Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-02-01 / 5. szám

Harmincadik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1919 február 1. HU PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE, Megjelenik minden szombaton. A iap szellemi részét érintő közlemények a felelős szerkesztő címére (Pápa, *= Damjanich-utca 3. sz.) küldendők. <=> Főszerkesztő: Czegtédy Sándor Felelős szerkesztő: Dr. Vass Vince Főmunkatársak: Faragó János Kováts Alajos Pongrácz József Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési díjak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. <=> Hirdetések díja megegyezés szerint. •=» Á magyar állam egyházpolitikai program mja. Mint a Wágner-operákban a vezérmotivu­­mok, hol halkan mint a szellősusogás, hol mennydörgésszerű hatalmas erővel újra és újra előtörnek, úgy újulnak fel és törnek a meg­valósulás felé a modern államok életében bizonyos nagy távolságra kitűzött vezérgondo­latok s úgy tűnnek fel az alaposabban vizs­gálódó szeme előtt számtalan új megvilágítás­ban bizonyos határozott irányelvek. A nagy áiiámcélokról s a hozzájuk vezető irányelvek­ről az illetékesek nem igen beszélnek, mert a távoli célok feszegetése ellenhatással járna s a sikert tenné kockázatossá. Talán nem zsifflk az e ‘hasábokra nem *igen iilő politizálás hibájába, ha pl. megállapítjuk, hogy a forra­dalomelőtti Magyarország államéletének nagy­szabású, de torsoban maradt célja volt az önálló magyar államiság fokozatos kiépítése oly módon, hogy a történetileg adott duáliz­­musban a magyarság suprematiája fokozato­san biztosíttassák s a túlerővel' biró magyar állam végtére maga szabhassa meg a tőle különböző természetű államtömbök leválásá­nak feltételeit. Még világosabb példáúl szol­gál mindenki előtt egy-egy államcél állandó­ságára nézve az az évtizedek óta kétségtele­nül megállapítható, bár hivatalosan ki nem fejezett alapgondolat, hogy közoktatásunk az egész vonalon államivá teendő. A predomináló gondolat alól kormányra jutva még azok a pártok sem vonhatták ki magukat, melyek egyenesen a felekezeti oktatás exponált parla­menti képviselői voltak. A megindúlt folyama­tot még Apponyiék és Barkóczyék sem zök­kenthették ki sínéiből, legfeljebb egy kissé késleltették. Az útirány 'meg volt adva s az államcélhoz minden kormányra jutott férfi kénytelen volt, ha kedve ellenére is, alkalmaz­kodni. Vájjon volt-e a magyar államnak az egyházpolitika terén is ily állandóan felismer­hető nagyszabású vezérgondolata, vagy pusz­­án a napról-napra felmerült. szükségességek irányították az egyházakkal szemben tanúsított eljárásában ? Mivel manapság minden homályba borúi s az államnak a különböző egyházakkal szemben mutatott magatartása jobbról és bal­ról, politikusok és egyházi férfiak részéről igen sokszor helytelen elbírálásban részesül, köte­lességünk rámutatni, hogy a forradalom előtti Magyarországnak igen is volt egy igen nagy­szabású egyházpolitikai vezér eszméje, amely­ből minden ide vonatkozó ténykedése kellő és tárgyilagos megvilágítást nyer. Nyugat civilizált államaival együtt év­tizedekkel ezelőtt, még a Deák-politika nagy napjaiban a magyar állam is reá helyezkedett arra az egyetlen helyes és^ üdvös egyházpoliti­kai álláspontra, hogy feladataik, életmegnyilvá­nulásaik és érdekszféráik különbsége folytán a modern állam s az egyházak között levő, hogy úgy mondjam, anyagi érdekkapcsolatot meg kell szüntetni. A „szabad egyház, szabad államban“ vezérgondolata tehát egyáltalán nem új keletű a magyar államéletben sem. Nagy általánosságban csak annyit kívánunk meg­jegyezni, hogy e gondolat első jelentkezése alkalmával nem volt egyház- és vallásellenes, de a 60—80-as évek fenkölt liberálizmusa jellemezte. Az volt a kérdés, hogy ezt az igazán nagyszabású egyházpolitikai gondolatot mint lehet megvalósítani egy olyan államban, mely nyolcszázados jogfejlődés „folyamán a r. k. egyházzal egészen belső és pedig nem pusz­tán anyagi természetű, de közjogi kapcsolatba is jutott. Kétségtelen, hogy az államilag favo­rizált r. k. egyház privilégiumainak megboly­­gatása a múlt század második felében párat­lan hevességű kultúrharcra vezetett volna. Az állam legigazságosabb eljárása is óriási igaz­ságtalanságnak tűnt volna fel az ország r. k. lakossága szemében. A separatió természet­szerűleg maga után vonta volna a kát. egy­háznak évszázadok óta jutott, alapjában állami természetű javak bevonását, mig másfelől vagy egyáltalán nem, vagy csak kevéssé érintette volna a prot. egyházakat, amelyeknek az állam­

Next

/
Thumbnails
Contents