Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-12-29 / 52. szám
232. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. írni, de minek? Azt hiszem ezzel is már elértem célomat, mert kimutattam azt, hogy mily nagy szükség van a lelkész és tanító között a kölcsönös egyetértésre, egymás megbecsülésére, mert egyesülésben rejlik az erő, amire pedig olyan nagy szükség van napjainkban. Tápszentmiklós. Szeremley Lajos ref. tanító. VEGYES. Olvasóinknak, munkatársainknak, úgyszintén gyülekezeteinknek békességes, boldog új-évet kívánunk. E lap tulajdonjoga január 1-én, a 21 évvel ezelőtt történt megállapodás szerint, visszaszáll főtiszteletü Németh István püspök úrra. Lelkészek államsegélye. Lapunk szerkesztősége Kovács kormánybiztostól a következő, fontos táviratot kapta: Minisztertanács tizennyolc január elsejétől kezdődő hatállyal családi pótlékot, ruhasegélyt, hasonlóképen hatszáz koronás rendkívüli segélyt mindama lelkészeinknek, vallástanító lelkészeinknek, theologiai tanárainknak megadta, kiknek javadalma készpénzbeli járandóságaik harminc százalékos leütése mellett hétezer koronát felül nem múlja. Kovács kormánybiztos. Az özvegy papnék segítéséről a Lelkészegyesület 48. számában ezt Írja Ceruza: „Állandó megoldásra volna szükség. S ezt egy kis hittel, szeretettel megtudnánk csinálni. Otthont építsünk (esetleg több helyen) az özvegy papnéknak, melyben menedéket találhassanak, akik reá vannak utalva s igénybe óhajtják venni . . . Ehhez fogjunk hozzá. Erre kezdődjék meg a gyűjtés. Én is felajánlom a magam 100 koronáját“ . . . Ilyen indítványt tettem a jubileumi évben én is és ilyen ajánlatot. K. J. A püspökök és esperesek fizetése. Az ausztriai evangélinus egyház a püspökök, esperesek és azok káplánjainak illetményeit 1918 julius 1-től kezdődő jogérvénnyel a következőképpen állapította meg: Püspökök illetményei. 1. Esperességekre nem osztott kerületben 4800 K. 2. Más kerületekben a lélekszámhoz képest 6000— 7200 korona. Esperesek illetményei. 1. Hatnál kevesebb egyházközségből álló esperességekben 1700 korona. 2. Hat—tiz egyházközségből álló esperességben 1800 korona. 3. A többi esperességekben a lélekszámhoz képest 2400—3000—3600 korona. A püspöki és esperesi káplánok fizetése Bécsben 4000 korona, más városban 3000 kor., falukban 2400 korona. Ha a káplán nős, lakáspénzt is kap. A Cseh-Szlovákok az általuk megszállott vidéken minden magyar hírlapot elkoboznak és elégetnek. Az Út. Folyóirat a lelkipásztori munka számára. IV. évfolyam 9—10. sz. Tartalma igen gazdag. Ravasz László és Makay Sándor Írták az egészet. Szerkesztik és kiadják: dr. Imre Lajos, dr. Ravasz László é& dr. Makkay Sándor. Megjelenik julius és augusztus kivételével minden hónap 15-én. Előfizetési ár: egész évre 12 kor., félévre 8 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kolozsvár, Bocskai-tér 1. Protestáns Szemle. XXX. évfolyam. 1918. 7— 10. füzet. Felelős szerkesztő Ravasz László. Tartalma:: I. cikkek: Tisza István. R. L. Históriai megismerés a theológiában. Dr. Tavaszy Sándor. A predesztináció és problémái. Dr. Sebestyén Jenő. Egész elvek és féligazságok. Révész Imre. A Zoványi-ügyhöz. Ravasz László. A fejlődés elve, különös tekintettel a református dogmatikára. Dr. Lencz Géza. II. Szemle. A reformáció és a modern kultúra. Dr. Kecskeméthy István. III. Irodalom. Itt a 314—340. lapokon nyolc munka ismertetése van. Végül jön Ravasz László tollából egy égzengésszerü köszöntés, majd a társulati értesítő. É >g=Tlv I par HisoEiEi kivétel nélkül megkapj a AZ ÚJSÁG szenzációs naptárát az 1919-ik évre díjtalanul, -sas aki AZ UJSÁG-ra, ha csak egy hónapra is előfizet 1919 január hó I—tőI kezdődőleg. Érdekében van tehát, hogy gyorsan adja postára az előfizetési összeget, mert a kiadóhivatal csak ebben az esetben küldheti meg azonnal AZ ÚJSÁG szenzációs AJÁNDÉKÁT: AZ ÚJSÁG több, mint 300 oldalra terjedő rVaptárát, mely könyvárusi forgalomban egyáltalán nem kapható. AZ ÚJSÁG ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre Félévre. . K 88 — K 44 — Negyedévre K 22’— Egy hónapra K 7*80 MEGRENDELŐ CÍM: „AZ ÚJSÁG“ kiadóhivatala Budapest, VII., Rákóczi-út 54. I É * É k I k É — Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. —