Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-17 / 11. szám
52. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1 1. szám. elszántság és nagy bölcsesség kell, — le kell vonnunk az események konzekvenciáit s tapasztalatainkat összegyűjtve és a jövő életre értékesítve kell munkálkodnunk. Vegyük észre, lássuk meg uraim azt a veszedelmet, mely ha nem védekezünk ellene, végromlással fenyegethetné a békés világot is, nem látjuk-e mily veszedelmet rejt magában az a tény, hogy gálád elleneink, midőn tudatára ébredtek annak, hogy fegyvereik a mi vitézségünkön csorbát szenvedtek, imperiálisztikus céljaik szolgálatára és a mi megrontásunkra a tiszteletre méltó igazi demokratizmus díszes palástjába egy pokoli agyban született korcs szülöttet bujtattak bele, a tömeg—erő uralmának, a csőcselék despotizmusának a jelszavát. S hogy ez a demokratizmus nevét méltatlanul bitorló áramlat eredményeiben mily vészteljes lehet, előttünk áll kézen fekvő példakép annak a nagy északi kolosszusnak a sorsa, amely rövid idővel ezelőtt még réme volt az egész világnak s ma elemeire szétbomolva egy játékszer csupán az ő szövetségesei kezében. Nem látjuk-e, hogy az az állam, mely ledönti az isteni tekintélyt, mely eltiporja a szellem tekintélyét, mely feltaszítja a hit oszlopát, mily gyorsan rohan le a lejtőn és mily rapiditással halad ott a rothadás a bomlás processzusa. Vonjuk le ebből uraim a tanulságot s védekezzünk az ellen az áramlat ellen, védjük meg a hit és az erkölcs tisztaságát, s e téren nagy része a munkának vár reánk, magyar reformátusokra. Hiszen az ezer éves Magyarország ezer éves tradicióinak vagyunk mi osztályosai, mint magyarok és a magyar állam, a magyar alkotmány utolsó négy évszázadában, annak erős oszlopai vagyunk mi, mint reformátusok. Fokozza erőnket hazánk évezredes küzdelmében magukat kitüntetett hős elődeink, s 400 évvel hitük védelmében életüket áldozott őseink dicső példája, kik a hazáért, a hitért haltak hősi halált s szenvedtek gályarabságot, s ha kishitűség szállna meg bennünket, gondoljunk arra, hogy ezeknek a martir hősöknek minden csepp vére égbe kiált és minden csepp vére méltán perzselné lelkiismeretünket, ha a mai nagy időkben nem bizonyulnánk az ő méitó utódaiknak. Gondoljuk meg ezt most, amikor még nem késő és amikor mai közgyűlésünkön a véletlen játéka folytán ép a négy éves háború hatásaitól sajnos anyagiassá tett világban, oly intézkedést kell tennünk, mely az anyagiakba nyúl bele. Ha az orvoslandó bajt gyógyítani kívánjuk, először, mint az orvosnak, a diagnózist kell megcsinálni s én úgy látom uraim, hogy két oka van a bajnak, s így kétféle orvosság szükséges. Az egyik baj a véletlen által előidézett az a körülmény, hogy a konventi adósegély első 10 éves ciklusa lejárt és az újabb értékelés teknikai okok folytán még be nem következett, — ez a baj csak időleges s így enyhe orvosszert kíván, a kölcsönös megegyezést a javadalmasok és az egyház között, tegye meg mindkét fél a közeledés terén és igényei mérséklésében azt az utat, mely ahhoz a ponthoz vezet, hol eléri egymást a kinyújtott két baráti kéz és a_ szeretet és kölcsönös megértés tegye lehetővé a békés megegyezést, s itt mint Krisztus Urunk kiűzte a templomból a kufárokat, űzzük ki lelkűnkből mi is az anyagiasságot s akkor magától kínálkozik az orvoslás, a megoldás legjobb módja. A másik baj oka szerintem önmagunkban keresendő, mert bár egyházi törvényünk III. törvénycikk 11. §-a elrendeli az egyházi hivatalnokok díjleveleinek átalakítását, ha az adózási rendszer megváltoztatása azt szükségessé teszi, mi 10 évvel ezelőtt ezt elmulasztottuk. Ennek a pótlása szükséges ma s ez a baj erősebb gyógyszert, esetleg műtétet igényel, de rajtunk áll uraim, hogy a szeretet és kölcsönös megértés enyhítse a műtét fájdalmát és gondoljuk meg, hogy áldott az a kés, melyet szerető kéz vezet, ha elevenbe vág is, mert életet, egészséget ad. Értsük meg egymást e nehéz kérdés megoldásánál s buzdítson bennünket a mai idők hatása által előirt az a jelszó, hogy nemcsak nyelvében, de hitében, erkölcsében él a nemzet s legyen a mi törekvésünk, hogy ne csak letéteményesei és osztályosai legyünk az ezer éves dicső múltnak, hanem legyünk megalkotói egy újabb ezredév minden frigyének, minden dicsőségének. Midőn ezzel mai közgyűlésünket megnyitom, az Isten megáldó kegyelmét kérem ily irányú munkánkra. A z s e 1 i z i ügy. (Folytatás és vége) Ámde a garamvezekényi lelkész úr —bár esperes az ügyész utján mindent megtéríttetett, a temetési stóla fel nem számítása és meg nem fizettetése miatt, panasszal élt a vallás- és közoktatásügyi miniszternél — s miután időközben az egyházmegye közigazgatási bírósága hatáskör hiányában elutasította e vitás ügyben az Ítélkezést — a komáromi egyházmegye bírósága delegáltatott a kér. elnökség által, s ennek Ítélkezése után a kér. bíróság Ítélkezett, elmarasztalván egyházmegyét a kárpótlásnak — leikészi nyugdíj, kerület szerint 313 koronának Zseliz helyett fizetésére, s elutasította esperesnek önmaga dien fegyelmi vizsgálatot kívánó kérését, majd újabban perújítás folytán esperest marasztalta el első sorban, másodsorban az egyházmegyét most már a terményeknek folyó értékben leendő fizetésére: mindkét Ítéletben utalással arra, hogy a zselizi egyház ezen összegnek bármely forrásból megnyerése esetén lészen köteles és esedékes megtéríteni ezen kártéritési, illetőleg garamvezekényi leikészi javadalmi összeget. Még csak gondolatban sem szándékom birálgatni az egyházker. bíróság Ítéletét, sokkal nagyobb-tisztelettel viseltetem a bírói meggyőződés iránt, semmint