Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-24 / 12. szám

1918, i DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 57. oldal. 2. Volt a jelentésnek egy intézkedést igénylő elő­terjesztése is : Legyen-e a folyó évben esperesi láto­gatás ? Két nézet olvadt össze. Gondnok űr Öméltó­ságának eszményi és a lelkészi kar reális felfogása. A határozat a korlátozott látogatás mellett döntött. — Helyes. Nem tanácsos ma az esperesnek mindenik egyházat meglátogatni. Népünk nagyon ideges és ér­zékeny a háború szituációinál fogva is. Sok egyház­ban a hivatalnokok fizetésrendezése miatt támadt súrló­dások igen sok gyúanyagot halmoznak fel. Az esperesi állás tekintélye és méltósága csorbát szenvedhet sok, tekintéllyel kacérkodó és gőgösen viselkedő gyüleke­zetben, Ma pedig nagy szükség van erre a tekintélyre. Legyen az egy nagy tartaléktőke. Ne váltsuk fel apró pénzre és ne hitelezzük a megbízhatatlan tömegnek. Nagyobb és erősebb lesz ennek a tekintélynek hatása, ha nem közöttünk, hanem felettünk lesz. — Gondnok úr Ígéretét, hogy a könnyebben megközelíthető egy­házakat elnöktársával ő is a legkészségesebben meg­látogatja, hálás örömmel fogadtuk. Az ő megjelenése garancia. 3. Olvastatott a következő interpelláció: Az 1848: XX. t.-c. végrehajtásáról beterjesztett törvény­­javaslattal szemben mi az egyházmegye hivatalos állás­pontja ? Tett-e az esperes ezen ügyben valamely intéz­kedést ? — Esperes válasza : Hivatalos állásfoglalás történt a konvent részéről. Az egyházmegye még nem foglalkozott vele. Szándéka van azonban napirendre tűzni. Szinte érthetetlen, hogy a nagy egyházmegye ez­zel a korszaknyitónak szánt javaslattal még nem fog­lalkozott. Agyonhallgatják. Mikor eszmélkedünk róla ? Talán majd ha törvény lesz belőle ? Mikor a tiltako­zás eső után köpönyeg lesz ? Érthetetlen. Én félek, hogy attól a javaslattól, ha törvény lesz, elpusztulunk. Nem elégíthet ki bennünket, hogy legfőbb fórumunk, a konvent elnöksége elfoglalt vala­milyen álláspontot. Ez csak 30%_a az anyagi érdekek­nek is az egyenlőség és a viszonosság terén. Mi lesz a jogi és erkölcsi érvényesülés tátongó szakadékával ? Az is kérdéses, hogy a konvent állásfoglalása az egyetemes egyház szivverése-e ? Ismeri-e a konvent az alkotmányos képviseletek felfogásait ? — Álljon talpra azért egyházmegyénk, ha van benne „élni hit, jog és erő!“ 4. A gyűlés uralkodó tárgya az egyházi hivatal­nokok korszerű fizetésrendezésének kérdése volt a díj­lap, mint érvényes jogalap szerint. Nehéz kérdés volt. Tele volt a levegő villamos­sággal. A negativ áram a gyülekezetek képviselőinek tömegérzületében lappangott. A konzervatív hajlandó­ságú és agresszív törekvésű „presbiter urak“ nem vol­tak ünnepi hangulatban. Fojtó, nehéz feszültség feküdt az ellentétes pártok kedélyére. Igazán bölcsen volt ki­tervelve, hogy a hivatalnokok mondjanak le a szólás­­szabadságról és zabolát vessenek szájukra. Egy rosz­­szul alkalmazott szónak szellője vihart hajtott volna s az összecsapódó felhők villámai felgyújtották volna a forró szalmatetőt. Nagy önuralomra volt szükség. Egy kis epizódban támadt forgószél jelezte, hogy a szikrákat mennyire tanácsos volt elzárni. Hála- gondnok urunk Öméltóságának, hogy a villámhárító szerepét olyan fényesen betöltötte. Sen­­kisem állhatott volna meg ügy az ő helyén. Feledhe­tetlen lesz az az óra neki is, de nekünk is. Törvény­­széki működésének pályáján kifejlesztett értelmi és lelki képességeinek latbavetésével exponálta magát és forgatta lovagias jellemének óriási erejével, szivének szent hevületével az igazság pajzsát. Ünnepélyesebb pillanat még nem volt életében, — mondotta — mint az, amelyben most cselekszik. Ennek a nyilatkozatnak igazsága elsepert a hallgatók leikéből minden szemetet. Ezután csak azt láttuk, hogy a „villámhárító“ sugár­zik és a sugárzás minden szívbe bevilágít. Égre kiált a nagy hitvallók szenvedése és a mártírok vére az Úristen Ítéletéért, ha mi korcsutódok, hűtlen unokák tudnánk lenni — kiáltotta. Mi volt ez ? Nem a Krisztus vértezett katonájának harci riadója ? — Nemcsak nyel­vében, de hitében és erkölcsében is él a nemzet — harsogta tovább. S látható volt a hazát védő, nemze­tét féltő honfiúi felmagasztosulás lángjának lobbanása. És még egy sugár csapott fel magasan. „Presbiter urak, barátaim, véreim ! Én szeretem magukat. Ne becsüljék le azt az én szeretetemet, mert azt a szere­­tetet a Krisztustól vettem és a magyar vér iránti meg­becsülés kötelességtudatából merítettem.“ — Ez is tűz volt. A fajszeretet szivbemarkoló, idegerősítő meg­­elégítése. El lehet mondani, hogy ez a nap az egyház­­megye gondnokának napja volt. Határozati javaslatát — melyben kimondja, hogy az egyházi hivatalnokok fizetésrendezésénél egyetlen jogalap a díjlevél; a díjlapok egy éven belül fixiro­­zandók ; az osztálybasorozás keresztül viendő; a kon­vent a súlyos egyházi adózás terheinek csökkentésére az eddigi segélyek felemelését munkába vette; a folyó évre létrejött egyezségek érvényesek; a megállapodásra nem jutott egyházak méltányos egyezségre lépjenek ; az egyezséget megkötni nem tudó egyházakba a köz­gyűlés egyeztető és díjlaprendező-bizottságot küld ki Matolcsy Sándor ügyész és Szabó Bálint lelkész sze­mélyében, — közgyűlés egyhangúlag elfogadta. 5. A tárgysorozatnak még sok pontja volt. Köz­érdekű jelentőséggel azonban nem bírtak. Ha tetszik, számoljon be róluk egy krónikás. A kritikának nem lehetnek tárgyai. 6. Délután 2 órakor a Turul éttermében fehér asztal mellé ültek a gyűlés alkotó tagjai. Gondnok úr Öméltóságát feledhetetlen szerepléséért poharainkkal hálás szívvel és még ragaszkodóbb szeretettel éltettük. Kovács József. Vannak protestánsok, akik még a pápai ágensnél, Tetzel­­nél is olcsóbban osztogatják maguknak és másoknak is a bűn­­bocsánatot. Takaró Géza.

Next

/
Thumbnails
Contents