Dunántúli Protestáns Lap, 1920 (31. évfolyam, 1-23. szám)
1920-03-14 / 1. szám
2. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1920. vetették magukat s ott akarnak befolyást biztosítani maguknak. Mint nagyhangú szóvivők folytatják tehát a kommunizmus alatt megszokott támadásaikat az egyház és annak belhivatalnokai ellen; a hiveket az egyházi adózás megtagadására izgatják s mert a magyar ember mindig szívesen hallgatta, ha arra biztatták, hogy ne fizessünk, megtévesztették gonosz indulatu lármájukkal a gondolkodni nem nagyon szerető egyszerű elméket s ezzel veszélybe sodorják a gyülekezetei, megkeserítik a belhivatalnokok életét. Ezek a nyíltan folyó izgatások végeredményben a nemzet és haza ellen irányulnak ugyan, de mert a külső forma más, a politikai hatóságok nem vesznek róla tudomást. Magunknak kell tehát gondoskodnunk arról, hogy a gyülekezeteket az ilyenek igája alól fölszabadítsuk. Felhívom tehát a lelkész urakat, hogy mindazon választásokról, amelyek 1918 október 31. óta történtek, tegyenek jelentést az esetben, ha ezek a választások nem a törvény rendelkezései alapján történtek, hanem a presbiterek izgatás és terrorizálás folytán mondtak le. Tegyenek pedig jelentést az esperes urakhoz, akik e jelentést lesznek szívesek további intézkedés céljából közölni velem is. Arra is kérem a presbiter urakat, hogy az ilyen izgága egyháztagok neveit közöljék az esperes urakkal, hogy azok megfelelő módon intézkedhessenek. Nem szabad elzárkóznunk az elől sem, hogy az ilyeneket rendes fegyelmi eljárással töröljük a gyülekezeti tagok közül. Itt az ideje, hogy a presbitériumok kérlelhetetlen szigorral, lelkiismeretes buzgósággal teljesítsék kötelességüket: mentsék meg az ősöktől örökölt legszentebb kincsünket, mentsék meg a gyülekezeteinket. Elvárom, hogy a presbitériumok ha haza, nemzet, egyház, egyházi hivatalnokok ellen való izgatásról értesülnek, azt azonnal jelentsék az egyházi hatóságoknak; az illetékes esperes úrnak és nekem, mert a bajt, minél jobban megerősödik, annál nehezebb orvosolni. Lehangoló jelenség gyülekezeteink éleiében az egyházi járandóságok kiszolgáltatásának kérdése. Azt, hogy ebben a kérdésben évről-évre alkudozási történjenek, nem tartom a lelkészi állás tekintélyével és méltóságával összeegyeztethetönek; ez ellen tiltakoznom kell. Mi nem akarjuk a háborús konjunktúra kizsákmányolását, nem akarunk másoknak elitélendő, sőt megvetésre méltó példája szerint nagy vagyonokat harácsolni össze, ami egyébiránt is a gyülekezet anyagi megsemmisülését vonná maga után, kivált ott, ahol bor és nagyobb mennyiségű fa fordul elő a díjlevélben; de azt megköveteljük, hogy lelkésztársaink tisztességes megélhetése biztosíttassék. A díjlevelek kérdésének kikapcsolásával ez a kérdés az egyházi hatóságok a zsinat és kerületünk ide vonatkozó határozatai alapjan oldassé^ meg s az ő kivételes megállapításuk mindkét félre kötelező s vonakodás esetén azonnal végrehajtandó legyen. Hazánk oly válságos helyzetben sohasem volt ezer esztendős fennállása alatt, mint éppen most. Hazánk kirabolva, országunk szétdarabolva, nemzetünk az erkölcsi elernyedés örvényének szélén. Megteremtve gyülekezeteink belbékéjét s azokban életre keltve az egymást megértő szeretetnek lelkét, magunkat juttatjuk abba a helyzetbe, hogy imádott hazánknak minden áldozatra kész lángoló lelkesedéssel siethetünk megmentésére. Munkára tehát szeretett lelkésztársaim, kedves atyámfiai, híveim és testvéreim az Ur Jézus Krisztusban. Töltsétek be ti felőletek való jó reménységemet. A Mindenható Isten áldása kisérje szent hazánkért, nemzetünkért és Krisztus anyaszentegyházáért való buzgólkodástokat. Pápa, 1920. évi március hó 10-én. Áldását küldi rátok és minden Ti hozzátok tartozókra, szerető lelki atyátok az Urban : Németh István _________ püspök. 96/1920. szám. Nagytiszteletü Lelkész Úr! A háború nyomán fakadt szenvedések között legfájóbban érinti lelkünket Szibériában visszatartott hadifoglyaink szivettépő szánalmas helyzete. Nem az fáj nekik és nekünk, hogy ott nincs nyár, a természet kihalt, hogy a pacsirta nem száll a levegőben, hogy a csalogány nem zengi dalát este-reggel: de fáj a rongyokban járás, fáj a hazagondolás, fáj a bajtárstemetés, az „ismét kevesebben vagyunk“ tudata. Mert éhségtől és hidegtől elcsigázva, agyongyötörve, kimerülve egymás után hullanak véreink Szibéria hómezőin, fogolytáboraiban. A fiák, az apák, a férjek, a testvérek pusztulnak. Hogy a nyugati művelt népek tétlenül nézik ezeket még a pogány világot is megszégyenítő eseményeket, azzal csak annak adják tanujelét, hogy nem veszik észre kultúrájuk kendőzött arcán a hullafoltokat: de ha mi is tétlenek maradunk, nemzetgyilkosaink táborát növeljük. Azért, miután a békeküldöttség a békeszerződés 144. és 145. pontjával szemben sürgeti a hadifoglyok hazaszállíthatásának haladéktalan eszközlését, még a békeszerződés ratifikálása előtt s minthogy a 147. pont értelmében a hazaszállíttatási költségek Magyarországot terhelnék, szembe kell szállnunk a „lehetetlennel“ és erőnket meghaladó áldozatot hozni a nemzetmentés érdekében. Tisztelettel felkérem tehát Nagytiszteletüségedet, kinek keresztyén lelkülete nem tűrné meg az akció bővebb méltatását, szíveskedjék folyó évi március hó 14-én alkalmi beszédet mondani s a hiveket hadifoglyaink felsegítési és hazaszállítási költségeire való adakozásra felhívni. A befolyó adományok „Az Oroszországi és Szibériai Hadifoglyok hozzátartozóinak Egyesülete“ Budapest, VI., Andrássy-út 8. címre küldendők. A gyűjtés eredményéről szives értesítést kérve, őszinte tisztelettel maradtam Pápán, 1920. évi február hó 27-én kész szolgája: Németh István ; , püspök.
