Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-02-01 / 5. szám

38. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1919.

politikai forradalmárrá tette s tizenkét év óta irt forradalmi verseket. Ebben próféta volt, de hogy ő teljesülve látta-e a mostani viszonyok közt prófétai álmait, nem egészen világos és biztos ... A vallásos érzés is sokat forrott-buzgott lelkében. Istenétől, hasonlóan Nietsche-hez, akihez különben is sok szál fűzi, százszor elfordult és talán ugyanannyiszor próbált hozzá visszatérni. Most, hogy a földi salakot levetkezte, hisszük, a visszatérés végképen sikerült neki. t. d.

Az Orsz. Lelkészszövetség holnap az összes egyházi orgánumokban, a nagy napilapokban manifesztumot tesz közzé a különböző egyházak híveihez, melynek aláirói közt — idők jele! — ott találjuk a M. E. L. E., a baptista hitközség, az izr. orsz. rabbitanács, az orth. izr. közp. iroda, az O. R. L. E., a kath. papitanács, az unit. lelkészkör megbízottait. Titkára a szövetségnek ref. részről Hörömpő D. konv. titkár. A leikes hangú manifesztumból — melyet már sajnos nem közölhetünk egész terjedelemben — a következőket ragadjuk ki: „Az O. L. Sz. a különböző hitvallások lelkészeiből a békés szeretet, a jórend, nemesebb életfelfogás művelésére alakult. Az új korszak demokratikus és szociális törekvéseit, mint minden vallás alaptörvényének, az igazságnak és szeretetnek megnyilvánulását üdvözli és kéri a haza minden gyermekét az eszméi megvalósításában való hathatós támogatásra. Kéri az egyházi főhatóságokat, őrizzék az egyetértő testvériséget. Ne tetézze balsorsunkat a gyűlölködés átka, a szenvedély mely nemzetet nemzet és felekezetet felekezet ellen izgat. Kerüljük a gyűlölködő jelszavakat, ne merüljünk tétlenségbe, ne essünk túlzó szélsőségekbe. Lássunk hozzá a béke és rend megteremtéséhez. Dolgozzunk!“ A béke ura árassza áldását az O. L. Sz. törekvéseire!

Egyházunk integritása. Tisztelettel felhívjuk egyházi hatóságainknak és sajtónknak figyelmét a lapunk jelen számában közölt nyílt levélre. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy a béketárgyaláson jelen lehessünk. Annak a protestántizmusnak a sorsa, mely négy évszázadon keresztül úgy állott itt kelet határán, mint ledönthetetlen bástya, mely tűzön, vizen, véres szenvedéseken keresztül feláldozta magát nyugat civilizációjáért, ott dől el a népek tanácsában, Párisban. Csak egyházi férfiú tud rámutatni arra a nagy hivatásra, melyet csak az egységes magyar protestántizmus tölthet be. Csak ő mutathatja ki, hogy a szétdarabolás ránk halálos, nyugatra fenyegető, a protestántizmusra rettenetesen meggyengítő végzetet fog hozni. Csak ő mutathatja ki, hogy mit jelentene nyugatnak a keleti bástya ledöntése. És ami a legfontosabb, egyedül ő léphet fel ebben a kérdésben azzal a tekintéllyel és komolysággal, amely szükséges ahhoz, hogy meghallgassák és méltányolják szempontjainkat. Mindenki más gyanús lenne, előttünk nemcsak a fülek, de a szivek is megnyílnak.

Dr. Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter a budapesti ref. egyházközségnek adófizető tagja.

Poincaré megnyitó beszédéből. „Az igazság kizárja a hódításokra, az imperiálizmusra vonatkozó álmokat, nemzetek akaratának semmibevevését s tartományoknak egyik államból a másikba való önkényes áttolását, mintha a népek csak bútorok vagy sakkfigurák volnának. Elmúlt az az idő, mikor a diplomaták összeülhettek, hogy egy asztalsarkán birodalmak térképeit állapítsák meg. Ha önök át akarják dolgozni a világ térképét, ezt csak a népek nevében tehetik s csak azzal a feltétellel, hogy híven érvényre juttatják a népek kívánságait, tiszteletben tartják a kicsiny és nagy nemzetek önrendelkezési jogát és összhangba hozzák ezt a nemzeti és vallási kisebbségek hasonlóképen szent jogaival“. Az igazságtól tehát nem félünk. Vajha a végrehajtás ne sértené meg ezeket az elveket. Mindenesetre örvendezhetünk, hogy még Poincaré is respektálja a magyar protestántizmus felkiáltását.

Protestánsok tiltakozása. Vezető férfiaink jan. 25-én a miniszterelnöknek s közt. elnöknek tiltakozó jegyzéket adtak át a protestántizmusnak a politikai változásokban ismételten történt mellőzése miatt. Tiltakoztak az előbbi miniszterelnök ama kijelentése ellen, hogy prot. ember kultuszminiszter nem lehet, hogy a kultuszminisztérium kettéválasztásával fait accompli elé állítottak bennünket, óvást emeltek a kath. autonómia oly megvalósítása ellen, mely nem az 1848. XX. t.-c. szellemében történnék s az új vallásügyi miniszter ama nyilatkozata ellen, hogy a kath. egyház kiváltságos államjogi helyzetét továbbra is fenn akarja tartani, tiltakoztak az egyházi iskolák olyan felügyelete ellen, mely egyházi köreinkben jogos aggodalmakat kelt. Előre óvást jelentettek be a hitoktatás minden korlátozása s autonómiánk bárminő csorbítása ellen. A miniszterelnök, ki ref. pap unokája, kilátásba helyezte, hogy az 1848. XX. t.-c. végrehajtása tárgyában hamarosan megindítja az illetékes körökkel a tárgyalásokat. A közt. elnök világért sem engedné meg ma kultúrharc keletkezését, a protestánsok jogos igényeit annál is inkább ki akarja elégíteni, mert külföldi összeköttetéseikkel pozitív eredm ényt eddig csak ők értek el. A kath. autonómia és az 1848. XX. t.-c. végrehajtásának szükségszerű összeköttetését elismeri.

Theol. tanáraink lelkészi szolgálatának beszámítása. A minisztertanács hozzájárult, hogy theol. tanáraink megelőző lelkészi szolgálatainak fele nyugdíjjogosultságuk megállapításánál úgy számíttassák be, hogy az 1914. év előtt választott tanároknál a beszámíthatóság öt évet meg nem haladhat.

Dr. Vass János vallásügyi miniszter programmszerü nyilatkozatot tett a Déli Hírlap munkatársa előtt: „Természetesen szem előtt fogom tartani azt, hogy az államéletben a kath. egyháznak mindenkor predomináló szerepe volt“. Természetesen az 1848. XX. t.-c.

3. §-ának megalkotása előtt. Ez a § — hiszen mindenki tudja — 70 esztendővel ezelőtt kimondotta, hogy e hazában „minden bevett vallásfelekezetre nézve tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg“„