándok atyák“ emlékének szólt. De az emiékbeszédeket tartó idegen országbeli szónokok ünnepelték Hollandiái is, mint azt az országot, amely Európa legsötétebb idejében is ébren tartotta a szabadság reménységét, amely ország készségesen
