Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-24 / 8. szám
40. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 8. szám. szóval egy új viiágkapuját. Magyar reformátoraink közül többen nemcsak nyomdát állítanak, de maguk is foglalkoznak a nyomdászat mesterségével. Állandó és vándor nyomdák alapítása fűződik reformátoraink nevéhez. A nyomtatott könyvek tekintélyes mennyisébe szolgálta a szellemi élet gazdagítását. A nyomdászat felkarolása, a nemzeti nyelv ápolása úgy tekinthetők, mint a nemzetek szellemi műveltségének előmozdítói. Ez csaknem egészben a reformációnak köszönhető. Amig a reformáció a nyomdászat utján a nemzeti nyelvű szellemi termékek terjesztése által nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nemzetek szellemi műveltségének emelésével az egyetemes szellemi fejlődést is szolgálja, addig az öntudatra ébredt nemzetek lelkében folytonosan ápolta és táplálta a nemzeti eszmét, amely által váltak csak igazán nemzetekké a nemzetek. A reformációnak a szellemi fejlődésre gyakorolt hatását tekintve, nem hagyhatjuk szó nélkül a protestánsok tanügyi rendszerét sem E rendszer jellemző vonásait egyfelől a tanítás anyagában, másfelől a tanítás módszerében és céljában találjuk meg. A reformáció előtt az iskola tanítási anyaga csakis azon keretben mozoghatott, amelyet az egyház jóváhagyott. Az egyes tárgyaknak pl. a klasszikusok és a történelem stb. tanításánál gondosan ügyeltek arra, hogy olyan eszméket ne tárgyaljanak, melyek az ifjúság lelkét mozgásba hozzák. Mindig a legszárazabb részleteket válogatták ki, aminek természetes következménye az lett, hogy az ifjúság érdeklődése megszűnt és szellemi élete megköttetett. Nem törekedtek arra, hogy az egyes tudományágak között valami szerves kapcsolatot teremtsenek, hanem annyira elkülönítették őket egymástól, hogy épen e miatt valóban élettelenekké váltak. A protestáns iskolák a szellemi haladás tűzhelyei lettek első sorban az által, hogy a tanítási anyagban szélesebb kört nyújtottak a réaltárgyaknak. A protestáns nemzeti nyelvű oktatás didaktikai elve és célja főképen az volt, hogy az ifjakat gondolkodásra, önálló Ítéletek alkotására vezesse. Felébreszti a kutatás vágyát az ifjúi lelkekben. Nem arra törekszik, hogy a lélek gondolatait elnyomja, hanem — az ifjúságot szabad vizsgálódásra szoktatván — az önálló felfogásnak tért engedjen s a szellemi látókört szélesítse. E vázlatos tényekből nyilvánvaló, hogy a reformáció lett lelkivilágunk szent tavasza, szellemi életünk megújhodásának, fejlődésének alaptényezője. Örök érdemét százados hatásai mutatják, amelyeket egyesek, nemzetek s az egész emberiség életében minden téren gyakorolt. Végül Guizot szavait idézem: „A reformáció egyik lényeges vonásában a szabadon gondolkodás és ítélés új -szüksége s az emberi szellem szabadságának nagyszerű mozdulata“. Szűcs Dezső. Krisztusnak teljes élete kereszt és vértanuság volt, s te magad kényét-kedvét lesnéd ? Kempís Tamás. IRODALOM. Absolon. Tragédia öt felvonásban. Irta : Jánosi Zoltán. Kiadja Hoffmann és Kronovitz könyvnyomdája és könyvkiadóhivatala, Debreczen. Ára 6 és 8 korona a kétféle kivitel szerint. Ez a szépirodalmi munka érdekel bennünket írójánál, tárgyánál és kiválóságánál fogva. Ha Jánosi Zoltán most nem Debreczen prófétalelkű, mély és széles tudományu, lángszavu költőpapja, hanem valamelyik irodalmi, mégjobban újságírói pajtáskodó körnek benfentese: müvét még a világháború zaját is túlharsogó hozsánna előzte volna meg. Színházak veresnyeznének az előadás jogáért. (Lehet, hogy így is így van). Készülnéuek az új mozifilmek. Zsidó honfitársaink nemzeti hőskölteményük gyanánt üdvözölnék. A demokrácia is okvetlen kisajátítaná maga részére. És így? Akármi lesz is pályafutása : az a körülmény, hogy Írója református pap, elvégre minket nem akadályozhat abban, hogy a művet érdeme szerint fogadjuk és elismerésünkkel méltányoljuk. Még akkor is tartoznánk ezzel, ha a mai „magyar“ „irodalom“ erről a kötelességről megfeledkeznék. Elvégre : abban az igazi magyar irodalomban és irodalomtörténetben, mintha a magyar protestáns és kálvinista lélek már lett volna valamelyes számot tevő tényező ; ha most nem vezet is a hedonizmus, erotika és más lelki szemét glórifikálása terén. Emlékezzünk csak vissza. Néhány évvel ezelőtt, ha jól tudjuk, a Vigszinházban szinrekerült Kari Schönherrnek „Hit és szülőföld“ c. színmüve, melynek az osztrákalpesi ellenreformációból vett tárgya megrázóan, történelmileg, lélektanilag híven mutatja be egy az evangéliomi hitéért száműzött népnek tragédiáját. A protestánsüldözést ilyen élethiven rajzoló, hatásos, szinpadképes drámai mű nincs is a világirodalomban. Amellett a mai reálista irodalom terméke. Gondolhatjuk ; a Vígszínház adta elő, a Nyugat Könyvtár adta ki könyvalakban. Ki figyelte meg ? Ért-e ez a darab 25—5Ó—100 előadást? Hogy ledorongolták! Még egyik igen előkelő s tőlünk kiváltképen pártolt napilap hires kritikusa is milyen utálatosnak találta ! Hogy elhallgatott vele „Színház és irodalom“ ő kettős nagyhataimassága ! (Lapunk annak idején ezt a művet is bőven méltatta). Érdemes e fölött gondolkodni. Hát mi, legalább magunk előtt, ne hallgassuk el a Jánosi kiváló tragédiáját. Hűhót csapni neki úgysem tudunk. Nem is kell: sem a műnek, sem Jánosinak. De legalább magunk, legyünk tisztában értéke felől. Mert bátran elmondhatjuk, hogy a drámairodalom igazi elsőrendű termékével van dolgunk. Jellemzés, szerkezet, kidolgozás, drámai erő, nyelvezet tekintetében kifogástalan. Ez pedig egy színműről mondva : a teljes kiválóságot jelenti. A főalak : Absolon megrajzolása teljesen sikerült, tragikuma, bukása természetszérü és jelleméből
