Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-21 / 16. szám
76. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. zéséhez s ennek eredményeként meg is jelent tollából a magyar és erdélyi, valamint a görög és római érmek szakszerű leirása (1909 és 1911). E fő munkáin kivül több kisebb tanulmánya jelent meg részint önállóan, részint egyházi és tudományos folyóiratokban ; újabban különösen érdekelte őt a magyar időmértékes verselés iörténete. Hagyatékában egy nagyszabású magyar protestáns irodalomtörténet tervezete maradt ránk, sejtetve velünk a veszteséget, mely Borsos István korai halálával egyházi tudományos életünket is érte. Mint embert a szerénység, becsületesség jellemezte, lelke mélyéig kálvinista volt; örömei, mint minden igazi öröm, egyszerűek s ép ezért tiszták és maradandók voltak. Istenbe vetett buzgó reménysége mentette őt meg szenvedései közepette az elcsüggedéstől — öt gyermekét kellett kikisérnie a temetőbe s köztük «összes fiait. Mint tanárt az alapos tudás, a nem közönséges .előadóképesség s a kor tudományos színvonalán maradás és a lelkiismeretes készülés teszik kiemelkedővé. Diákjai iránt szigorú, de igazságos volt; jó szivét, nevetni oly egészségesen tudó, de minden léhaságot élesen elitélő, férfias jellemét tanítványainak százai áldják ma hazánkban. Tanártársaival szemben irigység soha nem bántotta, gyűléseken felszólalásaiban személyi ellenszenv nem irányította, mi is siratjuk benne a szerető szivű kollegát. Volt jellemében valami a Deák Ferenc nyugodtságából, Jókai optimizmusából — talán ezért volt Jókai legkedvesebb Írója, az Uj Földesurat egyszer minden évben elolvasta — s mint a főiskola hü munkása, széleskörű tudásával, a rendezés iránt való különös fogékonyságával Tóth Ferencre emlékeztetett. Munkájának értéke az idő múlásával csak növekedni fog. Áldás emlékére! p. j. A Magyar Evangéliumi Kér. Diákszövetség kérelme gyülekezeteink lelkipásztoraihoz. Minden évben (rendszerint február hó folyamán) egy „diákvasárnap“ megünneplésével szokta a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség ápolni és fejleszteni protestáns egyházaink érdeklődését a maga munkája iránt, illetve azok iránt az elsősorban egyházi szempontból nagy jelentőségű célok iránt, melyek egyik fontos tényezőjének tekinti magát. Ez évben május hó 5-ikét tűztük ki „diákvasárnapnak“ s ezért azzal a kéréssel fordulunk gyülekezeteink lelkipásztoraihoz, hogy az eszmét magukévá téve segítsenek azt a napot a hívek százezreinek összedobbanó gondolataival és érzéseivel olyan eseménnyé tenni, melynek továbbhullámzó áldásos hatás gyűrűi érezhetők lesznek a diákság lelki gondozásának fontos munkaterén. Nem szenvedhet kétséget, hogy a nemzet erejét véres verejtékezésig megfeszítő világháború után igazán erőteljes és boldog jövendőt csak az biztosíthat nemzetünknek, ha a vezetésére felnövekvő új intelligens nemzedékek erkölcsi erőkkel telten, nagy eszményeknek odaszentelt önzetlenséggel, nehézségekkel dacoló hősies hittel foglalják el a reájuk váró munkaköröket. Nekünk, akik birtokában vagyunk a tiszta és világos Evangéliumnak, mely nem kevesebb, mint „Istennek hatalma“, most lesz talán nagyobb alkalmunk, mint valaha bebizonyítani, hogy az evangéliumi keresztyénség milyen éltető és fejlesztő ereje nemzetek életének. Ez a nagy alkalom, amit a világháború felidézett reánk, egyúttal ünnepélyesen komoly felelősséget ró ránk. Éreztessük ezen a „diákvasárnapon“ ennek súlyát önmagunkkal és gyülekezeteinkkel! Ige hirdetésünk által véssük bele a szivekbe ez alkalommal evangéliumi keresztyénségünk nemzetnevelő és a nemzet számára vezetőket nevelő jelentőségének nagyszerű gondolatát! Élesztgessük a hívek ezreiben az öntudatos szeretetet azok iránt a felsőbb tanintézetek iránt, melyekben módjában van egyházunknak ezt a hivatását elsősorban betölteni, äz iránt a diákság iránt, mely önmaga is felébredt annak tudatára, hogy gyűjtenie keil jövendő szolgálatára a keresztyén jellem gazdag erőit! Imádságainkban egyesüljön mindnyájunk szive Isten előtt abban a vágyban, hogy hatalmas Lelke ajándékozza meg nemzetünket a mai diákság soraiból olyan jövendő vezetőkkel, akik Őbenne gyökerező élettel és Öbelőle merített életerőkkel viszik előre hazánkat az Ő dicsősége céljai felé! Mindezekkel kapcsolatban kérjük gyülekezeteink lelkipásztorait arra is, hogy emlékezzenek meg igehirdetésükben és gyülekezeti imádságukban arról a munkásságról, amelyet felsőbb tanintézeteink ifjúságának lelki gondozása terén a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség végez. (Közelebbi felvilágosítást szívesen nyújt érdeklődőknek a Központi iroda, Budapest, VIII., Üllői-ut 16/B.) Az elmúlt években mind több és több gyülekezet kapcsolódott így egybe velünk a „diákvasárnap“ kötelékével. Számuk ez évben is bizonyára emelkedni fog, értékes ösztönzésül további munkásságunk számára. Hálásak lennénk ezért, ha azok a gyülekezetek, melyek kéréseinket teljesítve megemlékeztek rólunk, erről néhány sorban értesítenének is bennünket. Az elmúlt években sok gyülekezet kézzelfogható támogatással is megpecsételte azt a lelki közösséget, melyet átérzett e napon törekvéseinkkel és a „diákvasárnapon“ begyült perselypénzt beküldötte ügyünk előmozdítására. A gyülekezetek és lelkipásztoraik szeretetteljes figyelmébe ajánljuk a szóban forgó nagy célok megünneplésének ezt a gyakorlatias módozatát is. Fusson végig lelkűnkön és kapcsoljon mindnyájunkat egybe e napon ennek a közös gondolatnak és imádságnak delejes árama: „Jöjjön el a Te országod, a mi nemzetünkbe, a jövendő vezetésére készülő ifjúsága által“! Budapest, 1918 április hóban. A M. E. K. Dsz. elnöksége.
