Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-01-05 / 1. szám
Harmincadik évfolyam. 1. szám. Pápa, 1919 január 5. DDNÁITÜLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. A lap szellemi részét érintő közlemények a felelős .szerkesztő cimére (Pápa, *=> Batthyány-utca 16. sz.) küldendők. ^ Felelős szerkesztő: Czeglédy Sándor. Főmunkatársak: Faragó János Pongrácz József Dr. Vass Vince Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési díjak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. <=> Hirdetések díja megegyezés szerint. <=> Új évben. Már néhány apró lépést tettünk befelé az 1919-ik esztendőbe. Kibeszélhetetlen sóvárgásokkal és vágyakkal fogadtuk annak hajnalát. Reménykedés, csüggedés, öröm és szomorúság vegyes érzéseivel vártuk azt az évet, amelynek a mi életünkre s bizonyára magyar nemzetünknek életére is olyan jelentőségé lesz, amilyen eddig egy esztendőnek sem volt. Ilyenkor mindenki számot vet a múlttal. Iparkodik megállapítani tényleges helyzetét s ha hozzávetőleg is, mérleget próbál készíteni arról, hogy mit várhat az új esztendőtől. Ilyenkor a gyorsan tovasuhanó idő egy-e|y nagy mérföldkövénél mindenki gondolkodóba esik, magába mélyed és iparkodik teljes őszinteséggel nézni a mult s a jövő szemébe. Ilyen őszinteség illik hozzánk is e komoly percekben. Mi az elmúlt év utolsó hónapjaiban a világtörténelem 'egyik legnagyobb katasztrófáját éltük át. A négy évig tartó rettentő küzdelemben elbuktunk. Barátságos kezek a bukást a szabadság mámorával igyekeztek enyhíteni. Mi a kirobbanás első pillanatában láttuk, hogy a diadalmámor jogosulatlan s a szomorú napok egész sorozata, mely azóta következett csak igazolja álláspontunkat. Azzal, hogy az első összeomlás megtörtént, csak a megkezdődött a katasztrofális összeomlások egész sorozata. Elvégre eléggé férfiak vagyunk arra, hogy az eseményeknek bátran a szemükbe nézzünk. Sok minden elveszett s valószínű, hogy sok minden el fog veszni. A legsúlyosabb csapás volt az erkölcsi alapok megrendülése és felborulása. Láttunk haza térni egy megvert hadsereget, amelynek igen sok esetben halavány fogalma sem volt arról, hogy vele s az országgal voltaképpen mi történik. Láttuk a fegyelem felbomlását, fontos állami szervek megbénulását. Láttuk, amint nagy tömegek leikéből a holnap kijózanító gondolata messze tűnt, hogy helyet adjon az édes, az egyetlen mának. Láttuk, amint ellenfeleink papirrongyként porba dobják velünk kötött megegyezésüket s válik ellenség megszállta területié az ország északi, keleti s déli része egyaránt Künt tűz, belül féktelen szenvedélyek. Terror és gyámság játszottak bujócskát. S ami bennünket legközelebbről érdekel, egy nagy megfeledkezésben láttuk saját híveink igazi lelki arculatát is és az amit láttunk, igen sok esetben nem volt vigasztaló. Elvesztettük egyik legnagyobb egyházi emberünket, aki egy tragikus órában magyar katonák golyójáról találva sírba tért. Százezrek hangtalan gyásza s titkos sóhaja, százezrek gyűlöletének borzalmas kórusa kisérte a temetőbe. S amily vigasztalan a múlt, olyan reménytelennek látszik a jövendő. Munkátlan tömegek járnak fel s alá fegyveresen. A szent és nagy köznek, magyar nemzetünknek léte, vagy nem léte, vagy egészen közömbössé válik, vagy erőtlen sopánkodásokat vált ki az; emberek, szivéből. Rövidesen megállanak vasutaink s akkor leborul az éjszaka erre a szegény, halálra kinzott Magyarországra. A pohár, amint a fenekéhez közelítünk mind keserűbb és keserűbb lesz. Aggódva nézünk az égre. Meddig tart még az éjszaka ? Még soká, igen soká. Lehet, hogy még csak befelé megyünk a sötétségbe. Ámde bár milyen megdöbbenő a helyzetünk, mi nem vagyunk reménytelenek. A világ minél messzebb látszik távozni a Kriszfustól, voltaképpen annál közelebb jut hozzá. Isten I Ügye minél mélyebbre látszik sülyedni a fekete
