Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-01-12 / 2. szám
Harmincadik évfolyam. 2. szám. Fápa, 1919 január 12. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA. KORÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. A lap szellemi részét érintő közlemények a felelős szerkesztő cimére (Pápa, «= Battyhyány-utca 16. sz.) küldendők. a Felelős szerkesztő: Czeglédy Sándor. Főmunkatársak: Faragó János Pongrácz József Dr. Vass Vince Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési díjak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragé János főmunkatárs cimére küldendők, a Hirdetések díja megegyezés szerint, o Egyházunk jövője. Ezekben a nehéz napokban, mikor egyszer fázunk, máskor lánggal égünk, mikor végső összeomlás fenyegeti a politikai Magyarországot s ezzel kimondhatatlan károk a mi nemzeti református egyházunkat, sajnos, nincs meg bennünk az egyetértésnek és egységnek a7, a foka, amelyre éppen most olyan nagy szükségünk volna. Ma minden lelkipásztori léleknek a cura animarum-xa kellene irányulnia. Mert volt-e valaha annyi zuzódás és annyi seb, mely a mi olajos korsónkra, a mi balzsamunkra szorult volna, mint ma? Volt-e egyházunknak annyi megoldatlan kérdése, annyi nehézsége, mely pillanatnyi kielégítésre vár, mint éppen ma ? Es ma bizonyos kellemetlen félreértések, sőt egyenetlenségek kezdik felütni a fejüket a falakon belül is. Valóban — úgy látszik — igaza van a Prot. Egyh. és Isk. Lap szerkesztőjének: a forradalom nem fog megállani pont az egyház kapujánál, de szelleme behatol közénk is. Az egyházi tradicionálizmus s az esetleg kiválásig is elmenő radikálizmus készül egymással szívós küzdelemre. Ezeknek az ellentétes erőknek a küzdelme fogja meghatározni egyházunk jövendő fejlődésének, vagy bukásának képét. Az érvek, amelyeket a két fél felvonultat, egész táborral vannak, úgy hogy legalább első pillanatra nehéznek látszik a döntés. A revival után való komoly vágy, sőt maga a bizonyos fokig végbement revival, nem új keletű. Volt idő, mikor a ref. egyháznak esetleg kiválás utján való megújhodása egészen akút jellegű kérdés volt. Itt a múlt század utolsó évtizedére gondolok, amikor egy speciálisan vallásos alapokon nyugvó párt félreértve, kigúnyolva, sőt üldöztetve az egyházi tradicionálizmus hivatott és hívatlan képviselőitől, valósággal oda sodródott ama probléma elé, hogy megmaradjon-e az egyház kebelében, vagy kiváljék abból. Ha akkor kiválás történt volna, azt az egyháztörténelem utólag megértette volna. Ebben az esetben vallásos erők álltak vallásos erőkkel szemben. Új, felpezsdülő vallásos élet vívta a maga harcát a fölényeskedő gúnnyal, meg nem értéssel, sőt gyakran a rossz akarattal. A harc akkor nem végződött kiválással. Az ébredési mozgalom vezetője — bizonyára tiszteletre méltó megfontolások alapján — az egyházban való megmaradást választotta s azóta szive nemes értékeit az egyház belső építésére fordította. A belmisszió atyjává lett a ref. egyházban. Későbbi tevékenysége alatt egész sorát nevelte fel a ref. egyház olyan munkásainak, akik a türelmes és csendes belső építésben találták az egyház örök s állandó reformálódásának lehetőségét. A közben felbukkanó szeparációs törekvésekkel szembe a maga nagy egyéni tekintélyét szögezte s így az az ember, aki a körülmények kényszere alatt igen közel állott ahhoz, hogy a magyarországi ref. egyház új tipusának létrehozója legyen, a maga példájával s egyéni befolyásával nagyobb érdemeket szerzett a ref. egyház mai egysége körül, mint bárki más. A centrifugális elemek nélküle rég leszakadtak volna egyházunk testéről. * A szeparáció problémája attól az időtől sokat vesztett hevességéből. Bár a gyúanyag állandóan halmozódott, — az egyház az állammal szembe jóformán azóta került mostani nehéz helyzetébe a fizetéskiegészítési és adósegélyek igénybevételével — legfeljebb akadémikus fejtegetéseket hallottunk egyházunk helyzetének félszegségéről, de a vallásos élmény belső és meggyőző erejével az egyház szabadságáért és függetlenségéért senki sem szállott síkra. A szabad és egyháztól független belmissziói tevékenység terén derekas kezdeményezéseket, meglepő munkálatokat láttunk interkonfesszionális alapon. Ám azok, akik az ilyen interkonfessziónális alapra helyezkedtek, bizonyos mértékben lemondtak arról, hogy a mi speciálisan református egyházi függetlenségünk előharcosai legyenek. Megvallom, I csalódáson mennék át, ha a felekezetközi
