Dunántúli Protestáns Lap, 1920 (31. évfolyam, 1-23. szám)

1920-10-24 / 14. szám

1920.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

45. oldal.

kedéseiben, hierarchikus rendszerével élénken emlékeztetett" a róm. kath. egyházra, dacára annak, hogy dogmáiban a reformáció egyházaira támaszkodott. Az elégedetlenség egyre nőtt. A puritánok nem kényszerítették lelkiismeretűket hallgatásra. Az államegyház már veszélyeztetve látta pozícióját. Tehát az egyház feje, a király, I. Jakab, aki roppant kevélykedett theologiai tudásával, hitvitát hivott össze, amelyen önmagát tette meg döntő bírónak. Csak természetes, hogy a puritánokat mondta ki vesztes félnek. Az Ítéletet exkommunikáció, majd inkvizitorikus üldözés követte, amely elől a puritánok közül, aki csak tehette, menekült. Az angol partokhoz közel eső Hollandia fogadta be őket megértéssel, szeretettel. Ez a kis ország minden időkben kész volt arra, hogy segítségére siessen a hitükért üldözötteknek. Amint később a mi gályarabjaink közül is nem egy,'úgy most az angol puritánok csapata is nyomorúságukat megértő szivekre talált Hollandiában. 1608-ban léptek holland partra az első angol menekültek. Zarándoklásuk első állomása Middelburg, ill. Amsterdam volt, ahol 1608-ban 100—150 főnyi angol puritánról tudunk. A megélhetés gondjai, a belső villongások és az anglikán egyház okozta ármányok miatt Amsterdamot is kénytelenek voltak otthagyni és tovább zarándokolni. 1609 május 1-én Leyden város polgármesterétől és városi tanácsától kérnek letelepedési engedélyt. Ezt meg is kapják s ezentúl Leydenben élnek. Csendes, szorgalmas, istenfélő emberek, akikkel a városnak semmi baja, nincs. Ellenkezőleg papjuk, John Robinson, közkedvelt tanára, sőt büszkesége lett a leydeni egyetemnek. Nem csoda tehát, hogy amikor Anglia királya Hollandiában levő követe által a puritánok kiadatását követelte: a p«H gármester ezt egy udvarias hangú levélben határozottan elutasította/Emeli ennek a cselekedetnek a jelentőségét, hogy Hollandia ekkor nagyon rá volt szorulva I. Jakab jóindulatára. És a leydeni tanács mégsem ^ maga hasznát kereste, hanem inkább a befogadott hontalanokat védte. Ezalatt az idő alatt a zarándokok senkitől sem háborgatva lelkileg még mélyebb alapokra fektették hitöket, még komolyabb, még bensőségesebb viszonyba jutottak azzal az Istennel, akiért — "hogy szabadon, szivök szava szerint szolgálhassanak Neki — nem rettentek vissza a hontalanság súlyos keresztjétől sem.

A zarándokok Leydenben sem tudtak végleg megmaradni. Valami belső tűz űzte, hajtotta őket ki a világba, hogy a lelkűkben lobogó hitről, odaadásról tanúbizonyságot tegyenek máshol is. Arra vágytak, hogy a szó legnemesebb értelmében vett polgári és vallási közösséget alapíthassanak. Ezt az ideáljukat a mai Amerikában remélték megvalósíthatni. Tizenkét évi hollandiai tartózkodás után 1620 nyarán Delfshavenben, Rotterdam mellett, szálltak hajóra. 59-en voltak: 41 férfi, 18 nő. Céljukat a „Mayflower* nevű hajón keserves viszontagságok után el is érték. Több mint 3 hónapos tengeri út és ezzel egybekötött súlyos

szenvedések után 1620 december 1-én amerikai partra léptek Cap Codnál, a mai Massachuttes állam területén. Új hazájukban is rettenetes szenvedések vártak rájuk. Bizonysága ennek, hogy a velük jött 18 asszony közül már az első félévben 14 meghalt. És ők mégis küzködtek, építettek, dolgoztak tovább. Kezük egyfelől a Biblián, másfelől a munkán, a lelkűk telve Isten segitségülhivásávaí, küzködő férfiak, törékeny nők eggyé váltak a Krisztusban, aki erőt adott nekik mindenre. S az Isten meg is áldotta őket. Zarándoklások 3 évszázados évfordulóján hivatalos minőségben vett részt az emlékünnepen Massachuttes állam kormányzójának képviselője, i\lr. Dowse. S ez mondotta, hogy maga Massachuttes állam és egy virágzó egyetem, a Harvard,University, egyenesen a „zarándok atyákra“ vezethetik vissza létezésüket. Egy másik amerikai szónok pedig szintén arra mutatott rá, hogy a „zarándok atyák* a legnagyobb mértékben hozzájárulták Amerika kifejlődéséhez, mert gazdasági sikereik igen nagy benyomást tettek Európára. Könnyebbé és szebbé tették az amerikai életet. S amidőn Amerika később alkotmányát állította össze, ennek alapjául nagyon sok tekintetben azokat az intézkedésekét fogadta el, amelyeket a „zarándok atyák'“ honosítottak meg. Ők voltak Amerika szellemi arisztokratái — mondotta R. F. Horton (London).

^ Ezeket elmondani, „a Szent Lélek eme vándor lovagjairól* emlékezni gyűltek össze a református egyházak képviselői augusztus utolsó napjaiban Hollandiába. Amerika és Anglia azzal tisztelték meg a „zarándok atyák“ emlékét, hogy nemcsak kiváló tudósaik egész sorát küldték eí erre az ünnepélyre, hanem a kongresszus két napján tartott üléseken felváltva elnököltek Amerika és Anglia hollandiai követei is. A magyar református egyházat dr. Antal Géza theol. tanár képviselte, aki holland és német nyelven tartott szónoklatában — ^mint a holland lapok Írják — egyszerűen, de nagyon szépen mutatott rá a puritán „zarándok atyák“ lelkivilágára. Megkapó szavakkal festette a puritanizmus erejét, értékét, amikor így szólt: „A puritanizmus nem halt meg I Nem is halhat meg soha, mert,minden igaz istentiszteletnek a lelkét képezi*. Az amerikai egyház képviselői közül: Mr. Eliot, Darlington, Harrisburg püspöke, Brewster, Maine püspöke és a „zarándok atyák“ egyenes leszármazottja, dr. Nehemiah Boyton (Brooklyn) és W. E. Griffis szerepeltek a konferencia előadói közt. Az angolok közül pedig Prof. dr. Rendel Harris, H. G. Wood, továbbá F. B. Meyer, az angol nemzeti szabad egyház képviselője stb. A francia reformátusokat Dr. E. Doumergue a monteaubani egyetem rektora, Svájcot pedig dr. Rüegg és Choisy zürichi, ill. genfi egyet, tanárok képviselték. Hollandiát pedig a neves államférfiak és tudósok €gész serege. így a miniszterek közül: jhv. dr. A. F. de Savoruin-Lohman, Dr. J; Th. Visser, továbbá Hollandia londoni, párisi,-washingtoni követei, a leydeni egyetem rektora, Eekhof és Plooij profesz-